Kunt Ernő: Fotóantropológia
Reflexiók Körtesi Gyopár ismertetőjéhez
Körtesi Gyopár ismertetője alapos, ezért csak néhány kiegészítést szeretnék
tenni, elsősorban olyanokat, amelyek abból adódnak, hogy szociológusként olvastam
a tanulmányt, nem antropológusként, vagyis, ami egy antropológusnak magától
értetődő, az előttem érdekes, új dimenziókat nyithat.
De ezek előtt fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a fényképek elemzésének jelentős
szociológiai relevanciája is van (nem csak antropológiai és etnográfiai). Maga
Kunt Ernő is említ néhány ezzel foglalkozó szociológiai tanulmányt. De az általa
említett Losonczi Ágnes és S. Nagy Katalin tanulmányai mellett újabbak is születtek,
mint például Gayer Zoltán tanulmánya.
A koncipiálásba bevont funkciók esetében érdemes különbséget tenni a között,
hogy - az elmélet szerint - milyen funkcióik voltak a fényképeknek a paraszti
kultúrában, és milyen funkcióik vannak tágabb kontextusban. Ez a felosztás különbséget
tesz a - készítők/ készíttetők általi - szándékolt illetve nem szándékolt funkciók
között. A Gyopár által felsoroltak a nem szándékolt funkciók, amelyeket még
ki lehetne egészíteni két másik, Kunt által is említettel: a társadalmi változások
és a kulturális dinamikák dokumentálásával. A fényképek a készítők/készíttetők
szándékaitól függetlenül azt is megörökítették, ahogyan az akkulturáció, illetve
ebben az esetben konkrétan a matyó népművészet gyarmatosítása, és ezzel párhuzamosan
az eltűnése végbement.
A paraszti kultúra számára pedig a fényképeknek a következő - szándékolt - funkcióik
voltak: dokumentálás, emlékeztetés, deklarálás, azonosítás, és a Kunt Ernőnél
kevésbé hangsúlyozott dekorálás [1].
Az elmélet más elméleti konstrukciókkal való kapcsolatánál érdemes megemlíteni,
hogy Kunt Ernő elmélete jól kapcsolható Erving Goffman szimbolikus interakció
elméletéhez, amelyben Goffman is a fényképek fent említett funkcióiról beszél,
azzal a különbséggel, hogy míg Kunt az individuálisnak a kollektívben való feloldódását
hangsúlyozza a paraszti képek kapcsán, Goffman kifejezetten az individuális
én-ről, és annak stratégiáiról beszél.
Ezzel el is érkeztünk oda, ami számomra a tanulmány legérdekesebb tanulsága
volt. Kunt Ernő azt a folyamatot mutatja be, ahogy a paraszti közösség találkozik
az individuálissal, és azt megpróbálja saját normarendszerébe illeszteni, végeredményben
sikertelenül. A paraszti kultúrában ugyanis nincs a fényképnek igazán előzménye;
a népművészetben az emberábrázolások mindig sematikusak, az általánost hivatottak
hangsúlyozni, nem az egyedit, ezzel is a közösséget erősítve, az egyént pedig
csak e közösség tagjaként definiálva. Mikor a paraszti kultúra találkozott ezzel
az új, naturalisztikus műfajjal, automatikusan a saját szabályait kezdte érvényesíteni
rajta, vagyis a hangsúlyt a fényképben az általánosra próbálta helyezni az egyedive
szemben. Ez a törekvés például abban nyilvánult meg, hogy a paraszti megrendelők
még akkor is ragaszkodtak a retusáláshoz, amikor az már - a technika fejlődésének
köszönhetően - már nem volt feltétlenül szükséges, vagy divatos. Megnyilvánult
a fényképezési alkalmak megválasztásában is (ezek szinte minden esetben a közösség
által is számon tartott, fontosnak ítélt alkalmak voltak, házasságkötés, korcsoportváltás
- nem például születésnap), vagy abban, hogy a megrendelők szinte kínosan ügyeltek
arra, hogy ruhájuk, külsejük, tartásuk, gesztusaik a képen való elhelyezkedésük
megfeleljen közösségük elvárásainak, normáinak, és abban is, hogy a képeket
az otthonukban is ezeknek az elvárásoknak megfelelően helyezték el. A fényképek
végül - talán maguk is tevékeny előmozdítói, de mindenképpen - dokumentálói
lettek annak a folyamatnak, ami sok más tényező hatására végül a paraszti kultúra
végérvényes eltűnéséhez vezetett.
Hivatkozott irodalom:
Gayer Zoltán: Fényképaktusok. Amatőrképek a rendszerváltás előtt és után. Replika 33-34 (1998. december): 87-102
Erving Goffman: A hétköznapi élet szociálpszichológiája: tanulmányok. Társadalomtudományi Könyvtár, Budapest, 1981
Jegyzet:
Erre a funkcióra Horányi Özséb is felhívja a figyelmet tanulmányában: Reflexiók Kunt Ernő tanulmányához. Ethnographia XCVIII, 48-53. 1982 [vissza]
Szanyi Ágnes
2007. január 12.