Kultuszkutatás

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
kultuszkutatás

Az elmélet érvényességi területe
Eredetileg: az irodalomtörténet, vagyis különféle irodalomtudományi és egyéb irodalomhoz kapcsolódó szöveg (kritika, emlékbeszéd, laudáció, napló) vizsgálata. De kiterjeszthető a többi művészetről - és a tudományokról - való társadalmi és "szaktudományos" beszédre.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
Társadalmi kommunikáció, művészeti kommunikáció.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Magyarázó. Sok-sok leíró résszel (konkrét szöveges példák sokasága, melyekből leszűrhetők a kultikus beállítódás, nyelvhasználat és szokásrend sajátosságai).

A koncipiálásba bevont funkciók
Kezdetben a kultusz (pl. a Shakespeare-kultusz) az irodalom autonóm területté formálásáért folytatott küzdelem támaszaként szolgált.
Bizonyos korokba, ill. helyzetekben viszont a művészet közösségi funkciója kerül előtérbe (lásd: a Kazinczy-ünnep 1859-ben azt mutatta meg, hogy politikai eszközök és lehetőségek híján az irodalom is képes megőrizni a nemzetet). Az irodalom felértékelődik, de elveszti autonómiáját. Ilyenkor a kultusz szerepe az önaffirmáció, az identitás kinyilvánítása, ill. megerősítése.
Az irodalmi kultuszok igen alkalmasak az ideológiai törekvések érvényesítésére, mivel a befogadónak alá kell vetnie magát a kultusz papjai által adott hagyomány-értékelésnek - feltétlen önátadásra, passzivitásra, aszkézisre (a saját élvezet/érdekek visszaszorítására) ítéltetik.
A költészet a vallás szerepét is átveszi az ember életében (ahogy azt Matthew Arnold 1880-ban jövendölte). Greguss Ágost vallás, művészet, tudomány és erkölcs közös vonását abban látja, hogy "mind a négy kiemel bennünket a véges és gyötrelmes világból egy végtelen és boldog világba".

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek
Fontos paradigmaalkotó elgondolás: az irodalmi kultuszok hasonlósága vallási jelenségekkel. Az analogikus szemléletmód szerint minden téren megfigyelhető a vallásos "eszköztár" átvétele: a szókincsben, keretek átemelésében (szokásrend), például a résztvevők és a "szertartásmesterek" elvárt magatartásában, "szent" terek és idők, ereklyék tiszteletében.

A koncipiálásba bevont színterek
Dávidházi terminusai, meggyökeresedtek:
- kultikus beállítódás - bizonyos szellemi vagy anyagi értékek mértéktelen tisztelete, imádata tárgyát minden szóba jöhető vád alól felmenti
- kultikus szokásrend - szentnek tekintett helyek felkeresése, ereklyék gyűjtése, szövegek áhítatos gondozása, szent idők megünneplése, szertartásokon való részvétel, életszabályozó előírások betartásának igyekezete (utcák elnevezése, disszertációvédés..)
- kultikus nyelvhasználat- magasztaló kijelentések, melyeket sem igazolni, sem cáfolni nem lehet, mert részletes tapasztalati ellenőrzésükre nincs mód

