"Sűrű leírás" - Clifford Geertz

Megjegyzések Árendás Zsuzsa és Magyar Vera ismertetőjéhez

Geertz hitvallása, "miszerint az emberi viselkedés szimbolikus cselekvés" adja a cikkének alapigazságát és kölcsönzi mindvégig kultúrafogalmát. Max Weberrel vallja, hogy a kultúra lényegében szemiotikai jellegű és hogy "az ember a jelentések maga szőtte hálójában függő állat". Ez a háló pedig maga a kultúra. Geertz azt bizonygatja, hogy az antropólógiai etnográfia "nem törvénykereső kísérleti" hanem "értelmező tudomány". Cikkét több példával (de lényegében egy marokkói esettanulmánnyal) illusztrálja és megállapítja, hogy a néprajz a többi társadalomtudománytól megkülönböztető sajátságos adatszerző módszert alkalmaz. Ezt a terepmunkát nevezi ő "sűrű leírásnak" Gilbert Ryle nyomán. A néprajzi gyűjtés amit adatként "megfellebbezhetetlen tényként" kezel - állítja Geertz - az valójában az antropológusnak mint adatközlőnek a konstrukciója valamiféle eseményről, vagy más emberek konstrukciói más emberekről, eseményekről stb. Mi soha nem tudhatjuk meg, hogy igazából mi is történt, mert bármeddig is követjük az esetet logikailag, csakis az értelmezések végtelenségével találjuk szembe magunkat. "Mindig fennáll a veszély, hogy miközben a kulturális elemzés az egyre mélyebben levő teknősbékák után nyomoz (egy találó példa a logikai magyaráztok végtelenségére és elégtelenségére a cikkben), elveszíti a kapcsolatot az élet szilárd felszínével,...amelyekbe emberek mindig belebonyolódnak".
Geertz számára az etnográfiai leírás nem más, mint egy társadalmi beszédfolyamatnak az értelmezése, mely azáltal szabadul meg a további esetlegességtől, hogy tanulmányozható formában rögződik. Egy etnográfusnak nem szabad a struktúrák előre megírt fogalmaival bíbelődnie és azt mindenáron tanulmányterepére alkalmaznia (noha nem hagyhatja figyelmen kívül sem), mert mindig "összetett fogalmi struktúrák sokaságával kerül szembe és ugyanakkor számos struktúra egymásra rétegződik vagy összegabalyodik".
Az antropológiában vég nélküli vitára ad és adott alkalmat az, hogy a kultúra "szubjektív" vagy "objektív"-ként definiálható-e. Ez a kérdés Geertz szerint értelmét veszti, ha valóban elfogadjuk, hogy az emberi viselkedés szimbolikus cselekvés, amely sem a tudat, sem valami lelki állapot szerkezeti részeként nem tetten érhető. Itt minden összekeveredik, mert a dolgok nem ontológiai státusukban érdekesek a kutató számára ("szikla vagy álom - mindegyik ehhez a világhoz tartozik"), hanem hogy mit jelentenek előfordulásukkal, közreműködésükkel. Wittgensteini fogalommal élve: mit jelentenek "használatukban". Ebből következik, hogy a néprajz feladata sohasem lehet az elméletgyártás, csupán a "sűrű leírás" előállítása. Ez három feladatot foglal magában: "értelmező; a társadalmi beszédfolyamatot értelmezi; a kérdéses értelmezés abból áll, hogy a beszéd jelentését megpróbáljuk kiszabadítani esetleges körülményeiből, illetve tanulmányozható formában rögzíteni" (p. 188). Egy antropológia elemzés által feltárt tények fogalmainak a kezelése sohasem jelenti a valóság logikai rekonstrukcióját.
Geertz megállapítása, miszerint az antropológus munkája csak a "sűrű leírásig" juthat el, nem mindenütt talált örömteli fogadtatásra, mert ez sokak számára az jelentené, hogy bele kell törődni a munka ilyenfajta végességébe, de megállapításai kijózanítólag hatottak és hatnak sok kultúráról tett kijelentés és megállapítás definitív voltára.

Készítette: Kovács Lajos,
2007. január 2.