Észrevételek Koltai Andrea

Karl Erik Rosengren: Kommunikáció
című könyvéről írt recenziójához

A tartalmi lajstrom hű képet fest a könyv szerkezeti felépítéséről, (bár a recenzióban a rész/ fejezet fogalmak végül összekeverednek) sajnos azonban nem mond el semmit Koltai Andrea olvasatáról. Számomra legfőképp ez hiányzik. Megtalálom a felsorolást az egymásutánban tárgyalt elméletekről, de nem találom a viszonyítási pontokat. Hol helyezkedik el ez a könyv, mondjuk, a Béres-Horányi-féle "Társadalmi kommunikáció" vagy a Terestyéni-féle "Kommunikációelmélet" vagy a Griffin-féle "Bevezetés a kommunikációelméletbe" között? Hiánypótló vagy áttekintésében más perspektívát nyújtó könyvről van szó, vagy kimondottan tankönyv-jellegű az összellítás? Én ilyesfajta kérdésekre is választ vártam volna.

0. Elsőként az egyén és társadalom kérdésében kapunk eligazítást, majd tudománytipológiai áttekintést nyújt a Szerző az olvasónak.

1. A bevezetéshez kapcsolt észrevételeket Andrea azzal indítja, hogy a kommunikációkutatás történetéről képet kapunk. Én magam fontosabbnak tartom, hogy megismerünk három fontos irányt (szint, intézmény, kommunikáció perspektíva), hogy kijelölésre kerül számunkra 3 hangsúly: szubsztantív elméletek, formális modellek és empírikus adatok triásza. Ezek indítják be - kölcsönhatásaik révén - a tudásgenerálás folyamatát, s adják a különböző kutatási tradíciók közti véleményütközések vagy épp együttműködések alapját. (31.p.) Példaként pedig, ahogy azt Koltai Andrea is elmíti, a használat és élménykutatás, az életmódkutatás a médiahasználattal összefüggésben és a befogadáselemzés áll előttünk. (1.9.fejezet)

2. A kommunikáció története azért kap helyet, mert Rosengren azt vallja: "a kultúra, mely az emberi társadalmak alkotóeleme, a kommunikáció által tud létrejönni és fennmaradni. Hasonló módon a szocializáció (azaz a fiatal emberi egyedek felnevelése), valamint az emberiség évezredeken át folyó individualizációja és az egyének pár évtized alatt lezajló individuációja kizárólag mint kommunikációs folyamat érthető meg." (39.p.) Itt jegyezném meg, hogy a szerző mindvégig reflektál, s egyúttal el is különíti az eberre és emberiségre vonatkozót/vonatkoztathatót. Nem feledkezik meg az egyedről, miközben az egész faj létét meghatározó kérdésekből indul ki. A fejezetet a folytonosság és változás kérdéseivel (innováció) zárja.

3. Kultúra és társadalom, média és kommunikáció címén a csoportra, annak jellemzőire: kulturálisra, társasra és materiálisra híjva fel figyelmünket Rosengren. A kultúra kerekén mutatja be kognitív és normatív, expresszív és instrumentális szervezési elvét.
A kultúra és más társadalmi rendszerek viszonyát a materializmus/idealizmus, illetőleg az interdependencia/autonómia tengely mentén tarja leaírhatónak. (75.p. 3.2.ábra)
A kommunikáció összetevői között talán szót érdemel az ágenseknek és ágenciának szánt rész, amelyben az ágencia mint az aktor, szándékos hatalomgyakorlási, alternatívák közötti választási és cselekedeteire való reflektálási képessége jelenik meg. (80.p.)

4. Az emberi testtől mint biológiai egységtől indul a fejezet, hogy az individumhoz jusson, mint társadalmi egység, melyet a kommunikációs folyamatok hoznak létre. Az ember azon kizárólagosságára helyezi a hangsúlyt, hogy létezésével tisztában van, s erre reflektálni is képes. (95.p.) Mi több erről őszintétlenül "nyilatkozni" is hajlamos (színlelés, titkolózás, szerepjátszás). (104.p.) + Ha említjük a fejezetben tárgyalt Johari-ablakot és elhallgatási spirált, e helyütt utalhatunk az interakciós spirálra is, illetőleg a hiányokra, úgy mint körülhatárolható ismerethiány. A másik észrevétel, hogy a fejezet a közvetlentől a közvetett, illetőleg közvetített felé vezet.

5. Számos szervezet elméleti adalék után formális és informális kettőssége mentén ragadja meg a szervezeti kommunikációt, majd kiköt a kommunikációs célú szervezeteknél, a diffúziókutatásnál, s zárja sorait a lobbizással.

6. Társadalmi kommunikáció, tömegkommunikáció fejezetében az egyéntől a társadalomig és társadalomtól az egyénig vezető utat térképezi fel két kritikus jelenség, a kapuőrzés és a hozzáférés bevonásával. Kíváncsi a minőség-mennyiség összefüggésekre a médiahasználat horizontján.

7. Interkulturális kommunikáció: népmozgások, politika, idő tés és szemlyiség is megjelenik elemzési keretében. Interperszonálistól vezet el a szervezeti szintig. Extra és intramediális adatok éppúgy a figyelmébe kerülnek, mint a populáris kultúra.

8. A kommunikáció jövője: az internet-paradoxon és a nemzet mint idegenek gyülekezete kerül nem is tárgyalásra, inkább felvillantásra.
Az ív, amelyet a Szerző könyvében felépít a kommunikáló állattal veszi kezdetét és a számítógépes kommunikáció világával zárul.

Kriskó Edina
2008. január 7.