Vass György: Kommunikáció - retorika a közszolgálatban

A könyvet kézbe véve, első gondolatunk az, hogy nincs bevezetve, nincs előtörténet, megokolás, ajánlás, semmi. A könyv az első fejezettel - és nem előszóval - indul. Nem tudjuk meg hát, hogy kiknek készült és mi célból. A meglehetősen hiányos könyvészeti adatokból azért annyi talán sejthető, hogy a Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatói számára íródott, hogy mikor, az nem derül ki, évszám sehol. Vélelmezzük, hogy tankönyv szerepet szántak neki. Ezt valószínűsíti, hogy egy retorikai szöveggyűjteménnyel zárul a kötet, illetőleg, hogy a margókon különféle cím/kulcsszavakat olvashatunk, melyek a szövegtörzs tartalmi vonatkozásaiban igazítják el az olvasót.
A szöveggyűjteményt megelőző öt fejezetben egy általános áttekintést kapunk a kommunikációról, folyamat szemléletű közelítésben. Az általánost itt értsük nem túl mélyenszántó és nem elég alapos, nem precíz értelemben. Sajnos az egész könyv apróbb-nagyobb hibáktól és fájó hiányoktól szenved. Már a 8. oldalon elbizonytalanodunk, amikor a Jakobsoni modellből kimarad a kommunikáció poétikus funkciója. Vagy továbblépve a kommunikáció szintjeiről olvasva felötlik bennünk, hogy a tartalmi és relációs szint mellett esetleg létezhet egy formai dolog is. Az interperszonális és tömegkommunikáció kategóriák mellett talán olvasnánk csoport és intraperszonális kommunikációról is, mint lehetséges közelítés. Ez is kimarad. Bennem megütközést kelt az is, hogy az említett szerzők neveit sosem írja ki Dr. Vass, mindig csak rövidítve az utónevet, ha egyáltalán, mintha mindenkinek tudnia kéne, ki volt R. Jakobson vagy Pease.
Vannak azonban más visszásságok is, többek között az értelmezhetetlen felsorolások, amikor a Szerző azt mondja:
" ... hogy valaki jó szónok legyen, három dolog szükséges
- veleszületett, természetes, de állandóan karbantartott tehetség, tudás, általános műveltség, szakmai fogások ismerete,
- gyakorlat."

Meg sem kérdezem, melyik is az a három.
Valami ilyesmi jellemzi az egész könyvet bár a negyedik fejezet, amely a közigazgatásban megjelenő pr módszerekről szól, eléggé jól használható. (Nem így A stilisztika alpjai című fejezet.)
Mindazonáltal annak, akinek semmilyen korábbi kommunikációs előtanulmánya nincs, ad valamiféle útbaigazítást a könyv. És akkor a szempontok szerinti áttekintés:

Adott kommunikáció-elmélet szokásos megnevezése
Nincs szó egyetlen elméletről vagy koherens és teljes gondolati kifejtettségről, kommunikáció általában, a hétköznapokban és a közszolgálatban

Az elmélet érvényességi területe:
A Szerző felosztása szerinti személyközi és tömegkommunikáció

Az elmélet leíró vagy magyarázó:
Is-is, de leginkább "összeollózó"

A koncipiálásba bevont szerkezetek, illetve szerkezeti egységek:
Adó, vevő, üzenet, csatorna, zaj, stb, illetve helyi önkormányzat, közigazgatási szerv

A koncipiálásba bevont színterek:
Közszoglálat, államigazgatás

Az elméletalkotás célja:
Vélhetően a közigazgatásban dolgozók eligazítása általános kommunikációs kérdésekben, a szóbeli megnyilatkozástól a közigazgatási határozat kommunikatív sajátosságaig, illetve, illem, etikett, protokoll szabályokig bezárólag.

Az elmélet háttérdiszciplínái:
Kommunikáció elmélet, szociológia, irodalom és nyelvtudomány

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:

Allan Pease: Testbeszéd (Park Könyvkiadó 1991.)

Buda Béla: Az empátia (Gondolat 1985.)

Dudás-Király: Az önkormányzati közszolgálati ügyfélkapcsolatok fejlesztése (Novorg Kft. 1996.)

Szabó-Szörényi: Kis magyar retorika (Tankönyvkiadó 1968.)

Dr. Vass György: Helyi önkormányzatok és vállalkozásélénkítés (Magyar Közigazgatás 1996/10.)

Wacha Imre: Beszélgessünk a beszédről! (Kossuth 1981.)

Az összefoglalót készítette: Kriskó Edina,
2008. június 5.