Rogers Brubaker - Margit Feischmidt - Jon Fox - Liana Grancea: Nationalist Politics and Everyday Ethnicity in a Transylvanian Town
Princeton University Press, Princeton and Oxford, 2006.

A könyv elsősorban azért érdekes és hiánypotló, mert szerzők a közéletre jellemző szimbolikus, nacionalista gesztusokon túlmutatva, a hétköznapi emberi interakciókban keresik és jelzik az etnicitás felbukkanását.
A nemzetiség, az etnicitás nemcsak a közéleti beszéd és a nacionalista retorika révén képződik meg, hanem jelen van a köztudatban, a kognitív sémákban, a gyakorlati kategóriákban, a mindennapi találkozásokban, a kulturális idiomákban, a mentális térképekben, a diszkurzív keretekben, a szociális hálózatokban, az intézményesített formákban - állítják a szerzők. Ezért azt vizsgálják, hol, hogyan, mikor és miért "történik meg" az etnicitás a mindennapi életünkben, a jól bejáratott cselekvéseink, hétköznapi kommunikációs helyzeteink során? Mi van az ember fejében, amikor egy hétköznapi interetnikai konfliktusba keveredik, hogyan, mi alapján cselekszik?
Erdély a történelme során mindig is egyfajta etnikai határvidékként működött. A szerzők választása ebben a könyvben Kolozsvárra esett, egy olyan városra, amelynek történelme kitűnő példa a magyar és román nacionalizmus összeütköztetésére. A nacionalista beszédhelyzet relevanciája nagy mértékben függ attól, hogy ki, melyik Történetben hisz: a román kontinuitáselméletben (Napoca, a Római provincia része) vagy a magyar történelemben (a 13. században jelent meg először írásos dokumentumban, a magyar királyság részeként). A könyvben részletesen olvashatunk arról, hogy az elmúlt másfél évszázadban, hogyan válaszolgattak egymásnak a román és a magyar homogenizáló törekvések, attól függően, hogy kinek a nacionalista retorikája volt a körülmények között legitimálható.
A 15. század közepén durván fele a kolozsvári lakosságnak magyar nevű, a másik fele szász, Kolozsvár a 19. század végére elsősorban magyar nyelvű várossá válik. A különösképpen a Trianon óta kezdődő és a 20. század egészén végigvonuló román nacionalista törekvéseknek, a szimbolikus térfoglalásoknak (utcák, terek átnevezése, szobrok állítása), elrománosítási gesztusoknak kedvez a hetvenes évektől kezdődő urbanizáció, ami fokozatosan átalakítja a lakosság összetételét. A szerzők az urbanizáció etnikai vonatkozásai kapcsán egy érdekes jelenségre hívják fel a figyelmet: míg a régi román lakosság elsősorban szociális és civilizációs szempontok alapján beszél az urbanizációról és az ezzel együttjáró lakosságbetelepítésről (szerintük a civilizálatlan, műveletlen vidékiek gyarmatosítják a várost, és ők inkább a régóta a városban élő magyar lakosságot választanák továbbra is szomszédjuknak - az interpretációban a regionális különbség az etnikai fölé helyeződik), addig a régi magyar lakosok számára az etnikai nézőpont válik dominánssá, és az urbanizáció kapcsán azt hangsúlyozzák, hogy pár év alatt a románok száma megsokszorozódott a városban (az értelmezésükben a korábbi civilizációs szempontot felülmúlja az etnikai). A könyv szerzői szerint tényleg volt törekvés az elrománosításra, viszont minden nem írható ennek a számlájára, mert az urbanizációnak, iparosításnak egyébként is kikerülhetetlen következménye lett volna a népességarány megváltozása, mivel Koloszvár környékét alapvetően román ajkúak lakták.
1989 decembere az a momentum, amit a "transzetnikus vagy nonetnikus nemzeti szolidaritás" pillanataként, románok és magyarok nemzetiségi hovatartozástól független együttünnepléseként tartanak számon. A rendszerváltás óta Kolozsvár és a nacionalista törekvések-témában mindenkinek a Gheorghe Funar polgármester rendelkezései jutnak elöszőr eszébe: a táblacsere a Mátyás-szobornál, a zászlólopás a Magyar Konzulátus épületéről, az eltemetett múlt előkeresése nevében elkezdett ásatások a főtéren, a zászlók megsokszorozódása a városban, a padok, játszóterek, oszlopok, járdakövek, utcai szemetes dobozok nemzeti színekre festése stb.
