László Ervin rendszerelmélete
A rendszerlmélet távlatai c. könyv alapján

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
Rendszerelmélet

Az elmélet érvényességi területe
Társadalomtudományok, természettudományok, sőt ezoterikus - szakrális gondolkodás területén is (ööö - mindenhol?)

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
A kommunikáció a rendszerek közötti interfész-koordináció eszköze, a rendszereket magába foglaló nagyobb rendszeren belüli kooperációt biztosító eszköz (folyamat)

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Magyarázó - a rendszerek működéséből von le következtetéseket a humán rendszerek működésére

A koncipiálásba bevont funkciók
Részben referenciális, részben konatív, részben metanyelvi

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek
László az organizáció három szintjét elemzi: a szuborganikus, organikus és szupraorganikus szinteket, amelyeket adott vizsgált elemnek az általánosítás adott szintjén létező szerveződés-invariánsai. Pl. az ember, mint organikus rendszer szuborganikus rendszerszinten szövetekből, illetve még lejjebbi szinten sejtekből, ... atomokból áll, szupraorganikus szinten társadalmakat alkot.
A különböző szinteken megjelenő rendszerek közötti kapcsolat jellege, hogy a magasabb szinten lévő rendszer magába foglalja a mélyebb szinteken lévőt.

A koncipiálásba bevont színterek
A rendszerelmélet alkalmazásának színterei interdiszciplináris jellegéből adódóan több szintűek. László könyvének kifutása a társadalmi színtér, a rendszeralkotó egyedek közötti kommunikáció.

A koncipiálásba bevont dinamikák
A fő terület, melyet a szerző vizsgál, a rendszerek olyan jellegzetességei, a rendszerelemek közötti dinamikák, amelytől a rendszer több, mint az alkotórészeinek összessége.
László Ervin négy ilyen sajátosságot, rendszerelméleti alaptételt fogalmaz meg:

1. alaptétel:
A természetes rendszerek tovább nem redukálható tulajdonságokkal rendelkező egységek

- vannak olyan tulajdonságai, amelyek nem vezethetők vissza a részeinek tulajdonságaira
- pl. sejt - szövet, ember - társadalom...

2. alaptétel: A természetes rendszerek változó környezeti feltételek mellett is önfenntartóak
A rendszer folyamatos egyensúlyra törekszik (önfenntartásra)

- Nyílt rendszer: Külső energiacserével biztosítja a fenntartásához szükséges energiát
- Zárt rendszer: nincs a környezetével energiacserekapcsolatban

3. alaptétel: A rendszerek autopoetikusak

- A rendszerek hatnak egymásra, s ementén (önfejlesztés, autopoezis) saját új funkciókat és struktúrákat alakítanak ki,
- folyamatosan komplexebbé és differenciáltabbá válnak, majd kooperatív hálózatokba tömörülnek
- A rendszerek egymásra épülve holarchiákat alkotnak (lsd. Wilber)

4. alaptétel: egy adott (individuális) rendszer ellátja az őt alkotó kisebb rendszerek és az őt befogadó nagyobb rendszerek közötti (interfész) koordinációt
" saját részeik viselkedését koordinálják, a koordináció eredményét a fölérendelt rendszer más komponenseinek viselkedésébe integrálják." László, p. 76
E nélkül nem áll fel egy rendszer sem.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
Ken Wilber holarchia-elméletét emelném ki elsősorban, aki maga is épít László Ervin gondolataira. Ken Wilber a rendszereket holonoknak nevezi, részegészeknek, amelyek maguk egészek, mégis egy nagyobb egész részei. Wilber a következőket fogalmazza meg a holonokkal kapcsolatosan:

- A világ alkotórészei a holonok: egészek, de közben egy másik egész részei (részegészek)
- Minden holon rendelkezik a cselekvőképességgel és a részvétel képességével
- A holonok törekszenek az önmeghaladásra (evolúció) (itt erősen kapcsolható László E. elméletéhez)
- A holonok, ha már a fentiekre nem képesek, részeikre esnek szét (lebomlás)

A holonok, növekvő egészek rendszerei a holarchiák, amelynek mélysége a holonszintek száma, szélessége pedig az adott szintű holonok száma. A mélység növekedésével a szélesség csökken (pl. Univerzum már csak egy van)

Másik kapcsolódó elmélet a szociokibernetika elmélete. A kibernetika a dinamikus rendszerek vizsgálatának tudománya, a második szintű kibernetika pedig már olyan rendszereket vizsgál, amelyek magát a vizsgálót is magában foglalják. A szociokibernetika, ill. második szintű kibernetika alapkoncepciói a rendszerekről a következők:

- A rendszerek önhivatkozásokat tartalmaznak (lsd. Gödel tétele, ill. kauzális körök)
- A (szociális - humán) rendszerek sokszor nagymértékben önirányítóak (a fejlődésükben)
- Ezért a felülről jövő kezdeményezések nem bizonyulnak sikeresnek
- A rendszerek önszervezőek (lsd hálózatelmélet)
- A rendszerek képesek autokatalízisre (előidézni saját maguk fejlődését) és kereszt-katalízisra (hatni a többi rendszerre)
- A rendszerek autopoetikusak: egyes rendszerelemek interakciója képes a rendszer újbóli előállítására

Az elmélet kapcsolható Luhmann kommunikáció-alapú rendszerelméletével is.

Az elmélet-alkotás célja
A tudományos specializáció mentén kialakult tudáshiány mérséklése, komplex gondolkodás elősegítése,
Az elmélet háttérdiszciplinái:
Kommunikáció, biológia, matematika, filozófia, és még sokan mások

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe:
A rendszerelméletet elsőként a reáltudományokban (fizika, kémia, matematika) alkalmazták, a társadalomtudományokban való megjelenésük az utóbbi évtizedekben történt.

Kiegészítések:
Néhány probléma a rendszerelmélettel kapcsolatosan:

- A rendszerelmélet Gödel-tétele, hogy ő is saját fogalmaival magyaráz, saját önhivatkozásaiba botlik, de legalább nem tagadja :)
- Az egymásból épülő rendszerek elképzelés határa hol van? Ebből következik, hogy a rendszerelméletek a Gaia elméletek, vallási filozófiák alapjává válnak, és ezzel a hétköznapi szemlélő számára a hitelességük megkérdőjeleződik

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

László Ervin: A rendszerelmélet távlatai, Magyar Könyvklub, 2001

Wilber, Ken: A működő szellem rövid története

Geyer, Felix: What is sociocybernetic? RC51

Az összefoglalót készítette: Suhajda Virág,
2008. január 10.