Eliot R. Smith - Diane M. Mackie: Szociálpszichológia
Rácz Judit recenziójának lektorálása

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
Szociálpszichológia, társas és kognitív folyamatok vizsgálata és értelmezése.

Az elmélet érvényességi területe
A szociálpszichológia érvényességi területe, legyen az gyakorlati használhatóság vagy elméleti alkalmazhatóság, rendkívül széles. Ide tartozik természetesen a pszichológia, annak gyakorlatilag összes alterülete, beleértve a tudományos és az alkalmazott pszichológiát. Továbbá: szociológia, kommunikációkutatás, jogalkalmazás, oktatás, a munka világa, egyház, politika, társadalomtudományok, legkülönbözőbb társadalmi közösségek működése.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
Alapvetően funkcionális kommunikáció-fogalom. Tekintettel a rendkívül széleskörű érvényességi területre, a könyv által vizsgált kommunikációk az intraperszonális, a személyközi és csoportkommunikáció minden verbális és nonverbális típusát magában foglalják.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Egy elmélet összefüggéseket rögzít, tehát szerintem csak magyarázó lehet. Ugyanakkor a szociálpszichológia természetesen esetek, folyamatok, jelenségek leírására támaszkodik és hivatkozik, és eminensen empirikus tudományág. A magyarázatok hierarchikus struktúrát követnek: x számú kísérletből levont részkövetkeztetések összeadódnak különálló, alkalmasint egymással versengő elméletekké.

A koncipiálásba bevont funkciók
Az egyén észlelése önmagáról és a világról. Egyén és egyén kapcsolata, csoport és csoport kapcsolata. Az észlelések értelmezési folyamatai, az önkép kialakítása, a csoportok kialakulása és alakulása, a társas identitás formálása, konfliktuskezelés, csoportok közötti kapcsolatok, nemi sztereotípiák, másokkal való azonosulás, társas dilemmák, agresszió. A csoportviselkedés alapkategóriái: a normaképzés, a segítségnyújtás és a bántalmazás.

A koncipiálásba bevont szerkezetek
Az elméletalkotás alapjaiként szolgáló vizsgálati területek szerkezetét az egyénnek a környezetével való különféle kapcsolatai adják. Ilyen szerkezetek az észlelések módozatai, terjedelem és intenzitás szerint, a kapcsolatfelvételek, erősség és tartósság szerint, a cselekvések formái, irányok, komplexitás és szándékok szerint.

A koncipiálásba bevont dinamikák és színterek
A könyv négy fő részre tagolódik. Az 1. és a 2. fejezet a szociálpszichológiát és tipikus kutatási módszertanát mutatja be. A 3.fejezettől a 6.fejezetig a társas percepciót tárgyalja: hogyan értik meg és értelmezik az emberek a többieket, önmagukat és a társas csoportokat. A 7. fejezettől a 10. fejezetig a társas befolyásolással foglalkozik a mű: hogyan hatnak egymásra az emberek és a csoportok interakciójuk és kommunikációjuk során. A 11. fejezettől a 14. fejezetig azokat a társas kapcsolatokat írja le, melyek mentén az emberek segítik, illetve bántják egymást, kapcsolatokat létesítenek és csoportosan együttműködnek.
A szociálpszichológia színterei természetesen olyan számosak, hogy talán könnyebb lenne azokat felsorolni, ahol ez a diszciplína nem jelenhet meg. Mindazonáltal némiképp specialitása a könyvnek, s ezt véleményem szerint amerikai fogantatásának köszönheti, hogy erősebben támaszkodik kisközösségi és csoportszínterekre, mint ahogyan azt európaiak tennék. Számos olyan közösségi színtér szolgál kísérleti illetve vizsgálati színtérként, amelyre az európai szociálpszichológia kevésbé hivatkozna, mert kevésbé, illetve kevésbé tipikusan fordulnak elő. Ilyenek például egyházi kisközösségek, tüntetések, egyetemi csoportok, esküdtszék, kertvárosi szomszédság stb. A színterek megválasztása ugyan önmagában nem befolyásolja a következtetéseket, de ez utóbbiak mégsem egészen függetlenek tőlük, hiszen ezek a csoportosulások eleve feltételeznek bizonyos normákat, működési módokat és alapelveket.
Szintén a szerzők amerikai perspektívája látszik végigvonulni a könyvön a tekintetben, hogy a gazdag példa- és esetanyagban a "szereplők" beállítottsága alapesetben pozitív, legyen szó önészlelésről, vagy mások és helyzetek megítéléséről. Ettől függetlenül vagy ezzel együtt az ember társas viselkedésével kapcsolatban levont következtetések természetesen érvényesek, még ha egy-egy helyzetben pl. Európában másféle reakciót írnánk is le. Figyelemre méltó jellegzetessége a könyvnek, hogy a tudományos elméletalkotás igénye szinte sosem vezet valóságidegen dogmatizmushoz, azaz minden esetben elismeri az emberi viselkedésben rejlő két- vagy sokértelműséget, az értelmezési lehetőségek sokféleségét. Egyik alapvető példája ennek a kognitív disszonancia feloldásának egyforma gyakorisággal előforduló kétféleféle módja: ha saját viselkedésemet elveimmel, attitűdjeimmel, meggyőződéseimmel, önképemmel ellentétesnek tapasztalom, vagy úgy oldom fel ezt a helyzetet, hogy megváltoztatom a meggyőződésemet, vagy felfedezem, hogy valójában eleve más volt a meggyőződésem, mint hittem magamról.

