Észrevételek Csiszér Annamária

Zsolt Péter: Médiaháromszög

című könyvéről írt recenziójához


A koncipiálásba bevont szerkezetek terén élnék némi kritikával: Az elemzés ezen része Annamária áttekintésében olyan, mint egy rövidített tartalmi kivonat a legfontosabb fogalmakról, de nem jelennek meg a dinamikák, a folyamatok, miértek és hogyanok.
Észrevételem szerint az elhallgatási spirál modell, a napirend megállapító hatás, az ügynökségi modell kialakulása legalább ilyen fontos, felsorolandó elemek lettek volna.
Annamária kifogásolta a könyv felépítését, a szociológiai tartalmak bonyolultságát, bizonyos sajtótörténeti vonatkozások ki nem fejtettségét. Kérdése vajon, kiknek készült a könyv? Az én válaszom - az hogy például nekem, aki Zsolt Péter "Médiaismeret" kurzusain ültem, egyszakos kommunikáció képzésben. Hozzáteszem, az előadások rengeteg háttér információval szolgáltak a könyv megértéséhez, s ez nem bevezető kurzus volt, megelőzte, illetve kísérte sajtótörténeti, művelődéstörténeti, sajtó-műfajelméleti kurzus, szerkesztőségi gyakorlat. Ellenben csak utána következett a Szociológia nevezetű tantárgy.
Másrészt nem feltétlenül gondolnám, hogy ez egy hagyományos értelemben vett tankönyv.
Az elmélet kapcsolatainak áttekintését pedig kiegészíteném a Severin-Tankard szerzőpáros és Bourdieu nevével, Katz és Lazarsfeld említésével.

 

Készítette: Kriskó Edina,
2008
. június 5.

 


[vissza a lap tetejére]