Rogers Brubaker: Nacionalizmus új keretek között
L'Harmattan - Atelier, Budapest, 2006. (1996). Ford. Erdősi Péter

Az elmélet érvényességi területe:
a mai nemzetállamok 20. század végi nacionalista retorikája

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa:
Brubaker a nacionalizmust a "nemzettel" kapcsolatos diskurzusok, gyakorlatok és lehetőségek heterogén összességeként értelmezi, tehát nem úgy tekinti, mint amit a "nemzetek" hívnak életre, hanem, mint amit a politikai mezők bizonyos típusai termelnek ki. A nemzet korábbi realista, szubsztancialista fogalma helyett a nemzetet intézményesült formaként (nem szubsztanciaként), gyakorlati kategóriaként (nem kollektivitásként) és esetleges eseményként (nem entitásként) kezeli.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Magyarázó.

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek:
a hármas alapkonfigurációt a nemzetiesítő állam (függetlenné vált államok nemzetiesítő nacionalizmusai) az anyaország (határokon átnyúló anyaország-nacionalizmusok, amelyek nyíltan szembehelyezkednek a nemzetiesítő nacionalizmusokkal) és a nemzeti kisebbségek alkotják. Ezek kölcsönös függésben vannak egymással, ez a relacionális kapcsolat állandó egymásra figyelést és egymásra hatást eredményez. Brubaker hangsúlyozza, hogy ezek nem szilárd entitások, hanem változó és vitatott politikai mezők, tehát relacionista fogalmak, amiket nem szabad szubsztancialista módon kezelni.
Ennek a hárompólusú viszonynak a dinamikáját a szerző Jugoszlávia felbomlásának példáján mutatja be.
A nemzetiesítő állam nacionalizmusára példaként a két világháború közötti, politikai, gazdasági, kulturális szinten egyaránt végigkövethető lengyel nemzetiesítő politikát hozza fel: nemzetiesítés a nyugati határvidéken (a németekkel szemben, akiket nem lehet asszimilálni), nemzetiesítés a keleti határvidéken (a beloruszok, ukránok asszimilációjukat lehetségesnek, sőt kívánatosnak tartották, de az ügyetlen nacionalista politika őket is lengyelellenessé tette) és nemzetiesítés a városi gazdaságban (a zsidókkal szemben, akiket nem kell asszimilálni).
Az anyaország-nacionalizmusra példaként a weimari Németországot hozza fel, az első világháború után, az újrarendezett államokban élni kényszerülő német kisebbségek segítésére az állam és a civil társadalom is nacionalista retorikát dolgoz ki. Ezt a németországi példát az elemzők hasonlítani szokták a posztszovjet Oroszország intézkedésiehez. Brubaker a kettő közötti különbségre fekteti a hangsúlyt és kiemeli, hogy az országok nemcsak a geopolitikai helyzetükben különböznek, hanem a hivatalos orosz anyaország-nacionalizmus láthatósága nagyobb az előbbinél, a civil társadalom anyaország-nacionalizmusa viszont gyengébb, és a megcélzott népesség is Oroszország esetében bizonytalanul határolódik körül. A weimari Németország-nacionalizmusnak volt hagyománya, az orosznak nincs, úgy kellett összerakosgatni, és hiányzott belőle a konzisztencia.

A koncipiálásba bevont színterek:
mai nemzetállamok - Közép- és Kelet-Európa, Eurázsia (az első világháborút követő területi elosztások, de elsősorban a kommunizmus bukása utáni állapotok kapcsán)

A koncipiálásba bevont dinamikák:
Brubaker a politikai élet nemzetiesítése révén megjelent nacionalizmusok formái és dinamikái kapcsán a nemzeti kisebbségekhez való viszonyulás három típusát különíti el:

az állam a domináns nemzethez tartozónak tartja a vallási, etnikai szempontból eltérő kisebbséget (l. 1867 után a Habsburg Birodalom magyar részén az uralkodó elit szerint csak a magyar nemzet létezik, hiába tiltakoznak a románok, a szlovákok, a szerbek, az előbbivel kell azonosolniuk vagy ahhoz asszimilalódniuk)
az állam elismeri a kisebbség nemzeti mivoltra való igényét, de törekszik arra, hogy a nemzeti mivoltnak egy tágabb, egész államot átfogó jelentését intézményesítse, így a kisebbséget egy átfogóbb államnemzet részeként definiálja (pl. francia kanadaiak)
az állam elismeri a kisebbség létét, de nem törekszik az átfogóbb államnemzet részeként való definiálására (l. pl. Románia, az államot a domináns nemzettel azonosítják)

