Recenzió lektorálása:

Dr. Szabó Márton: A láthatatlan ellenség

(Recenzens: Banai Tibor Péter)

A recenzió lektorálása zavarba ejtő feladat ez esetben. Az első, de nem egyetlen nehézség, hogy a recenzens nem jelöli meg pontosan a vizsgált művet, sem a címben, sem az irodalomjegyzékben. Szabó Márton tanulmánya ugyanis része a szerző egy nagyobb ívű munkájának.
A diszkurzív politikatudomány alapjai 2003-ban jelent meg a L'Harmattan kiadónál[1], és a munka része a vizsgált szöveg is. Ha nem a kötet egyik alfejezeteként szemléljük, úgy kiszakad a szövegtestből, még akkor is, ha annak láthatóan inkább függeléke, hiszen a "Kísérletek" részben kapott helyet.

A tanulmány kissé lecsupaszított változatban egy évvel később publicisztikaként megjelent önállóan is[2], ha azonban ez utóbbit vizsgálta a recenzens, akkor nélkülöznie kellett az említett propedeutikai műben még meglévő annotációt is, ami komoly veszteség számára.
Ami ebből ezen a helyen fontos: hiányérzetünk lehet, mert nem tudjuk, hogy elmélet-töredékről van szó. Talán méltányosabb lett volna Szabó Mártonnal szemben ennek jelzése.
Ezzel együtt természetesen a szöveg önálló vizsgálatra is érdemes, elsősorban azért, mert világos, argumentált állításai önmagukban is megállják helyüket.

A tömör összegzést néhány elemmel egészíteném ki.[3]

A kommunikáció-elmélet megnevezéséhez valószínűleg tévesen került, hogy a terrorista, partizán és öngyilkos merénylő tipikus ellenségképet testesítene meg. Szabó Márton mindössze arról beszél, hogy ezek az új ellenségkép, a láthatatlan ellenség archetípusai, előfutárai. Nem is arra törekszik, hogy ezeket a típusokat körvonalazza - ellenkezőleg, a tanulmány vezérgondolata és nóvuma éppen az, hogy az ezen harcosok, az általuk képviselt szellemiség, iniciatíva, harcmodor a globalizált világban hogyan jelenik meg az új ellenség alakjában.
Talán nem is véletlen, hogy Szabó - távolságtartó tudósként - kerüli a megnevezést - ezért hívja az általa körülírt jelenséget "láthatatlan ellenségnek".

Ez okból a szöveget én inkább magyarázó jellegűnek tartom, hiszen egy létező, tapasztalati jelenséget állít új megvilágításba. Ehhez valóban felhasznál mind történeti, mind kultúrtörténeti argumentációt is (a nemzetközi jogi vonatkozásokat én nem találtam a szövegben). Az azonban bizonyosan nem lehetett célja Szabó Mártonnak, hogy "meghatározza a XXI. század abszolút ellenségképét, egymásból levezeti őket".
Munkája kifejezetten teoretikus jellegű, nyilván jóval több egyszerű szillogizmusnál, de nyilván kevesebb univerzális igényű, általános érvénnyel megfogalmazott magyarázatnál.

Szabó Márton az elméletalkotás azon klasszikus útját nem járja végig, amely azt kívánná, hogy előbb jól körülhatárolt és általános tételeket fogalmazzon meg, majd ezeket egyedi példákkal támassza alá - erre már csak terjedelmi okok miatt sem volt módja.

A "Kísérlet" ezzel együtt nem volt sikertelen - magam leginkább arra volnék kíváncsi, hogyan szervesül majd az itt vázolt gondolat a szerző további munkáiban.
A tanulmány elején utal arra, hogy az amerikai elnök 2001. szeptember 11-én még maga is zavarban volt a fogalomhasználatot illetően, majd rövidesen "neve lett" az ellenségnek. A propedeutikai kötet III. fejezetét olvasva ("A politikai ellenségkép megkonstruálása") én kíváncsi lennék arra, hogyan fejthető fel ebben a konkrét esetben ez a folyamat, vagyis az ellenségkép - nagyhatalmi, politikai, nemzetbiztonsági, etc.- szempontok szerinti megrajzolása, hogyan történik az azonosítás, a "névadás". Mert a politikai ellenfél / ellenség elkülönüléshez hasonlóan nyilván ebben az esetben is létezik a (diszkurzív) politikatudományban egy finomabb distinkció.

Jegyzetek:

[1] Az egyszerűség kedvéért az interneten megtalálható formában: http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b170/index.html [vissza]

[2] http://www.szochalo.hu/hireink/article/102072/ [vissza]

[3] Mivel a recenzens fogalomhasználatában nem követte a szokásosan alkalmazott vizsgálati kategóriákat, ezért igyekszem az általa megadott értelmezési tartományban és fogalomkeretben maradni. [vissza]

Mihalik Judit
2008. január 10.