Almási Miklós: Anti-esztétika. Séták a művészetfilozófiák labirintusában
T-Twins Kiadó, Lukács Archívum, 1992

A szerző ún. hármas univerzum - a klasszikus, a modern és a populáris paradigma - ismertetésén keresztül beszél műről, formáról, befogadóról, hatásról, olykor "üzenetekről". A tárgyalt fogalmak ontológiai vizsgálódásai vezetnek el valódi jelentésükhöz és alkalmazhatóságuk megismeréséhez a "gyakorlat" színterén.
Almási arra törekszik, hogy két fogalmi pólus - a mimetikus és konstrukciós elv - között helyezze el a művészet és valóság viszonyait. Egyrészt az ember vágyakozik arra, hogy az általa tapasztaltak reprezentációjával találkozzon pl. amikor egy festményt néz, másrészt feltételezi, hogy létezik egy "ellenvilág" - egy lehetséges világ (Alfred Schütz) -, amely konstruált és nem létezik a valóságban.
A sokrétű és sokféle diszciplínák közötti 'séta'- amelyen keresztül a tárgyaltak érthetővé/elérhetővé válnak - áttekintést ad az éppen aktuális (90-es évek) művészetfilozófiai gondolkodás keresztmetszetéről. Példáit leginkább az irodalomból, filmből, zenéből és festészetből meríti, az empatikus megértés eszközéül a művészetfilozófiát, a hermeneutikát, művészettörténetet, esztétikát, szociológiát választja. Dominánsan duális rendszerben - de nem kétpólusú struktúrában - közelíti meg a művekről való beszéd kérdését:

forma - tartalom
világ - ellenvilág
hermeneutika - dekonstrukció
műélvezet - használat

A 'séta' utolsó állomása az ún. "narratív építészet", amelyet a szép és a csúf, valamint az esztétizálódás és undor duális kódja mentén értelmez a szerző és felhívja a figyelmet arra, hogy a modern építészet egyik legfelszínesebb, de leginkább teret nyerő igénye a reflexiómentes ámulat kicsikarása.

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
Művészeti-kommunikáció

Az elmélet érvényességi területe
- filozófiai esztétika
- szociológia
- művészetfilozófia
- irodalomtudomány

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Leíró és magyarázó

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
A művészet, esztétika ontológiai, fenomenológiai, hermeneutikai megközelítése, régi elméleti modellek vizsgálata és aktualizálása, formaproblémák és a befogadás jelenkori feltételeinek elemzése.

Az elmélet-alkotás célja
Almási Miklós szerint az esztétika és a művészettörténet régóta bebetonozott, idejétmúlt fogalomrendszerrel dolgozik, emiatt nem alkalmas arra, hogy új jelenségekre - pl. eurocentrizmus - szakmailag relevánsan reagáljon. Szerinte a művészetek önelvű rendszereinek kialakulása már a 19. század végén elkezdődött és az egységes esztétika illúziója szétesett. A normatív esztétika, a posztmodern művészetszemlélet lehetséges vagy még érvényben lévő megközelítéseinek magyarázatával, a befogadói oldal legitimációja mellett olyan érvényes és átfogó megközelítési szempontokat keres, amelyekkel a művészetfilozófiában használt modellek újraértelmezhetők.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
- esztétika
- művészetfilozófia

Az elmélet háttérdiszciplínái
- művészettörténet
- filozófia
- pszichológia

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

Bacsó, Béla: A megértés művészete- a művészet megértése. Magvető Kiadó. Budapest, 1989.

Gehlen, Arnold: Kor-képek 1907-1914. A modern festészet szociológiája és esztétikája. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987.

Király, Jenő: Frivol múzsa. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest, 1993.

Az összefoglalót készítette: Rajkó Andrea
2009. január 2.