Fontos kiindulópontja a könyvnek, amit minden más előtt rögzítenie kell, hogy a valóságot nem mint objektív tényhalmazt kezeli, hanem mint külön-külön minden egyén által megkonstruált sajátos világot. Ehhez kapcsolódik a társas befolyás axiómája, vagyis hogy más emberek minden gondolatunkra, érzésünkre, meggyőződésünkre és cselekedetünkre hatással vannak.

A könyv következetesen alkalmaz néhány elemzési és értelmezési alapelvet a vizsgált területeken. A szerzők szerint

- a viselkedés egyik meghatározó jellegzetessége a konzervativizmus, azaz a kialakított meggyőződések, sztereotípiák stb. nehezen változtathatósága
- a hozzáférhetőség meghatározó mivolta tapasztalható abban, ahogyan a helyzetértékelésünkben és reakcióinkban aszerint döntünk a sokféle lehetőség között, hogy melyik élmény/információ/sztereotípia stb. a leghozzáférhetőbb számunkra az adott esetben
- a felületes vagy alapos feldolgozás elve arról szól, mennyi energiát fektetünk valamely információ/esemény értelmezésébe, azaz döntéseink megalapozásába. Ezzel kapcsolatban is tetten érhető egy alapvető szociálpszichológiai paradoxon, éspedig hogy nem mindig az alapos feldolgozás jár nagyobb nyereséggel.

Az említett mindhárom alapelv akár az alapvető genetikai parancsra, a túlélés szükségletére is visszavezethető. A túlélési esély akkor optimális, ha az energiánkkal való gazdálkodás éppen megfelelő: ha meggyőződéseinket nem váltogatjuk túl gyakran (mert energiaigényes), csak amennyire szükséges, ha nem tartjuk hozzáférhető állapotban összes élményünket és információnkat, valamint ha a feldolgozás csak az éppen optimális felületességgel vagy éppen alapossággal történik.
Hasonlóképpen összekapcsolható a túlélési paranccsal a szerzők által háromfélének állított viselkedési motiváció:

- az adott helyzet kontrollálására való törekvés (= ne legyek kiszolgáltatva)
- a kapcsolatteremtés igénye (= többen együtt nagyobb a túlélési esélyünk)
- az önmagunk kedvező színben való észlelése, önbecsülés, a jóérzés igénye (= nem kell negatív önképpel is harcolnom, rendben vagyok magammal, ez a legkedvezőbb alapfeltétel a túlélési küzdelemre)

A túlélés optimalizálására való törekvés rejlik az adott viselkedésnek a kooperáció - versengés skálán elfoglalt helye mögött is.
Általában véve elmondható, hogy mivel a szociálpszichológia az ember társas viselkedésével foglalkozik, s mivel ez a viselkedés kimeríthetetlenül változatos és tendenciáiban, jelenségeiben állandóan változik is, így a tudományág alapvető céljában, az okok feltárásában és világos struktúrákba rendezésében is nagy elővigyázatossággal kell eljárnia, hiszen mindig ilyen skálákról, arányokról, viszonyrendszerekről van szó, nem végső igazságokról.
A szociálpszichológia, mint a szerzők demonstrálják, empirikus tudomány, amely állandó kölcsönhatásban van vizsgált tárgyával: az eredményeit felhasználó valóság azonnal vissza is csatol és újabb és újabb igényekkel lép fel irányában, ettől a tudomány rendkívül dinamikusan fejlődik és változik.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
A szociálpszichológia legfőbb kapcsolata természetesen "anyatudámányával", a pszichológiával áll fenn. Számos szociálpszichológiai, filozófiai, kultúrtörténeti elmélethez kapcsolódik: Adorno előítéletről írott gondolataihoz, Watson és Skinner behaviorista nézőpontjához, McDougall ösztönelméletéhez, Lewin szubjektív térkép-elméletéhez, Allport és Sherif kognitív elméleteihez, Festinger kognitív disszonancia elméletéhez, Baron érzelmi agresszióról vallott nézeteihez, Mullen és Riordan énmegerősítő attribúciókról szóló kísérleteihez.

Az elméletalkotás célja
A kognitív folyamatok és a társas viselkedés jelenségeinek feltárása, azok megértésének segítése és magyarázata, és ok-okozati strukturálása.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe:
Társadalmi döntéshozások legkülönbözőbb színterei, oktatás, média, üzleti élet, politika, sport, társas érintkezések elsősorban Amerikában.

Az elmélet háttérdiszciplínái
Pszichológia, etológia, genetika, antropológia, marketing

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:

Adorno, Frenkel-Brunswick, Levinson, Sanford: The authoriatrian personality. Harper, 1950.

Allport, G.W. Az előítélet. Gondolat Kiadó, Budapest, 1977.

Asch: Forming impressions of personality. Journal of abnormal and social psychology, 41. 1946.

Buss: The psychology of agression. Wiley, 1961.

Cacioppo, J.T. - Petty, R.E. The need for cognition. Journal of Personality and Social Psychology, 42, 116-131. 1982.

Devine, P.G. Sztereotípiák és előítéletek: automatikus és kontrollált komponensek. In: Hunyady (szerk) A csoport percepciója. Akadémiai Kiadó, Budapest. 379-406. 1999.

Etzioni: The hard way to peace. Collier, 1962.

Jones: Interpersonal perception. Freeman, 1990.

Milgram: The behavioural study of obedience. Journal of abnormal and social psychology, 67. 1963.

Az összefoglalót készítette: Csiszér Annamária
2008. június 7.