A könyv szerzői azt vizsgálják, hogy ezen az eltúlzott, a Funar által irányított etnikai megmutatkozáson túl milyen jelei vannak Kolozsváron az etnicitás megélésének a hétköznapokban. A kutatás egy kilenc éves periódusban (1995-2003) folytatott terepmunkán alapszik: fókuszcsoportos beszélgetéseken, több mint száz interjún (kolozsvári magyarokkal és románokkal, egyénekkel, párokkal, családokkal egyaránt), informális beszélgetéseken (parkokban, játszótereken, piacon, üzletekben, kocsmákban, diákokkal, nyugdíjasokkal, taxisofőrökkel, értelmiségiekkel stb.) és résztvevő megfigyelésen. A hatalmas (több mint másfél millió szónyi jegyzet, átírás) anyagot Atlas.ti tartalomelemző programmal kódolták. A kódolás során a következő főbb témacsoportokat jelölték ki a szerzők: aggodalmak, kategóriák, nyelvek, intézmények, keveredés, migráció és politika. Ezek mentén jelezték az etnicitás meg(nem)mutatkozását a kolozsvári lakosok mindennapi élethelyzeteiben.
Az emberek hétköznapi életét átjáró aggodalmak alapvetően nem etnikai terminusok mentén vannak elbeszélve, inkább az a mentalitás a domináns, hogy a becsületes emberek (függetlenül attól, hogy románok vagy magyarok) épp csak, hogy megélnek, míg a többiek, akiknek jól megy, mind lopnak. A beszélgetőtársak szerint (nemzetiségtől függetlenül) ismeretség szükséges ahhoz, hogy valamit el tudj intézni eredményesen és rövid időn belül. Ha valaki vállalkozást akar indítani például, a nemzetisége miatt nem ütközik akadályokba, ilyen szempontból a siker teljesen független az etnikai hovatartozástól.
A szerzők a "magyarnak vagy románnak levés" helyett inkább "a magyarrá vagy románná válás" megfogalmazást javasolják, mert ebben benne rejlik az, hogy az etnicitás nem minden élethelyzetben artikulálódik, egy vegyes összetételű városban sem. A kisebbség a többséghez képest általában jelölt kategóriának számít, de ez is beszédhelyzettől függ, mert ha több a magyar egy csoportban, akkor automatikusan a román nemzetiségű válik jelöltté. A magyarok a kisebbségi helyzetből adódóan nyilvánvalóan sokkal élesebben élik meg az etnicitást (ha hallják, hogy valaki magyarul beszél csatlakoznak, például az egyetemen egymás mellé ülnek le, ha kiderül, hogy a boltban magyar az eladó, akkor ők is magyarul kérik a kenyeret stb.), ezért érzékenyebbek is arra, ha románoknak nevezik őket. A kategóriák átjárhatóságának egy sajátos példáját jelzik azok a kijelentések, amelyek azt állítják, hogy "magyar, de rendes", "román, de rendes", "nem számít, hogy román a férje, az a lényeg, hogy szeretik egymást" stb.
A nyelvhasználatra vonatkozóan különböző elvárásai vannak a két félnek: több román is megsértődik, ha magyarul kérdeznek tőle, és azt tartja normálisnak, hogy Romániában kell tudni jól románul, de vannak olyan románok, akik beszélnek magyarul, és szerintük másoknak is meg kellene tanulni. A magyarok egymás között vegyes társaságban is gyakran magyarul beszélnek, és annak ellenére, hogy emiatt néha konkfliktusba kerülnek (pl. munkahelyen, közintézményben stb.), többnyire azt gondolják, hogy ehhez senkinek semmi köze nincs, miért kellene bárki engedélye ahhoz, hogy az anyanyelvükön beszélhessenek. De a románok ezt úgy értelmezik, hogy a hátuk mögött kibeszélik őket, és ez például munkahelyen nem megengedett.
A Kolozsváron belüli magyar világ reprodukálásának fő fórumai az intézmények. A magyar világ a könyv szerzői szerint se nem párhuzamos (vannak ugyan magyar iskolák, szakok az egyetemen, színház stb, de a párhuzamosság szimmetriát sugallna, és ez nem az), se nem a román világon belüli elhatárolt terület (Kolozsváron például nincsenek magyar városnegyedek, nem is minden magyar éli meg egyforma intenzitással a nemzetiségét, függ ez a baráti körtől, munkahelytől, szülők nemzetiségétől stb.) A magyar világ a jelölt kategória a románhoz képest, viszont a magyarok maguk is gyakran jelöletlen világként élik meg, nem a magyar nyelv és a magyarság fenntartása érdekében élnek úgy, ahogy élnek, hanem azért, mert ez a mindennapi gyakorlat (e jelöletlen világon belül például a gyermekek elsősorban nem magyar iskolában vannak, hanem iskolában.)
