Jürgen Habermas: A cselekvésracionalitás aspektusai

Kiegészítések Munk Vera ismertetőjéhez

Habermas elmélete a szociológián és a kommunikációelméleten nagy hatást váltott ki a politológiában, etikában, jogban (társadalmi részvétel kérdése, jogalkotás),
az antropológiában, de a művészetelméletben is (Dialogical Aesthetics).

Érvényességi területe a kommunikációelméleten belül: társadalmi kommunikáció, szervezeti kommunikáció.

Megszületése óta az elméletnek legalább annyi kritikusa akadt, mint követője: Habermasnak a társadalomról, a kommunikáció szerepéről és elsősorban a racionális cselekvésről alkotott képe idealizáltnak tűnik. Elméletében Habermas az érvelés (és kommunikatív cselekvés formai követelményeit sorolja fel, ugyanakkor kevésbé tér ki arra, a formai követelményeknek megfelelő különböző érvek választásakor mi alapján születik meg a konszenzus. A habermasi cselekvéskoncepció egyik legtöbbet bírált állítása, miszerint a munka típusú tevékenységek nem járulnak hozzá morális normák kialakulásához (Felkai 1993). Míg a morális normák érvényességét az életvilágban meghatározónak tartja az attól elkülönülő gazdaság és adminisztráció dimenzióját lényegében e morális normáktól viszont függetlennek tekinti. A cselekvések mindenkori racionalitását is több elmélet és kutatás cáfolja. Habermas ezeket az eseteket a "szisztematikusan eltorzított kommunikációval" magyarázza.

Felkai Gábor: Kritikai megjegyzések a Habermasi cselekvéselmélethez. Szociológiai Szemle 1993/3-4. 45-59. old

Weis János: Habermas magyarországi recepciójáról. Szociológiai Szemle 1995/3.

Szilágyi-Gál Mihály: A kommunikáció mint az eltérő igények etikája. Médiakutató 2001 tél.

Készítette: Bálint Mónika
2008. június 4.