Oliver Sacks [1]: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét és más orvosi történetek

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
Nincs szó egységes elméletről, de Sacks maga az "identitás neurológiája" fogalmat használja előszavában. Érti ez alatt, hogy "a személyiség idegi alapjaival, elme és agy ősrégi problémakörével" foglalkozik.

Az elmélet érvényességi területe
A testi-szellemi fogyatékkal élő emberek világa.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
A kötetben a kommunikáció különböző szintjei jelennek meg. Hiszen a pszichológia és neurológia egyaránt élhet az interperszonális (beteg és terapeuta viszonyában érvényesülő) kommunikáció és a csoportkommunikáció (csoportterápia) eszközével a betegség feltárása és gyógyítása során. Mindehhez jön még a (biológiai) sejtkommunikáció, a maga inger-válasz modelljével. Illetőleg a betegség leírásaiban annak ismertetése, mi történik, ha ebben a folyamatban valahol hiba, diszfunkció keletkezik.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Az elmélet a betegségek "természetföldrajzi" leírásán túl oksági viszonyokat és jelentéseket akar feltárni a beteg mint egyén élettörténetének vonatkozásában.

A koncipiálásba bevont funkciók
rejtett (tudati, tudatalatti) világok feltárása, erről való ismeretszerzés pszichoterápiás módszerek segítéségével, közel kerülni a beteghez, identitásához, megtudni, milyen kommunikátumok és kommunikatív jelek/megnyilvánulások milyen jelentést hordoznak (lásd pl. a testét vesztett hölgy erőltetett tudatos test és arctartása, amely alapvetően eltér az egészséges emberek önkéntelen testtartásaitól, izom működtetésétől

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek
személyiség, sérült személyiség, illetőleg a személyiséget befolyásoló neurológiai zavarok
Az egyén(iség?) személyiség áll Sacks orvosi működésének középpontjában. Azonban amíg a mesékben archetipikus alakok jelennek meg (hősök, áldozatok, mártírok, harcosok), addig esetünkben az egyén, páciens, beteg egy személyben testesíti meg az összes típust. Mi több, a beteg, páciens utazó, akinek révén eljuthatunk eddig fel nem tárt világokba - mondja Sacks.

A koncipiálásba bevont színterek
az agy, tudat és tudattalan, (orvos-beteg) terápiás kapcsolat

A koncipiálásba bevont dinamikák

Deficitek - valamely idegrendszeri funkció meghibásodása vagy hiánya a neurológiában. Mindegyiknek külön nevet ad a tudomány. Ilyen a nyelvzavar, beszédzavar, emlékezetzavar, látás és mozgás összerendezettségének zavara, identitászavar és még egy sor rendellenesség. (Ha jobban megnézzük, ezek mind a kommunikációban résztvevő elemek zavarai.)

Túlműködések - a neurológia ennek kifejezésére nem alkotott még szót, ahogyan nem alkotott még elméletet sem (a könyv 1986-ban íródott!), mindazonáltal mi valamely neurológiai funkció fokozott működését értjük alatta. (A pszichológiában ennek megfelelője a mánia. A fiziológiában azonban sem a túlműködésnek, sem a mániának nincs megfelelője.) Igazából olyan jelenségekről van szó, amiket a "hiper" kategóriába sorolunk. (hiperkinézia, hiperbulia, hipermnézia stb.) E fejezetben Sacks élő agyi és szellemi diszpozíciókat tárgyal, amelyek elsősorban az agy és elme fokozott, "mámoros" működése során tapasztalhatók. Így vezet el bennünket addig, amíg el nem érjük a "para" szintet, parakinéziát, paragnóziát stb. Míg előbbi esetben a beteg természetellenes mozgásokat produkál, vitustáncot jár, izomrángások kísérik megnyilvánulásait, addig utóbbi esetben érzékei már-már látomásszerű felfokozottsággal működnek. A "hiper" jelenségekkel a fékevesztett szenvedélyek, indulatok világába lépünk.
Komoly veszélyt jelent azonban, hogy itt a betegség egyfajta "veszélyes jóllét". Gyakorta olyan tünetekkel jár, amelyektől a betegeknek eszükben sincs megszabadulni, sőt!
Ilyen a hölgy, akinek olyan emlékei válnak előidézhetővé, amiket korábban (felfokozott agyi aktivitását megelőzően - hipermnézis) akarva sem tudott soha emlékezetébe idézni. Esetében a "nosztalgikus vetítés", ami az agyában a rohamok alatt elkezdődött, különösen jóleső érzést, gyökerei megtalálásának élményét nyújtotta.
A túlműködés okozta zavarok esetében a beteg egyre jobban azonosul betegségével, míg végül teljesen elveszíti önmagát, önálló létét és magát a betegség viszonylatában határozza meg. Legvégül a betegség bekebelezi és annak puszta termékévé válik. Reális veszélyként merül fel a "megszállottság" vagy "énvesztés" kockázata.

