Jan Bialostocki: Ikonográfia

Megjegyzések Somogyi Zoltán ismertetőjéhez

Somogyi Zoltán bemutatása nagyon részletes és kimerítő. Bár hozzá tenném, ami a bemutatásból nem derül ki egyértelműen, hogy itt nem egy elméletről van szó, hanem a leíró és értelmező ikonográfia történeti bemutatásáról.
Néhány érdekességre hívnám fel a figyelmet a tanulmánnyal kapcsolatban. A tanulmány első fele, amely a leíró ikonográfiával foglalkozik, tulajdonképpen a szimbólumokkal és jelképekkel történő kommunikáció történetét követi végig. Érdemes hangsúlyozni, hogy az allegóriák rendszere annak köszönhetően alakult ki az európai művészetben, hogy a görög szellemiség sokkal többre tartotta az általános igazságok kutatását, mint az egyedi esetek vizsgálatát.
Fontos azt is megjegyezni, hogy a keresztény művészet számos képet átvett a pogány antik tradícióból, az ókeresztény művészetben sok allegorikus jelenet teljes egészében az antik szimbólumrendszerből kölcsönzött, a szó szoros értelmében átfaragott/átfestett szobor, dombormű, kép (pl. Krisztus, mint Jó Pásztor ábrázolása eredetileg valószínűleg Hermész-ábrázolás). S ezek az ókeresztény 'átemelések' teremtették meg a folytonosságot az antikvitás és egészen a mai kor között bizonyos allegória-témák esetében. Persze az antikvitás allegóriáinak reneszánszkori és későbbi újjáéledéséről sem szabad megfeledkezni, de ezek a kapcsok sokkal közismertebbek, mint az a tény, hogy a keresztény művészet kezdetektől fogva ebből a nagy "hozott anyagból" is dolgozott. Én ebben a tanulmányban, illetve más tanulmányok ismeretében ezt fontosnak tartom megemlíteni.

Bialostocki a gondolkodásmóddal is párhuzamba állítja a művészeti megjelenítés adott formáját. Míg az antikvitásban az általánosítható igazságok keresése hozta létre az allegóriákat, addig a középkorban a mindent átható szimbolikus gondolkodás eredményeként vált a művészetben minden szimbólummá (de a didaktikus szimbólumok mellett már itt megjelenik a reneszánszban annyira dominánssá váló elvontabb szimbolika). A reneszánsz humanista gondolkodásának egyrészrt az irodalmi forrásokhoz való ragaszkodás, másrészt a bonyolult, enigmatikus ikonográfia felelt meg, amely csak zárt elit körök számára volt megfejthető, és a mai napig csak részben feltárt. A barokk festészet tükrözi azt a sokszínűséget, amely a vallási szakadás után a gondolkodásban is megjelenik. Ekkor bukkannak fel a hétköznapi témák a festészetben, amelyek új ikonográfiát alakítanak ki "a tiszteletreméltó egyházi és világi történetek" ikonográfiája mellett. A romantika individualista, szubjektumot előtérbe helyező gondolkodása a festészetben eredeti, egyéni, hangulatokat kifejező ikonográfiát hozott létre, amely ennek köszönhetően nem is válhatott egységessé. Ezek után pedig csak a XX.század hagyott nyomot az ikonográfián azzal, hogy a romantikánál is inkább felbontotta, individualizálta a szimbólumokat. Itt már csak egy-egy stílusirányzat, vagy alkotó ikonográfiájáról beszélhetünk.

A bemutatásban szintén nem volt lehetőség az ikonográfiai elméletek kritikájának bemutatására. Bialostocki a tanulmány végén röviden összegzi ezeket a kritikákat. A kritikák lényege az, hogy az értelmező ikonográfia csak a jelentésre koncentrál, és elfelejti, hogy a művészet forma, egyéni kifejezésmód, emellett az ikonográfiai megközelítés mindenben szimbólumot lát, ami félrevezető lehet, valamint a művészet alárendelt szerepére tereli a figyelmet.

Szanyi Ágnes
2008. február 5.