Kolozsváron magyarok és románok állandó interakcióban vannak, ezek az élethelyzetek viszont a legtöbbször nem arról szólnak, hogy egy román lép kacsolatba egy magyarral, hanem egy kolléga a másik kollégával, egy férj a feleségével, egy boltos a vásárlóval, egy szomszéd a másik szomszéddal, egy munkáltató az alkalmazottjával stb. Vannak viszont olyan keveredések, amelyekben az etnikai jelleg szükségszerűen artikulálódik. Ha egy román és egy magyar veszekszik, akkor általában úgy veszekszenek, mint férj-feleség, főnök-alkalmazott, nem mint egy román a magyarral. De előfordul olyan vitahelyzet, amelyben az etnicitás érvként szerepel (például az egyik vitapartner azzal védi magát, hogy a magyarok ezt másképp látják, de te ezt úgysem értheted, mert te román vagy). Vannak érzékeny témák (politikai és nemzetiségi kérdések), amelyeket vegyes társaságban tudatosan meg sem említenek, hogy fölöslegesen ne vezessen nézeteltéréshez (ez az elővigyázatosság azt jelzi valójában, hogy az etnicitás ilyenkor igenis jelen van). Az etnikai alapú viccek megértéséhez is együttműködésre van szükség a két fél között, ellenkező esetben konfliktus keletkezhet. Az etnikai hovatartozás elsősorban vegyes házasságokban előálló választási helyzetekben okozhat még gondot, amikor például dönteni kell a közös gyermek nevéről, vallásáról, iskolájáról stb.
A migráció kapcsán magyarok, románok egyaránt beszéltek arról, hogy itthon már nem lehet megélni, és érthető, ha mindenki elmegy a jobb lehetőségek érdekében. Ugyanakkor beszámoltak arról, hogy a nemzetközi utazás gyakran kellemetlen, mert a román útlevél láttán (ez a stigmatizálás a magyar nemzetiségű román állampolgárokat is ugyanúgy érinti) a célország állampolgáraiban azonnal aktiválódnak a románokra vonatkozó előítéletek, amelyek a civilizálatlan magatartásra és a cigánysággal való azonosításra vonatkoznak. Az erdélyi magyarokra általánosan jellemző, a kolozsváriakra is, az anyaországhoz való erős kötődés, és ez a magyarországi közélet nyelve alapján kölcsönösnek is tűnik, de a vendégmunkások épp arról számolnak be, hogy az anyaországbeliek gyakran nem tekintik őket igazi magyaroknak, sőt előfordul, hogy egyenesen lerománozzák.
A politikusok tevékenységének megítélése során magyarok, románok egyaránt inkompetenciáról, önérdekekről, az interetnikus konfliktusok szándékos generálásáról beszélnek. A romániai magyarok jóval érdekeltebbek az etnopolitikai kérdésekben, ezért nyilvánvalóan inkább hajlamosabbak arra, hogy más politikai kérdéseket is elsősorban etnikai terminusok mentén értsenek meg.
Ez a rövid, a főtémák alapján készített összefoglaló tényleg csak nagyon leegyszerűsített kép abból a nagyon gazdag példaanyagból, ami a könyvben megtalálható. A szerzők folyamatosan utalnak arra, hogy a koncepciójukban az etnicitás a megértés, a beszéd, a cselekvés, az identitás megfogalmazásának egyik módja, és a nemzetiség sem egy egyszerű etnokulturális tény, hanem egy látásmód, egy kulturális idióma.
Etnicitás és nemzetiség többféle módon megmutatkozik: szimbólumokban, zászlókban, táblákban, emlékművekben, nemzeti ünnepeken, megemlékezéseken, búcsújárásokon, számos más rituálé formájában, tömeges tiltakozások során, politikai állásfoglalásokban. Ezekben az esetekben mindig kívülről is jól látható, könnyen érthető formákat ölt. Az etnicitásnak a magán szférában, a privát cselekvések, a hétköznapi interakciók során történő újratermelődése viszont már nem ennyire látványos. Az etnicitás, ha jelen is van nem mindig artikulálódik, nem mindig válik jelöltté, nem mindig "történik meg". A könyv szerzői ezzel az álláspontjukkal épp a túletnicizált kultúra-, társadalom-, és politika-interpretációkat szándékoznak megkérdőjelezni, és azt hangsúlyozzák, hogy az interetnikai interakciók nem mindig interetnikaiak, gyakran előfordul, hogy ilyen helyzetekben is láthatatlan marad az etnicitás, mert nem lépik működésbe.
A könyv egy magyarázatát adja a nacionalista politika hatástalanságának is, és itt nemcsak a Funar magyarellenes gesztusainak viszonylagos sikertelenségére kell gondolnunk, hanem akár a romániai magyar elit etnicitásalapú retorikájának viszonylagos eredménytelenségére is.

