Oliver Sacks: Fél lábbal a földön
Park Könyvkiadó, Budapest, 2006

Reflexió Kriskó Edina ismertetőjére

Kriskó Edina recenziója lényegében az összes vizsgálati szempontot figyelembe veszi, így csak néhány dologgal egészíteném ki, melyek még jobban rávilágítanak a könyv különlegességére.

Oliver Sacks belső gondolkodását, vívódását, önérzékelésének dinamikáját tárja elénk művében. Azokat a gondolatokat, amelyek egy lába "elvesztésének és megkerülésének" során él át. A szerző napról napra illetve hétről hétre írja le azokat a vélt vagy valós tényeket, amiket gyógyulása folyamata alatt tapasztal. A könyv rendkívülisége, hogy az író maga is orvos (neurológus professzor New Yorkban), így sérülése kapcsán saját magán figyelheti meg azokat a valószínűtlennek tűnő jelenségeket, amelyeket eddigi praxisában észlelt. Az író egy magányos hegymászása során, megvadult bika elől menekülve, balesetet szenved, aminek következményeként hónapokra mozgásképtelenné válik. A sérülés során bal lábán leszakad a kvadricepszín, ezáltal térde és csípője lebénul.
Oliver Sacks nemcsak orvostudományi kutatásai révén lett ismert, hanem irodalmi munkássága is számottevő. (Ébredések, 1973; A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét, 2004)

A könyv elsősorban intraperszonális kommunikáció, mivel a szerző belső monológot folytat, amelyben saját tudatát formálja és önészlelését átértékeli. Megjelenik a személyközi kommunikáció is, ezen belül a beteg-orvos illetve a beteg-ápoló személyzet közötti viszonyt lehet említeni.

A könyv leíró és egyben magyarázó is. Attól függően, hogy Sacks éppen betegként vagy orvosként tudatosítja magában helyzetét, betegként érzéseiről mesél, orvosként neurológiai tünetcsoportokat analizál.

A koncipiálásba bevont színterek a kórházi és rehabilitációs intézmények színterei. Ezeket mind a beteg mind az orvos szemszögéből elemzi.

Kriskó Edina a könyv dinamikájáról a következőképpen ír. : "Ha dinamikákat keresünk, akkor célszerű felhívni a figyelmet arra a láncreakcióra, amit a mentális kép hiánya indít el. Az idegi kép (imágó) teljes eltűnésével anosognosia (felismeréshiány) lép fel, szimpátia deficit keletkezik, kinezikus akadályok képződnek, majd a bezártság (egy szűkös kórterembe) fogoly-szindrómába torkollik.
Mindeközben a beteg önbizalma is jelentős csorbát szenved, hiszen nem bír megbirkózni a gyógytornász által kijelölt legegyszerűbb feladatokkal sem. Azzal, hogy kitörlődtek emlékezetéből a bal lábával kapcsolatos élmények, tapasztalatok, elvesztette bal lába feletti uralmát, sok a mozgással kapcsolatos "tudása" is megváltozott. "
Ezek a gondolatok teljességgel összefoglalják a könyvben megjelenő folyamatok dinamikáját.

Az elmélet háttérdiszciplínái:
Orvostudomány egy ágazata a neurológia, pszichológia, neuropszichológia.
A könyvben rendkívül sok vers és próza idézet található a legkülönbözőbb íróktól, költőktől, filozófusoktól. Sacks ezeket az idézeteket hívja segítségül, hogy az olvasó számára még érthetőbbé tegye helyzetének súlyosságát.

Az elmélet-alkotás célja:
Oliver Sacks neurológiai regénye egyaránt gyökerezik személyes élményekben és neurológiai tényekben. A szerző célja, hogy rávilágítson az ilyen jellegű sérülésekkel együttjáró konkrét neuropszichológiai és egzisztenciális problémákra. Tapasztalatai alapján arra a felismerésre jut, hogy a modern idegorvoslást gyökeresen át kellene alakítani. A neurológia, a szerző állítása szerint, még mindig arra a mechanikus modellre épül, ami Descartesig vezethető vissza. "A "test" és "lélek" mereven kettéválasztható, a test egy automata, és a tudó-akaró "én" valami módon ott lebeg fölötte." (294 o.) Sacks, személyes tapasztalatai miatt ezzel a felfogással egyáltalán nem tud azonosulni. Véleménye szerint szükség volna a "személyes neurológiára", ami testünk észlelésével foglalkozna. Záró gondolatként így ír:
"...szükség van annak felismerésére, hogy idegeink és agyunk kezdettől fogva a sajátunk, és észleleteikben, kategorizálásaikban, emlékeikben és modelljeikben, a kialakuló fogalmi, tudati szinteken mindvégig a sajátjaink, mindenestül önmagunkra vonatkoznak." (295 o.)

Készítette: Szépe Orsolya
2008. május 22.