Ellenpéldaként a korábban felsorolt három változatra a szerző a szovjet nemzetiségi rendszert említi. A Szovjetuniót sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem szervezték, nem intézményesítették orosz nemzetállamként. Teljesen előzmény nélkülinek tekinthető, ahogy a nemzeti mivoltot és a nemzetiséget, mint társadalmi és politikai szervező elvet, az állami szintről az állam alattira helyezték át. Létezett a "szovjet nép" doktrinája, de ez csak egyfajta szupranacionalitásként, amit megkülönböztettek az állam alatti szinten lévő szovjet nemzetektől. A nemzeti területek határa és a nemzetiségek területi eloszlása messzemenően nem esett egybe, de a nemzeteket egyszerre definiálták területi és politikai fogalmakkal (mint nemzeti köztársaságokat) és területen kívüli, kulturális fogalmakkal (mint nemzetiségeket). A nemzeti mivolt területi-politikai és etnokulturális modelljei közti távolság normális esetben áthidalhatatlan és összegyeztethetetlen. De a szovjet nemzeti modell mindkettőt intéményesíteni látszott. Az akkori ebből származó feszültségeket enyhítette a szovjet rezsim nacionalizmus-korlátozó tevékenysége, de a Szovjetunió felbomlása után az utódállamok örökölték ezt az előbbi kettős definíciót. Míg a többi utódállamokban egyfajta nemzeti önértelmezés megtörtént már a Szovjetunió állása alatt, a probléma a felbomlás után az orosz állami elittel volt, mert a nemzeti önértelmezésük a szovjet időszakban nem ágyazódott bele az Orosz Föderáció intézményi és területi keretébe, mint a többi ország esetében.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:
érintkezik az interetnikus konfliktusok, a migráció, az identitás, a nemzeti kisebbség, a csoportság elméleteivel

Az elmélet-alkotás célja:
A szerző rávezet arra, hogy a nemzetre vonatkozó Gellner-, Anderson-, Hobsbawn-, Smith-féle fejlődéscentrikus elméletekkel nem lehet magyarázni a nacionalizmus mai formáit, ezért javasolja helyette a nemzet mint esemény-koncepciót. Brubaker elfogadja azt, hogy minden állam nemzetiesítő, de fontosnak tartja külön megvizsgálni minden ország esetében, hogy miként és mennyire az. A nacionalista politikák bemutatásával az a célja, hogy igazolja azt az állítását, miszerint az állam-anyaország-nemzeti kisebbég - konfiguráción belül számos stratégia létezik, amit mindig az adott kontextus összefüggéseiben érdemes csak megvizsgálni.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe, háttérdiszciplinái:
politológia, történettudomány, szociológia, antropológia, kisebbségkutatás

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel - a nemzet mint esemény koncepcióhoz:

Abbott, Andrew: From Causes to Events: Notes on Narrative Positivism, Sociological Methods and Research, 20 (1992), 428 - 455.

Sahlins, Marshall: The Return of the Event, Again: With Reflections on the Beginnings of the Great Fijion War of 1843 to 1855 Between the Kingdoms of Bau and Rewa, in Biersack, Aletta (ed.): Clio in Oceania. Toward a Historical Anthropology, Washington-London, Smithsonian Institution Press, 1991, 37 - 99.

Sewell, William Jr.: Three Temporalities: Toward an Eventful Sociology, in McDonald, Terrence J.: (ed.): The Historic Turn in the Human Sciences, Ann Arbor, University of Michigan Press, 1996.

Az összefoglalót készítette: Bota Szidónia,
2007. június 6.