Ropolyi László: Az internet természete. Internetfilozófiai értekezés

III. fejezet: Késő modern kommunikáció


Ropolyi László könyvében az internet természetének jellemzésére vállalkozik. Mivel az internetes tevékenységformák természete komplex, ezért a Szerző Arisztotelész módszerét választotta a jelenség leírására. Az arisztotelészi szemléletmód szerint minden esetben a dolgok négyféle meghatározottságát kell feltárni, azaz a választott tárgyat anyagként, formaként, mozgásként és célként egyaránt meg kell magyarázni. Az internet esetében a szerző a négyféle felosztást alkalmazta, úgymint: az internet mint technika, mint kommunikáció, mint kultúra és mint organizmus.
Ezek a vizsgálati szempontok alkotják a könyv egyes fejezeteit is. Mivel az egyes meghatározottságok (technikai aspektus esetében az információ, kommunikációs aspektus esetében a kommunikáció, kultúra dimenziójában a kultúra, szerveződés vonatkozásában pedig a rendszer) bizonyultak szerteágazó értelmezésekkel terheltnek, a szerző minden egyes fejezetben az alapfogalmak tisztázását is célul tűzte.

A könyv harmadik fejezete a késő modern kommunikációról szól. A fejezet bevezetőjében olvashatjuk, hogy biztosan nem véletlen, hogy az internetet kutató és internetes tanulmányokat oktató intézmények legtöbbje valamilyen, kommunikációval vagy médiával foglalkozó hely, ugyanis az internetet hordozó technikai eszközök és technológiák működtetése rendszerint kommunikációs szituációban zajlik. A könyv a kommunikációt is sajátos információs technológiaként jellemzi.
A fejezet részletesen ismerteti a késő modern kommunikáció természetét, ír a kommunikációs médiumokról és technológiákról, az információs és kommunikációs gépekről, valamint a tudás kommunikációjáról.

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
Hálózati kommunikáció, Hálólét-elmélet (az elosztó, nyílt, virtuális közösségekre épülő emberi létformát nevezi a könyv hálólétnek).

Az elmélet érvényességi területe
Kommunikációelmélet, filozófia, szociológia, fizika, informatika

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
A könyv a kommunikációt egy sajátos információs technológiaként jellemzi, és az információs technika közösségi változataként írja le.

"A kommunikáció emberi közösségeket létesítő és formáló sajátos technológia, amely megfelelő eszközöket alkalmazva (nyelvek, jel-, és szimbólumrendszerek) az adott "technikai" (azaz ezúttal kommunikációs) szituáció feletti uralom biztosításával éri el a célját: a kommunikáló felek bizonyos mentális állapotának a megosztását." (117. o.)

Kommunikáció és információs technológia: a kommunikáció az információs technológiák egyik változatának tekinthető. (139 o.)

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Magyarázó.

A koncipiálásba bevont funkciók
Az elmélet célja, hogy körüljárja és magyarázatot találjon az internet természetére, jellemezze azt. A szerző kérdése egyben az is, hogy miképp lehetséges, hogy az internet egy új emberi létforma, a hálólét kibontakozásának biztosítéka, hajtóereje és meghatározó eszköze is egyben? Vajon az internet miféle adottságai, szerkezetének, használatának, működésmódjának miféle jellegzetességei teszik ezt lehetővé?

A koncipiálásba bevont színterek
Kommunikáció, mint közösségépítő technika, kommunikáció és a nyelv (mesterséges, természetes), kommunikáció és szituáció (zárt vagy nyitott), kommunikáció és információs technológia. Kommunikációs médiumok és technológiák (beszéd - írás - kép, multimédia - hipertext, a kommunikáció analóg és digitális formái). Kommunikációs gépek, hálózatok, a tudás kommunikációja.

A koncipiálásba bevont dinamikák
A könyv egyes fejezetei a kommunikáció-technológia fejlődésén vezetik végig az olvasót.

Az elmélet-alkotás célja
Tisztázni, hogy az internet tulajdonképpen micsoda, miből áll, milyen módon létesül, és hogy mi végre létesül egyáltalán. A szerző szerint az internet technikából, kommunikációból, kultúrából és más organizmusokból áll: összetett, komplex, posztmodern értékeket hordozó szuperorganizmus, amelyet a késő modern kor emberének konstrukciós praxisa hozza létre. Létrehozásának és létezésének célja pedig a szerző szerint a késő modern ember kiszabadítása az univerzális, elvont értékekre épített modern világból, és egy új, posztmodern értékekre alapozott, szabadnak hitt, virtuális és nyitott emberi létszféra kialakítása és fenntartása.

Az elmélet háttérdiszciplinái
Filozófia, hálózat-elmélet, matematika, technika-, kommunikáció-, kultúra- és szerveződés-filozófia, etológia.

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

Flusser, Vilém: Van-e jövője az írásnak? Budapest, 1993. Balassi - BAE - Tartóshullám - Belvedere, ELTE-BTK

Peternák Miklós: Beszélgetés Vilém Flusserrel. Replika, 1998. 33-34 és 77-79 p.

Barabási Albert-László: Behálózva - A hálózatok új tudománya, Magyar Könyvklub, 2003.

Nyíri Kristóf tanulmányai: http://www.hunfi.hu/mobil/index_hn.htm
A 21. századi kommunikáció útjai; Mobil információs társadalom. MTA Filozófiai kutatóintézete. H.n. Én.n

 

Az összefoglalót készítette: Herendy Csilla
2007. június 6.

 


[vissza a lap tetejére]