Észrevételek Munk Veronika a

Pierre Bourdieu: Előadások a televízióról

című recenziójára

A Szerző (Munk Veronika) az elmélet (vagy elméletek?) érvényességi területeként a nyilvánosságot, a médiát (illetőleg a nyilvánosságelméletet és médiaelméletet) jelöli meg. Nem tér ki a nyilvánosságon belül a politikai nyilvánosságra, holott Bourdieu megannyi kritikus észrevétele, míg egyrészről az újságírási mezőt világítja meg, másik oldalról minduntalan a politikai mezőt, illetőleg a kettő kölcsönhatását vonja be a vizsgálatba/ magyarázatba. Már az előszóban, ahol Bourdieu a televízió által okozható károkra és veszélyekre hívja fel a figyelmet, erős hangsúlyt kap a kultúra és demokrácia fogalma. Ez utóbbi pedig, elsősorban politikai fogalom.
A mű ezzel bevonja színterei közé nem csak a televíziót/médiát - (M.V. ezt jelöli meg egyetlen színtérként), hanem a politikát is. A televíziót, nemcsak mint a valóság konstruálóját, világképünk elsődleges formálóját mutatja be, hanem mint a politikai harcokat meghatározó tényezőt is. Azt mondja, a televízió a politikai hatalmon levők és hatalomra törők kulcsfontosságú eszköze (hiszen elvileg bárki elérhető általa és ez, a tömegbázis megteremtése, elérése a politika központi problémája). Eszköz arra, hogy a politikusok a társadalmat bizonyos törésvonalak mentén felosszák, és hatalmi érdekeik szerint mozgósítsák. Harmadik színterünk, a műben sokszor hivatkozott harmadik mező, a gazdaság.
E három mező kölcsönhatásában elemzi Bourdieu a televíziót, világít meg olyan jelenségeket, mint láthatatlan politikai-, gazdasági- és öncenzúra.
Kommunikáció valamennyi mezőben és valamennyi mező között zajlik, erről B. több helyütt is beszél, dinamikákat tár fel, ennek okán célszerű talán a mű értelmezését kiterjeszteni a televízión túlra is. B. maga is ezt teszi, mikor a kötetbe további tanulmányokat emel be. Ezek az első két, televízióról szóló előadáshoz szorosan kapcsolódnak, mint azt címük is mutatja: Az újságírás hatalma, Újságírás és politika, illetőleg egy címében talányos írás, Az olimpiai játékok.
Számomra nem világos Munk Veronika értelmezése az elméletalkotásba bevont dinamikák tekintetében. A vázlat itt annyira szűk keresztmetszetét adja a folyamatoknak és hatásmechanizmusoknak, hogy célszerűnek tűnik bővebb kifejtéssel élni.
A strukturális korrupció esetében M.V. a gazdaságnak, illetőleg gazdaságosságnak való alárendeltséget emeli ki, nem ejt szót az egyének botrányairól, amelyektől visszhangzik a sajtó, de amelyek épp elleplezni hivatottak az egész rendszert átható korrupciót - B. szerint. Ennek persze végső eredménye valóban az, hogy az igazi hírek kiszorulnak a televíziós közlésekből, teret adva a "kis színeseknek" - bulvárnak, manipulatívnak, megtévesztőnek, torznak.
Bourdieu megállapításaira abszolút rímel George Gerbner megannyi a televíziót érintő kritikája a műsorokban szereplők életkorát, nemét, etnikai, hovatartozását és szerepeit illetően. Gerbner azt mondja [1], hogy a televízió egy előre elrendezett világot mutat be, erősen eltorzítva a jóság/rosszaság, győztesek/vesztesek, agresszorok/áldozatok arányát. A tévé műsorai épp ezért hamis képzeteket keltenek a családi kapcsolatokról (hűtlenségről), bűnügyekről, életpályákról, az öregedésről és még sorolhatnánk. A kiindulási alap Gerbnernél mutat némi összefonódást a politikával. Kulturális mutatóinak az volt a rendeltetésük, hogy a média társadalmi problémák és politikai döntések szempontjából fontos vonatkozásait megragadják. Kultivációs elemzésében pedig, arra a kérdésre kereste a választ, hogy: Mire tanít a televízió?