A koncipiálásba bevont dinamikák
Egy kultusz fejlődéstörténete (Dávidházi Péternek a magyar Shakespeare-kultuszt elemző könyve alapján: a beavatódás kora, a mitizálódás kora, az intézményesülés kora, a bálványrombolás kora, a szekularizálódás kora.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
A kultusznak egyberendező logikája van: minden kultikus megnyilvánulás hasonlónak tűnik a tudósok szemében. Ennek kijátszásában segít a mikrotörténetírás (Dávidházi műveli is), ill. az antropológiából ismert elidegenítő eljárás - módszertani előfeltevésünk legyen az, hogy anyagunk idegen kultúrából származik. (Ez a lépés Foucault-nál is megtalálható, csak ő a jelen "tudattalanjára", míg a történeti antropológia a múltra kíváncsi.)
Foucault diskurzuselemzése is mutat rokon vonásokat a kultikus szövegek vizsgálatával - hiányzik viszont belőle az önleírás. A kulturális antropológia Clifford Geertz-féle perspektívája viszont épp az önleírásokra kíváncsi.
Ezenkívül: ami kultuszkutatásként indul, gyakran az önformálás, a kulturális topográfia és a szociokulturális dinamika vizsgálatához jut el.
A kultuszok hasonló funkciót töltenek be a modern társadalomban, mint Pierre Nora "lieu de mémoire"-jai - szertartások egy szertartások nélküli világban - köztes pozíciót foglalnak el emlékezet és történelem között.
Victor Turner communitas-elméletéhez is kapcsolható: "az irodalmi kultuszok... felekezeti és társadalmi senki földjeként kínálnak közös szertartási alkalmat olyanok számára, akiket a társadalmi rend egyébként elkülönít egymástól" (Dávidházi Péter).
A kritikai kultúrakutatással (cultural studies) is vannak kapcsolódási pontjai: nem csak a magaskultúra érdekli, ill. a kultuszkutatók gyakran olyan pillanatokat vizsgálnak, amikor a magaskultúra termékei nem-magaskulturális térben működnek. De a kultuszok kutatóinak tanulniuk kellene a cultural studies-tól: többet kellene foglalkozniuk a hatalom kérdésével, a kultúra politikai jellegével - vö. Margócsy a Kazinczy-emlékünnep önaffirmációs funkciójáról. A kultusz kőkeményen a társadalmi szabályozás eszköze.
Összekapcsolható a társadalomtörténettel is - a kultuszkutatás az irodalom társadalomtörténete.
Politikai diskurzusok analízisével is foglalkoznak a kultuszok szemszögéből (Gyáni Gábor, távolabbról lásd Weber).

Az elmélet-alkotás célja
A kultuszkutatás az irodalmi jelenségek társadalmi beágyazódásáról, művészet és társadalom kapcsolatáról, a művészet társadalmi funkcióiról kíván megállapításokat tenni. Jelentős erénye, hogy elmozdítja az irodalomtörténetírást önnön kanonikus területei felől az irodalom kevéssé ismert használati módjai, helyi jelentőségű szereplői, sosem vizsgált eseményei felé (Takáts József).

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
Kritikatörténet - az irodalomtörténet egyik ágazata.

Az elmélet háttérdiszciplínái
Irodalomtörténet, az irodalomtörténet elmélete, kritikatörténet.

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

Dávidházi Péter: "Isten másodszülötte". A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza. Gondolat Kiadó, Budapest, 1989.

Dávidházi Péter: Egy irodalmi kultusz megközelítése. In: Takáts József (szerk.): Az irodalmi kultuszkutatás kézikönyve. Kijárat Kiadó, Budapest, 2003.

Lakner Lajos: "...csodás színeváltozás..." Irodalom és múzeum. In: Takáts József (szerk.): Az irodalmi kultuszkutatás kézikönyve. Kijárat Kiadó, Budapest, 2003.

Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, történetiség, aktualitás. A kultuszkutatás útjain. In: Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás. Kultusztörténeti tanulmányok 4., A PIM könyvei 13., Bp., 2005.

Lakner Lajos: Irodalom, kultusz, társadalmi nyilvánosság. In: Korunk, 2007. június

Margócsy István: A magyar irodalom kultikus megközelítései. In: Égi és földi virágzás tükre. Tanulmányok magyar irodalmi kultuszokról. Holnap Kiadó, Bp, 2007.

Porkoláb Tibor: Közösségi emlékezet, ceremonialitás, panteonizáció. Szempontok az emlékbeszéd műfajának vizsgálatához. In: Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás. Kultusztörténeti tanulmányok 4., A PIM könyvei 13., Bp., 2005.

Rákai Orsolya: Utazások a fekete királynővel. Írások írásról és irodalomról. Kijárat kiadó, Bp., 2006.

Szajbély Mihály: A nemzeti narratíva szerepe a magyar irodalmi kánon alakulásában Világos után. Universitas Könyvkiadó, Budapest, 2005.

Szilasi László: A selyemgubó és a "bonczoló kés". Osiris-Pompeji, Budapest, 2000.

Takáts József: Ismerős idegen terep. Irodalomtörténeti tanulmányok és bírálatok. Kijárat Kiadó, Bp., 2007.

Tverdota György: Az életrajz mint passió. In: Takáts József (szerk.): Az irodalmi kultuszkutatás kézikönyve. Kijárat Kiadó, Budapest, 2003.

Az összefoglalót készítette: Zsigmond Andrea,
2008. június 8.