Peter Berger: Auf den Spuren der Engel (Die Moderne Gesellschaft und die Wiederentdeckung der Transzendenz)

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése:
Társadalmi kommunkáció - Tudás és vallásszociológia

Az elmélet érvényességi területe:
Társadalomtudományok
Vallásszociológia
Teológia
Filozófia
Kultrúrakutatás

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa:
társadalmi reprezntáció, társadalmi kommunikáció

Az elmélet leíró vagy magyarázó:
Leíró és magyarázó

A koncipiálásba bevont funkciók:
A fejlett világban egy globális és visszafordíthatatlan tendenciával állunk szemben. Pitrom Sorokin (a Harvard egyetem szociológiai karának alapítója) úgy fejezte ezt ki, hogy a mai világ egyszerűen "gyakorlatiassá" (sensate) vált. Ez alatt azt értette, hogy empirikussá, evilágivá, humanistává, pragmatikussá, utilitaristává, szerződéses alapúvá, epikureusivá, hedonisztikussá stb. vált. A természetfeletti valahogyan eltávozott a modern korból.
A válasz talán a modern kultúra elvilágiasodásában található: nem ahogyan az a társadalmi intézmények esetében történt (pl. állam egyház szétválasztása stb.), hanem ahogyan az az ember tudatában mint folyamat végment.
Tény az, hogy azok, akik számára létezik a "természetfeletti" vagy egy ilyen jelentésteli valóság, kisebbségben találják magukat. Ők alkotják a "kognitív kisebbséget". Kognitív kisebbség alatt azokat kell érteni, akiknek világnézete szignifikánsan eltér a társadalom általános elfogadott felfogásától. A "tudás" (kognitív) alatt itt azt értjük, ami magától értetődő vagy vélt tudás szociológiai értelemben, és nem releváns, hogy mint tudás igaz-e vagy hamis. Minden társadalom ebben az értelemben vett tudáson alapszik.
(Max Weber szerint is), hogy az embernek szüksége van minden korban és kultúrában egy teodiceára, ami szociológiai értelemben azt jelenti, hogy szükségük van a szenvedés és a halál egy egzisztenciális magyarázatára. (Teodicea eredetileg olyan magyarázatot jelentett, hogy egy mindenható és jóságos Isten hogyan engedheti meg a szenvedést és a rosszat ebben a világban).
Ezért merül fel a kérdés, hogy hogyan lehetséges kiszabadítani magunkat (bizonyos fokig) a megélt idő "magától értetődőségéből"? Az emberi tudatosságban megjelenő valóságnak megfelel-e egy ezen a tudatosságon kívül található valóság. Ez csak úgy lehetséges, hogy az ember maga is része a teljes nagy valóságnak és hogy létezik egy nagyon erős affinitás az emberi tudatosság és az empirikus világ között. Projekció és reflexió ugyanabban az átfogó valóságban való mozgást jelent.
Antropológiai kiindulópont kell a teológia számára, amely keressi azokat a transzcendensre utaló jeleket, melyek adottak az ember helyzetében. Ezek a prototipikus gesztusok:
-rend, -játékosság, -reményéség, -intélethozatal, - humor.
A "természetes" és "természetfeletti" használata: úgy tűnik, hogy létezik egy kettősség az ember számára, egyrészt a hétköznapi élet normális tartománya, valamint a határhelyzeteknek azok a különböző formái, melyek során a magától értetődőség megkérdőjeleződik. Alfred Schutz már rámutatott arra, hogy mindaz, amit mi természetszerűen normálisnak és egészségesnek tartunk, csak úgy tartható fenn, ha minden érvényességre vonatkozó kétséget el tudunk oszlatni. Ezen kétely eloszlatása nélkül a hétköznapi élet lehetetlen volna, mert állandóan át lenne szőve azokkal az alapvető félelmekkel, amelyeket a szenvedés és a halál tudata kelt bennünk. Ez azt jelenti, hogy minden emberi társadalom és intézményei, gyökereikben ennek a terror-fenyegetettségnek a megakadályozói az ember tudatában.
Minden történelmileg adott társadalom valamilyen formában foglalkozott ezekkel a határhelyzetekkel, úgy elméleti, mint gyakorlati szinten. Kitaláltak rítusokat, hogy ezeken enyhítsenek, de amik ugyanakkor arra is jók voltak, hogy reprezentálják ezeket a határhelyzeteket. Temetési szertartások vagy a szexualitással kapcsolatos rítusok mindezekre példák. Ezek által intergrálta egy társadalom ezeket a valóságon túli határeseteket. Vagyis az archaikus társadalmak mindig nyitottak maradtak a metafizikai dolgok iránt. Az emberi élet valóságához tartozott mindig úgy a nappali, mint az éjszakai rész. A nappali, amikor szükségszerűen a leghűebb információkat kapta a valóságról, de ott volt mindig az éjszakai is, még ha exorcizáltként is, de soha nem tagadták. A modern társadalomfelfogás kitiltotta az emberi tudatosságból ezt az éjszakát amennyire csak tudta. Erre a legjobb példa a halál tényének kezelése vagy elkozmetikálása. Ezért is tette az értelmetlenséggel egyenlővé az olyan filozófiai kérdéseket, mint: Mi az élet értelme?, Miért kell meghalni?, Honnan jövök és hová tartok?, Ki vagyok? stb.

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek:
Társadalomtudományi és teológiai értelmezések, történelmi elemek és értelmezések (egymásba fonódó rendszerben)

A koncipiálásba bevont színterek:
a társadalomtudomány és teológia örténeti kontextusa
a tudásszociológia megfontolásai

Az elmélet alkalmazási terepe:
Vallásszociológia, teológia, történelemkutatás

Az elmélet háttérdiszciplinái:
Tudásszociológia, történelem, pszichológia, teológia

Az összefoglalót készítette: Kovács Lajos,
2008, június 5.