Révületek - ezen jelenségek leírásával a spiritualitás világába vezet el a szerző. Maga is elismeri, hogy ezek az állapotok, amelyek legtöbbször telve vannak személyes indulatokkal és jelentésekkel, ráadásul rendkívül intenzívek, általában nem is kerülnek az orvos, neurológus elé. Helyettük pszichoanalitikusokra vagy gyóntatópapokra hárul az értelmezés feladata. A révületeket megnyilvánulási formáik okán legtöbbször az okkult jelenségek közé szokták sorolni. A könyvben tárgyalt esetek mindegyikének van azonban valamilyen konkrét szervi alapja.
Sacks ezeknek a típusú zavaroknak, azaz inkább tüneteinek és a betegek beszámolóinak a leírásával jut el a bizonyosságig, hogy "belső életünk" jellegét tekintve melodikus és képszerű. Majd továbbmegy. Az élmény csak akkor létezik, ha az elemei ikonikusan elrendeződtek- mondja. [3] És ugyanezt állítja a cselekvésről. Végkövetkeztetése, hogy az agy minden élő tapasztalata csak ikonikus lehet és rögzítése előzetes számításokon és programozáson alapul. Ami pedig az agyi reprezentációt teljessé (művészetté) teszi, az a művészi megjelenítés, azaz képi és dallamvilága.

Egyszerű lelkek világa - egyszerű lelkek itt "megrendítően ártatlan", nyílt emberek, akik egészségüket és méltóságukat annak köszönhetik, hogy világukat nem bonyolítja túl, és nem sekélyesíti el az elvonatkoztatás. Világukhoz tartozó szellemi beállítottságuk, adottságuk a konkrétság.
Goldstein és Haughlings Jackson [4] logikáját kifordítva Sacks azt mondja, ez a konkrétság teszi a világot "igazivá", élővé, személyessé, jelentéstelivé. És nyilvánvalóan ezért marad emberi mivoltában sértetlen egy agykárosult is. Attól, hogy elvonatkoztatni nem tud adott esetben, attól még a saját világában boldogul, meghatározza magát valamilyen módon és nem egy esetben roppant kreatív, élénk érzelmi életet él, bár kapcsolata bizonyos dolgokhoz és emberekhez (magához az interakcióhoz) a megszokottól eltér. (Lásd az autista művész című fejezetet, amelyben a főhőshöz vezető út a rajz. Rajzok által válik megközelíthetővé, nyílik meg és rajzok által lesz bizonyossá a terapeuta számára, hogy igenis van lelke! Lélek. Épp egy másik eset ismertetése kapcsán kérdőjeleződik meg, hogy van-e vajon minden embernek? S ha igen, ez miben mutatkozik meg, avagy ha nincs, az minek a hiányából olvasható ki?)

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
A kötet a "hangsúlyozottan emberközpontú orvosi történetek" tradícióját viszi tovább. Azon a hagyományon építkezik, ami Hippokratésszel és a betegségek történeti felfogásával vette kezdetét, és amely szembe helyezkedik a személytelen neurológiai tudománnyal. Ennyiben A. R. Lurija [5] nyomdokain jár.

Az elmélet-alkotás célja
Sacks célja a betegség történetén (kórtörténeten) túl feltárni az egyén történetét, megpillantani "a betegség fizikális meghatározottságaiból kiemelkedő valóságos személyt". A lejátszódó fiziológiai folyamatokat tehát az egyén élettörténetének relációjában vizsgálja, szem előtt tartva, hogy minden beteg és minden betegség egyedi, ahogyan történetük is az.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
Pszichoterápia, neurológia, különböző agyi területek károsodása következtében fellépő diszfunkciók vizsgálata.

Az elmélet háttérdiszciplínái
orvostudomány, neurológia, biológia, pszichológia, viselkedéstudományok

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel
A. R. Lurija: Higher Cortical Functions is Man (Az ember magasabb rendű kérgi funkciói), The Mind of a Mnemonist (A mindenre emlékező ember), The Man with a Shattered World (A szétesett világú ember), The Working Brain (A működő agy)

Jegyzetek:

[1] 1933-ban született Londonban, orvosi diplomáját Oxfordban szerezte. 1965 óta New Yorkban él, az Albert Einstein College of Medicine ideggyógyász-professzora. [vissza]

[2] Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét és más orvosi történetek, Park Könyvkiadó, Budapest 2004. (9.o.) [vissza]

[3] Sacks (206.o.) [vissza]

[4] Ha valaki képtelenné válik az "absztrakcióra" és a "kategóriákba rendezésre irányuló attitűdre" (Goldstein), illetve a "tételes gondolkodásra" (Haughlins jackson), nem is érdemli meg igazán az ember nevet, hisz épp az "embersége" veszik el. Minden jelentőséget vagy érdekességet nélkülöz onnantól. [vissza]

[5] Neuropszichológus, összefoglaló műve a Higher Cortical Functions is Man (Az ember magasabb rendű kérgi funkciói). [vissza]

Az összefoglalót készítette: Kriskó Edina
2007. június 4.