Reflexió Rácz Judit írásához

Freddie Strasser - Paul Randolph: Mediáció. A konfliktusmegoldás lélektani aspektusai
Nyitott Könyv, Budapest 2005.

Rácz Judit elemzését megfelelőnek és kellően alaposnak tartom, így csupán rövid megjegyzéseket, kiegészítéseket fűzök írásához.

1. A "mediáció egyenrangú, non-direktív kapcsolat ügyfelek és mediátor között, amely elsősorban a bizalmon alapszik és az érdekek és igények felderítése alapján mindenki számára megfelelő megoldást segít elő."
A mondat Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa című részben olvasható. A non-direktív kapcsolat fogalommal nem értek egyet. Amennyiben a könyvben szó szerint így olvasható, akkor sem. Bár Rogers ragaszkodott ahhoz, hogy a non-direktív módszer minden interperszonális kapcsolatban alkalmazható, úgy vélem, a mediáció során nincs lehetősége a mediátornak arra, hogy olyan (rogersi értelemben vett non-direktív) kapcsolatot alakítson ki megbízójával, amely képessé teszi őt arra, hogy saját személyisége fejlődésére használja. Rogers igyekszik távol tartani magát attól a gondolattól, hogy bármiben is megváltoztassa a másik személyt, hogy számára változási, fejlődési irányt és sebességet szabjon. Ideája szerint, ha a kliens talál valakit, aki elfogadja őt (ez lehet a terapeuta), aki figyel rá, akkor maga is képes lesz arra, hogy figyeljen belső hangjaira és elfogadja önmagát. (Természetesen egy hosszú folyamat során.) A mediáció során mindezzel szemben nagyon is direktívnek kell lennie a mediátornak, hiszen egy konkrét, előre jól megtervezett, csaknem "előírt" folyamaton kell végigvinnie a feleket. Rogersnél nincs napirend, nincsenek kötelező témák, nélkülözhetetlen kérdések ettől válik non-direktívvé módszere. A közvetítés során azonban létezik egy forgatókönyv, amely a közvetítés keretét adja, s amelynek alapjaihoz a siker érdekében ragaszkodnia kell a mediátornak. (bemutatkozás, nyitóbeszéd, megszakítás nélküli idő, külön megbeszélés a felekkel, ha szükséges, közös megbeszélések, megállapodás)

2. "A könyv itt megidézi az üzleti tárgyalás egyik klasszikusát, Fischer és Ury Getting to Yes című könyvét, amit jól tesz, mert a két terület természetesen igen közel áll egymáshoz."
Nem csupán közel áll a két terület egymáshoz, hanem, ahogy én tudom, a mediáció a Fischer és Ury által kidolgozott és Getting to Yes című könyvben közzétett elvkövető tárgyalásra épül, azt veszi alapul: a pozíciók mögötti érdekeket feltárni, az érdekek mentén megkötni a megállapodást.

3. "A könyv fordítása gyakorlatilag ennyiben foglalható össze: botrányos."
Egyetértek a megállapítással. Ami engem meglepett az a pszichológiai stratégiák című fejezet. A kudarckerülés és a kockázatvállalás témájáról írva Tversky és Kahneman kísérletét ismertetik a szerzők. Az első kísérletben a fordítás szerint: "A félnek 50 fonttal tartozik B fél", míg a második kísérletben "B fél tartozik A-nak 50 fonttal". Súlyos szemantikai elemzések után jutottam oda, hogy a két mondat ugyanazt jelenti. A fejezet teljes tartalmát gyanúsnak találom, én teljesen másként ismerem a kísérletet és annak következtetéseit. Az ártatlanság vélelme jelszó alatt megengedhetőnek tartom a feltételezést, hogy a könyv angol eredetije adja a pontatlanságok forrását.

A kísérlet lényege a következő:
A befektetőnek választania kell:
biztos 3000 dolláros nyereség vagy
80 százalék valószínűséggel 4000 dolláros nyereség és 20 százalékos valószínűséggel zéró nyereség között.

Ebben a szituációban az emberek többsége elutasítja a kockázatot, és a biztos nyereséget választja.

A második esetben a befektetők a következő két lehetőség közül választhattak:
biztos 3000 dollár veszteség vagy
80 százalék valószínűséggel 4000 dollár veszteség és 20 százalék valószínűséggel zéró veszteség.

A válaszadók több mint 90 százaléka kockáztatott volna - azaz újra igazolódott Kahneman és Tversky tézise, hogy az emberek igyekeznek elkerülni a biztos veszteséget, és ezért hajlandók kockázatot is vállalni.

Mindezzel szemben a Freddie Strasser - Paul Randolph könyv magyar fordításában az szerepel, hogy vannak olyan emberek, akik kudarckerülők és vannak olyanok, akik kockázatkerülők. A kísérlet szerint csaknem mindannyiunkra igaz, hogy bizonyos körülmények között (főként a biztos nyereség tudatában) elkerüljük a kockázatot és szinten mindnyájunkra igaz, hogy a biztos veszteségek elkerülése végett hajalndóak vagyunk kockázatot vállalni.

Sipos Tünde
2007. május 18.