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése:
nacionalizmus-elmélet, etnicitás-kutatás

Az elmélet érvényességi területe:
az etnicitás és nemzetiség megmutatkozása a nyilvános és a privát szférában

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa:
a nemzetiség, etnicitás jelzésének vannak jól bejáratott, többnyire az elit által vezérelt szimbolikus gesztusai, amelyek mindenki számára láthatóak, ezeket a megnyilvánulásokat egészítik ki a könyv szerzői a hétköznapi interakcióknak az etnicitás szempontjából történő elemzésével

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Mindkettő.

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek:
közéleti beszéd, nacionalista retorika, kognitív sémák, gyakorlati kategóriák, mindennapi találkozások, kulturális idiomák, diszkurzív keretek, szociális hálózatok, intézményesített formák

A koncipiálásba bevont színterek:
a román többség és magyar kisebbség Kolozsváron

A koncipiálásba bevont dinamikák:
aggodalmak, kategóriák, nyelvek, intézmények, keveredés, migráció és politika

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:
interetnikus konfliktusok, a migráció, az identitás, a nemzeti kisebbség, az etnicitás, a csoportság elméletei

Az elmélet-alkotás célja:
A szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy az etnicitás nem minden interetnikai helyzetben mutatkozik meg, ezáltal megkérdőjelezik azokat az elméleteket, amelyek a társadalom, kultúra, politika elemzése során kizárólag az etnikai nézőpontot részesítették előnyben, és mindent ezen a kereten belül magyaráztak.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe, háttérdiszciplinái:
antropológia, néprajz, kisebbségkutatás, politológia, szociológia

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:

Bárdi Nándor: Tény és való. A Budapesti kormányzatok és a határon túli magyarság kapcsolattörténete. Pozsony, Kalligram, 2004.

Barth, Fredrik (ed.): Ethnic Groups and Bounderies: The Social Organization of Cultural Difference. Boston, Little, Brown and Company, 1969.

Verdery, Katherine: National Ideology Under Socialism: Identity and Cultural Politics in Ceausescu's Romania. Berkeley, University of California Press, 1991.

Az összefoglalót készítette: Bota Szidónia,
2008. január 9.