Nelson Godmann: Fact, Fiction, and Forecast

Cambridge-Harvad, 1955.

Nelson Godmann filozófus, esztéta, a logiciszta nyelvelméleti szemlélet bevezetője a képiség szemiotikájába, illetve a műalkotás esztétikájába. Tanulmányai során elsajátította a modern logikai gondolkodás alapjait, a logikai nyelvanalízisen alapuló kognitivizmus alapvonásait, mindezt ötvözve az ismeretelmélet és metafizika bázisával. Ebből következően kommunikációs gondolkodása igen bonyorult és összetett, így jelzésértékűen kiemelendő művészeti szemantikájának alapja, mely lényeges kommunikációs relevanciákkal is rendelkezik.Az elmélet, ha egységes beszélhetünk erről, leíró jellegű, középpontjában a megfgyelő realitás konstrukcióinak, és sikeresen projiciált valamint az erőszakolt pedikátumok kapcsolata áll. Mind a külvilág, mind pedig a műalkotás világa ennek a két területnek a kép instanciájában illetve képek csoportosulásain keresztül. Nelson a kép szemiotikáját analógnak tekinti a logikai nyelvészet szemantikájával, minden predikció szimbolizálható majd ezek a szimbólumok egy megértehtő és interpretálható logikai térbe képesek kerülni. Kommunikációs vonatkozást abban nyer Godmann imaginiárius szemantikája, amennyiben logikai szimbólumanalízise vélemyéne szerint kultúrális, művészeti valamint nyelvi közösségekre egyaránt kiterjeszthető. A világ leírható képi szimbólumok nyitott rendszereként, melyeben folymatosan versengenek az interpretációs térben az ismerős/legitimált illtve a forradalmi/illegitim szemnetikai hálózatok, irodalmi, metafórikus avagy éppen projektált minőségeikben. Ezek a szemantikai hálózatok befogadhatók, sőt fogyaszthatók az aktuális nyelvi- vagy kulturális közösség számára, így hozzá tehetjük, potenciálisan nyitva állnak a társadalomtudományos, illtve kommunikációelméleti kutatás számára is.
Godmann több könyvében is következetesen végigviszi elméletét, a Languages of Art: An Approach to a Theory of Symbols valamint a Reconceptions in Philosophy and Other Arts and Sciences könyveiben, melyek megírásakor együttműködik Gomrichel és Wollheimmel, akik nézeteit szervesen beépíti ismeretelméletébe. A Language of Art konkrétan kapcsolódik Gombrich mítosz teóriájához, amennyiben a tapasztalat, a megértés, a kommunikáció az adott kondicionáltságok függvénye, melyek az adott kultúrkör mítoszai felé terelik a tekintetet (Erns Gombrich: Art and illusion. 1960).

Az összefoglalót készítette: Fellner Zoltán Ákos,
2008. június 4.