A láthatatlan cenzúrát fentebb már említettük. E helyütt csak azt emelnénk ki, hogy ez egy hármasságot takar, gazdasági, politikai és újságírói cenzúrát (ebben benne van így mind az anyagi érdek, mind a hatalmi érdek, mind pedig, az újságíró egyéni egzisztenciális érdeke), az autonómia bizonyos fokú feladását. E nélkül nem lehet bekerülni a televízióba. Márpedig az elsődleges cél: észlelés tárgyának lenni, azaz televízióban látva lenni. M.V-nek abban igaza van, hogy mindez - B. szerint is - a szenzációhajhászáshoz és a szenzáció-kényszer miatt egy erősen féken tartott médiumhoz vezet el bennünket.
Az elméletalkotás (vagyis az előadások megtartásának) célját B. maga abban jelöli meg, hogy instrumentális segítséget akar adni annak megakadályozására, hogy a televízió - ami szerinte a közvetlen demokrácia csodálatos eszköze lehetett volna/ lehetne? - a szimbolikus elnyomás eszközévé váljon. Ezért akarja mind többek számára láthatóvá és érthetővé tenni azokat a rejtett dinamikákat, amik a televízió működési kereteit adják.
Az elmélet háttérdiszciplínáira a Szerző nem tér ki. E helyen mi is csak Bordieu szakmai hátterét vennénk górcső alá röviden. Bourdieu filozófusból véletlenül lett szociológus - mondja.[2] Munkássága az etnológiától, az oktatásszociológián, művészet- és nyelvszociológián keresztül az akadémiai tudományos szféráig vezetett el. Közben kisebb-nagyobb tanulmányokat szentelt olyan témáknak, mint: identitás és reprezentáció, habitus, nyelvi profit, a nyelvi csere gazdaságtana, a tudomány osztályozása vagy a totális értelmiségi.[3]
Az Előadások a televízióról című kötetben elsősorban egy szociológus meglátásai köszönnek vissza. B. főként szociológiai és szociálpszichológiai ismeretekből merít, miközben empirikus tapasztalatait egyfajta mező-elméletbe foglalja.
A koncipiálásba bevont legfontosabb funkció - meglátásom szerint - a televízió azon szerepe, hogy a közvetlen demokrácia hatékony, manipulációtól mentes eszköze legyen. Részvételt biztosítson minden olyan gondolat, ismeret, esemény, tény vagy adat számára, amely a társadalom számára fontos, hasznos vagy érdekes lehet, illetőleg elősegíti a társadalmi szintű diskurzust. Ezt az ideálképet állítja szembe Bourdieu a jelen televíziójával, amely a valóságot nem bemutatja, hanem konstruálja és dramatizálja. A televízió torz képet állít az alapján, ami az újságírót érdekli. Az újságírót pedig, legfőképp az érdekli, hogy mit ír a többi lap, elvégre olyasmivel kéne előhozakodnia, ami a többi lapban még jelent meg, amit más csatornán még nem adtak le. Mégis, a nagy szenzáció-, újdonságkeresés az újságírói vagy médiamezőben más mezőkkel ellentétben nem kreativitást, hanem konformizmust szül. Omnibus jelenségek sorával találkozunk, miközben nem esik szó azokról a dolgokról, amik valódi jelentőséggel bírnak.[4]

Jegyzetek:

[1] George Gerbner: A média rejtett üzenete, Osiris Kiadó, Budapest, 2000.
Ezredvégi beszélgetés Pierre Bourdieu szociológussal, Monory M. András - Tillmann J.A. [vissza]

[2] Szántó F. Isván fordítása, http://www.c3.hu/~bocs/eletharm/ezred/ezred17.htm [vissza]

[3] Pokol Béla: Pierre Bourdieu szellemi fejlődése (tanulmány)1997/03 elektronikus verzió, http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/szocio/bourszel.hun [vissza]

[4] Olyan tények, hírek, amelyeknek nincsen tétje, nem osztják meg az embereket, konszenzus övezi őket, miközben semmi fontosat nem érintenek. [vissza]

Kriskó Edina
2006. december 13.