Moscovici, Serge: A szociális reprezentáció elmélete

Kiegészítés Bódi Jenő összefoglalásához

Moscovici elmélete azt a folyamatot vizsgálja, mely során egy tudományos gondolat, elmélet a hétköznapi gondolkodás részévé válik. E folyamat mentén az elméletek leegyszerűsödnek, a köznapi gondolkodás fogalmi kereteivel lesznek magyarázva, a mindennapok világának történéseihez és jelenségeihez kapcsolódnak, és egyfajta naív elméletekké alakulnak, hogy így a társadalmi kommunikáció számára hozzáférhetőbb ismeretekké válhassanak - ezek a szociális reprezentációk. A kultúrák - csoportok - egyének számára tehát a társadalmi valóság szociális reprezentációkként jelenik meg, így tehát azok alapvető funkciója a társadalmi valóság konstrukciója.

A tudományos elméletek elterjedését három folyamat mentén írja le Moscovici. A diffúzió folyamán a tudományos elméleteket a tömegkommunikációs médiumok, közönségük érdeklődéséhez adaptálva terjesztik, s így válik a köznapi tudásanyag részévé. A diffúziót Moscovici szerint a témák gyenge integrációja, az ellentmondó álláspontok egymás melletti megjelenítése, és a könnyed, komoly, elfogadó és ironikus hangnem váltakozása jellemzi.
A propagáció az egyházi sajtóra jellemző, mely során az új ismereteket egy kialakult világnézet rendszerében helyezi el, kiemeli a valláskonform vonatkozásait. A propaganda az ideológiai alapon szervezett sajtó - Moscovici a marxista sajtót nevesíti, de ez szerintem általánosítható - ismeretterjesztési módja.

A szociális reprezentációk kialakulása a lehorgonyzás és az objektifikáció mentén történik. A lehorgonyzás folyamatában elsőként az ismeretlen dolgot a kategória fejünkben lévő prototípusaival (sémáival?) vetjük össze, és ha a hasonlóságokat emeljük ki, akkor generalizálunk, ha pedig a különbségeket, akkor partikularizálunk. A megnevezés folyamán az ismeretet névvel látjuk el, ami nem csupán címkeadás, hanem a nyelvi kategóriarendszerbe illeszkedése miatt megadja a reprezentált ismeret viszonyát más dolgokhoz és eseményekhez. A két lépcső során az ismeretet elhelyezzük a kollektív és egyéni tudástérképünkön, hozzákötjük a már létező tudásunkhoz, ismeretünkhöz.

Az objektifikáció, azaz tárgyiasítás folyamata az absztrakt fogalmakat ismerős tapasztalatokká alakítja - képekké, szimbólumokká, konkrét élményekké, amelyek ezt követően integrálódnak figuratív maggá. A figuratív mag a fogalmak azon hálózata, amely körül a tárgyról való tudás kikristályosodik. Szemben a lehorgonyzással, a tárgyiasítás folyamata csak azon fogalmakra terjed ki, amelyekből figuratív magot tudunk képezni.

További irodalom:

László János: Társas tudás, elbeszélés, identitás, Scienta Humana / Kairosz Kiadó, 1999

Készítette: Suhajda Virág
2007. január 14.