Erving Goffman: Elidegenülés az interakciótól

Kiegészítő megjegyzések Péterfi Rita írásához

Péterfi Rita elemzésével egyetértek, azt korrektnek tartom, csupán két ponthoz fűzök további kiegészítést.

Kiegészítő megjegyzések "Az elmélet-alkotás célja" ponthoz:
Goffman számára azért fontos a spontán belebonyolódás illetve az elidegenülés az interakciótól, mert ezen keresztül valósul, illetve nem valósul meg a sikeres interakció. A sikeres interakció, így maga a belebonyolódás pedig azért fontos, mert a résztvevők "a valóság kézzel fogható érzését merítik" mindebből. Ha nem valósul meg a spontán belebonyolódás, akkor maga a realitás kerül veszélybe, a találkozás során létrejövő kicsiny "szociális rendszer dezorganizálódik". Magához a társadalom működéséhez van szükség a sikeres interakciókra.
Goffman további célja a siker és a kudarc kritériumainak megfogalmazásakor az interakciók esetében, hogy "vezérfonalat" alkosson az elkötelezettségek más fajtáinak megértéséhez is, mint amilyen az egyén szakmai pályája, politikai hovatartozása, családjához való viszonya.

Kiegészítő megjegyzések "Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése" ponthoz:
Erving Goffman a chicagói központú szimbolikus interakcionista iskola meghatározó alakja. A szimbolikus interakcionizmus a strukturalista funkcionalizmus mellett több évtizeden keresztül az amerikai szociológiai elmélet meghatározó irányzata volt. Azonban szemben az utóbbi makroszociológiai jellegű, a társadalmi rendszerek és társadalmi intézményeik működését kutató objektivista megközelítésével, az előbbi a társadalmi interakciók mikroszintű, interszubjektív elemzésével foglalkozott. A cselekvő nézőpontjának kitüntetett szerepe és a mindennapi életben kialakuló interakciós minták feltérképezése iránti érdeklődése miatt a szimbolikus interakcionizmust a szimbolikus antropológia előzményének tekinthetjük.
A szimbolikus interakcionizmus irányzatának kialakulása a Chicagoi Egyetemhez kapcsolódik. A század első évtizedében William I. Thomas és George Herbert Mead elgondolásai alapozták meg a Chicagoi Iskola elméleti karakterét, melyet Georg Simmel mikroszociológiájának hatása formált tovább. A század harmincas éveitől a chicagoi szociológiát Herbert Blumer és Erving Goffman szimbolikus interakcionizmusa fémjelezte.
Erving Goffman a társadalmi interakciók leírására gyakran alkalmazta a színpad és a játék metaforáit. Dramaturgiai megközelítésében az egyén folyamatosan a társadalmi státuszával kapcsolatos szerepeket játszik, ugyanakkor ennek tudatában is van: a társadalmilag rákényszerített szerepektől bizonyos szereptávolítási technikákkal el is határolhatja magát. A színjátszás metaforája tovább bontható: a társadalmi interakciókban az egyén magára ölt különböző jelmezeket, felvesz bizonyos elvárt viselkedésmódokat és a szükséges díszletek kontextusában a színpad előterében (front stage) játssza el szerepét. Természetesen az egyén nem mindig kényszerül színjátszásra, de énképe kialakításához mindig szüksége van a társadalom nézőközönségére.

Felhasznált irodalom:

Goffman, Erving: Az én bemutatása a mindennapi életben. Pólya kiadó, 1999.

Vörös Miklós: Határesetek. Az amerikai antropológia és szociológia kapcsolata történeti perspektívában. Replika 15-16. szám. http://www.c3.hu/scripta/scripta0/replika/1516/voros.htm

Sipos Tünde
2006. december 12.