Rivers, William L. - Mathews, Cleve: Médiaetika


Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
Médiaetika

Az elmélet érvényességi területe
Nyomtatott sajtó (nagyrészt), elektronikus média (kisebb részt)

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Leíró

A koncipiálásba bevont színterek
Szerkesztőségek (nyomtatott sajtó, televízió, rádió), a közönség (mint egész)

Az elmélet-alkotás célja
Médiaetikai kérdésekben döntés-stratégiai segítséget, egyfajta "hüvelykujj-szabályt" adni a gyakorló újságíróknak.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
A könyv az amerikai sajtóviszonyokra reagálva vizsgálja a médiaetika kérdését. Az amerikai sajtó alappillére az ország alkotmányának első kiegészítése (First Amendment), mely biztosítja a szólásszabadságot. Ez alapján dönthetnek úgy az újságírók, hogy megjelentetnek olyan, a köz érdekét szolgáló információt is, mely ellentétben áll az alany személyes érdekeivel.

Mivel az első alkotmány-kiegészítés kizárja, hogy a médiát valamilyen külső szervezet vonja felelősségre a közt érintő információk nyilvánosságra hozatalában, ezért az etikus magatartási normák létrehozásában és számonkérésében egy belső szervezetnek kell(ene) szerepet játszania.

A médiaetikai problémák hátterében normarendszerek ellentéte állhat: a sajtószabadság és a köz(össég) iránti felelősség olykori összeütközése. "A nyilvánosság tagjai tudni akarják, mi történik, de az információt a közösségi kapcsolatok szövetébe helyezve kívánják látni - azokban a kölcsönhatásokban, melyek fontosabbak számukra, mint a médiákkal való kapcsolatuk" (37.old) A szerzők e problémakör átfogó feloldásaként tekintenek a felelősségre, mely számukra több, mint a hiteles és pontos tájékoztatás.

Az etikai vizsgálódás tárgyát képező közérdek / magánérdek összecsapásának számos alcsoportja van.

amikor a Forrás (=információ kibocsátója) érdeke az adott információ nyilvánosságra kerülése
amikor a Forrásnak érdekeit sérti valamilyen információ nyilvánosságra kerülése
amikor az Újságíró személyes érdeke valamilyen információ nyilvánosságra kerülése
amikor az Újságíró személyes érdeke, hogy valamilyen információ ne kerüljön nyilvánosságra
amikor a Kiadó / Hirdető érdeke valamilyen információ nyilvánosságra kerülése
amikor a Kiadó / Hirdető érdeke, hogy valamilyen információ ne kerüljön nyilvánosságra

Az etikai problémák kapcsán felmerülő / megvizsgálandó tényezők:

Az újságíró világképét alkotó (elő)ítéletek tudatosítása, távol tartása.
A források véleményének eredete - elfogultság esetén különösen fontos feltüntetni, mivel minden forrásnak megvan a maga indítéka véleményének közlésére.
Tárgyilagosság - törekvés arra, hogy a világról a lehető legpontosabb képet fessék az újságírók. A tárgyilagosság nem pusztán a tények érték - és ítéletmentes közvetítését jelenti, hanem az információk ellenőrzését, több szempontú vizsgálatát.
Szórakoztatás vs. igazság - a közönség figyelméért és a televízióval vívott harcban a szórakoztatási igyekezet hajlamos felülkerekedni a korrekt információ-átadáson.
A nyilvánosság számára sértő információ-szerzési módszerek: szimatolás, információlopás, tolakodás.
A forrás bizalmas kezelésének kérdésköre. "Ahhoz, hogy valaki elutasítsa a forrás megnevezését, bátorságra van szükség, de ahhoz is bátorságra van szükség, hogy valaki elutasítsa bizalmas információk közlését." (122.old)
Ajándékok elfogadása (tárgyi, vagy akár szolgáltatásbeli - mint például, ha a rendőr eltekint a büntetés behajtásától).

