Észrevételek Németh Viktor a

Walter Lippmann: A közvélemény

című recenziójára

A recenzió teljes képet nyújt a közvélemény Lippmann-féle megközelítéséről. Érthetően mutatja be annak gyökereit, a szerző által relevánsnak tartott elméleti konstrukciókat, illetve az ebből levont következtetéseket. Hozzáfűzéséként csupán néhány gondolatot emelnék ki Lippmann elméletéből.

Lippmann a közvélemény kapcsán különös figyelmet fordít az emberekben kialakuló belső kép és a környezet viszonyának tárgyalására, illetve arra, hogy az emberekben élő kép legfeljebb a valóság igen kis - közvetlenül megtapasztalható - szeletét képezi le. Mint írja, a környezetet közvetve ismerjük, így a környezetről kialakított belső kép, amit igaznak tekintünk nem feltétlenül fedi a valóságot. Lippmann éppen ezért különös jelentőséget tulajdonít annak, hogy miként jutnak el a tények az egyénhez. Ezzel kapcsolatban bemutatja az információáramlást gátló külső és belső tényezőket, melyek: a cenzúra, a társadalmi érintkezés korlátai, a társadalmi struktúrák, a gazdasági rendszerek, a szociális helyzet, a közügyek figyelésére rendelkezésre álló idő szűkössége, az események rövid hírekbe sűrítéséből adódó torzulás, a bonyolult világ szűk szókinccsel történő kifejezésének nehézsége, a tényektől való félelem, illetve a képzetek és sztereotípiák. Ez utóbbi kapcsán kiemeli, hogy a legmélyebb hatású az a sztereotip fogalom, ami emberi természettel ruház fel élettelen tárgyakat vagy kollektív fogalmakat. Gazdasági erőt, társadalmi mozgalmakat, vagy a közvéleményt személyként kezeli, míg például a pápát eszmévé, intézménnyé lényegíti át.
Lippmann szerint a közvélemény kialakulását döntően befolyásolja az egyéni nézetek minősége, melyet szintén részletesen elemez.
A közakarat és közvélemény összefüggését vizsgálva rámutat: a csoportok nevében cselekvő egyének cselekvésének alapjául szolgáló képek összessége alkotja a közvéleményt, ami a demokrácia legfőbb mozgatórugója.
Arra mutat rá, hogy olyan jelképekre van szükség, amikben minden ember azt látja, ami neki tetszik, olyan frázisokra, amiben mindenki megtalálja a neki tetsző értelmet, mert ezek érzelmet váltanak ki, ami végül közvéleménnyé alakul.
A közvélemény alakítása kapcsán hosszabban foglalkozik a politika szférájával, az amerikai képviseleti demokráciával, kiemelten a szenátus szerepével. Azt igyekszik bizonyítani, hogy szükség van olyan szervezetekre, melyek a távoli, láthatatlan környezet tényeit elérhetővé teszik a döntéshozók, illetve a közönség számára. Ezt a szerepet betöltheti - és be is tölti - a sajtó, azonban a közönség elvárja, hogy a hírkészítés és hírtovábbítás számára ingyenes legyen. A sajtó ezért kénytelen elsősorban olyan témákat tálalni, amik növelik az eladásokat ezzel kielégítik a hirdetők igényeit.
Lippmann következtetéseinek egy része elsősorban a társadalmi változások, illetve a tömegkommunikációs eszközök technikai fejlődése miatt mára kétségkívül túlhaladott, ugyanakkor átfogó képet ad a második világháborút megelőző időszak közvélemény képéről, illetve a média akkori helyzetéről. A munkát még értékesebbé teszik a vizsgálódás tárgyává tett eredeti híranyagok, háborús jelentések és más a korabeli médiában megjelent dokumentumok elemzése.

Knapp Ádám,
2007. január 11.