A szerzőpáros Ralph Potter, The Logic of Moral Argument c. könyvében felvetett, az erkölcsi kérdések megválaszolására létrehozott ún. Potter Box-ból kiindulva, egy négy elemből álló "döntési fát" kínál arra, hogy a különböző, etikai kérdéseket felvető esetekben az újságírók meg tudják hozni döntéseiket:

1) probléma - a fennálló etikai probléma
2) meggyőződés - mindazon nézetek összessége, melyeket az újságíró magáénak vall, és amelyek befolyásolják a tárgyról alkotott felfogását
3) eredmény - a döntés hatása az etikai probléma alapjául szolgáló ügyben szereplőkre
4) végleges döntés - a várható magatartás igazolása; a döntés hatása az újságíró meggyőződéseire

Etikai problémák természetesen nem csupán az újságírók / források / kiadó / hirdető viszonyokban merülnek fel. Az újság szerkesztője hasonló eldöntendő kérdésekkel találkozik a munkája során, mivel a szerkesztők kapuőri feladatot látnak el, amennyiben rajtuk áll, hogy milyen hírek, információk jelennek meg nyomtatásban.

A szerkesztés - mely többnyire az újságíró által előállított cikk rövidítését jelenti - során fellépő információveszteség mértéke.
Az újságíróhoz hasonlóan a szerkesztőnek is mérlegelnie kell a cikk közlésének előnyeit, a várható károkozás mértékét.

A közérdek / magánérdek konfliktusa a szerzők szerint leginkább a fotóriporterek tevékenységében jelenik meg. Az erős közvetítő értékkel bíró képek - melyek háborúról, halálról, fájdalomról szólnak - ugyan sokat adhatnak egy újságcikk tartalmához, ám a legtöbb olvasói tiltakozás is ezen képekkel kapcsolatosan történik.
Mindemellett a fotóriporterek kapcsán felmerülő egyik legfontosabb etikai probléma a kép manipulálása. "Egy fotoriporteri szemináriumon Észak-Karolinában, egy nagy tapasztalatú fotós azt a tanácsot adta a szerkesztőknek: 'Mindig legyen egy összetört tricikli a kocsijuk csomagtartójában. Aztán, ha egy olyan balesetet látnak, amelynek áldozata egy gyerek, felhasználhatják a triciklit, hogy fokozott érdeklődést ébresszenek.'" (188.old)


Megjegyzés:
A könyvben a médiaetika tárgya alatt döntően a nyomtatott sajtót érintő kérdésekkel foglalkoznak. Ugyan a könyvben többször is foglalkoznak a televíziós újságírással, de a példák és a vizsgált problémák többsége a nyomtatott sajtóval kapcsolatos. Teszik ezt annak ellenére, hogy a televíziós újságírás a nyomtatotthoz képest más problémákat (is) vet fel, valamint az Egyesült Államokban már a hatvanas évek végén szinte minden háztartásban volt televízió.

A könyv másik érdekessége a nyolcvanas évek egyik jellegzetes problémájának megjelenése: vélhetően a "női térhódítás" és a bontakozó PC-mozgalom (political correctness) alapján íródott "Hogyan írjunk a nőkről" alfejezet. "Ha például egy szakembert keresnek egy adott területen, vagy példára van szükség, hogy egy álláspontot bemutasson, a nőket teljesen természetesen kell említeni - nem mint valami "különlegességet" vagy mint a "női nézőpont képviselőjét". (236.old)

Magyarországi viszonylatban csak korlátozottan hasznosítható a könyv, amely a hazai viszonyokat hol többé, hol kevésbé meghatározó állam-befektető-tulajdonos-közvetített tartalom viszonyrendszer problémáival nem igazán foglalkozik. A könyv olvasását mindemellett olyan fordítási "relikvia" nehezíti, mint a "médiáknak" fordított angol "media" szó.

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:
Rivers, William L. - Mathews, Cleve: Médiaetika, Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest, 1993 (Eredeti kiadás: Prentice-Hall, 1988)


Az összefoglalót készítette: Wild Judit,
2007. január 12.


 


[vissza a lap tetejére]