Ivins, William M. Jr. : A nyomtatott kép és a vizuális kommunikáció
Ford. Lugosi Lugo László, Enciklopédia Kiadó, 2001 [1952]

Néhány kiegészítés Bota Szidónia, Ivins: A nyomtatott kép és a vizuális kommunikáció című összefoglalójához, a technológiai vonatkozásokra figyelemmel

Ivins szerint világviszonylatban azok az országok maradtak le a fejlődésben, amelyek nem tanulták meg kiaknázni a nyomtatott és képi kommunikáció előnyeit. A nyugati civilizáció kapcsolódik ahhoz a képességünkhöz, hogy a világnak ezen a részén pontosan meg tudjuk ismételni a nyomtatott képeket és a képi közlendőket. A képi megismételhetőség pedig akkor a legjelentőségteljesebb, ha tudományról, technikáról, általános információközlésről van szó, nem pedig a műalkotások esetében.

Ivins kiemeli, hogy az Európa történetével foglalkozó könyvek a nyomtatás feltalálásának mindig nagy jelentőséget tulajdonítanak, ugyanakkor megfeledkeznek a kép és ábranyomtatás - már korábban felfedezett - módozatairól. Pedig: a cserélhető betűkkel történő nyomtatás feltalálása csak egy ismert dolgot (a pontosan megismételhető sorrendben elhelyezett szószimbólumok) tett gyorsabbá és olcsóbbá - ezzel szemben a képnyomtatás (fametszet, rézkarc és rézmetszet, litográfia, stb.) új dolgot hívott életre: lehetővé tette, hogy a képeket a nyomófelület időtartama alatt pontosan meg lehessen ismételni. A képek pontos megismételhetősége felbecsülhetetlen hatással volt a tudás, gondolkodás, tudomány és technika válfajaira. Ivins meggyőződése, hogy az írás feltalálása óta a leglényegesebb találmány a pontosan megismételhető nyomtatott kép volt, mert képek nélkül alig létezne modern tudomány, technika, régészet vagy etnográfia: ezek a tudományok a pontosan megismételhető vizuális/képi tények által közvetített információn alapulnak. A könyv írója megjegyzi, hogy a képek készítésére alkalmas anyagok (pl. fa, víz, korom, stb.) már ősidőktől fogva rendelkezésre álltak, tudás és szakértelem is volt, ám ezeket nem mozgósították a pontosan megismételhető nyomtatott képek előállítására.
A sokszorosító grafikai eljárások három csoportra oszthatók: magas-, mély-, és síknyomású eljárásokra. A magasnyomás (fametszet, linómetszet) esetében azok a részek emelkednek ki a nyomófelületből, amelyek a végleges, papíron megjelenő nyomatot adják. A mélynyomtatás esetében (pl. rézkarc, rézmetszet) a barázdákban megmaradó festék adja a papíron a grafikát, a síknyomtatáskor (pl. litográfia) pedig a festék csak azokat a részeket festékezi be, amelyek zsírosak. A sokszorosító eljárások egyik legrégebbi módszere a fametszés: fametszetek készültek a rézmetszetek előtt, és mindkettő megelőzte a rézkarcot. 1400-ban még igen kevés nyomtatott kép létezett Nyugat-Európában. A 15. század közepére mindhárom technológia elterjedt. Ivins feltételezi, hogy a fametszéshez szükséges szerszámok, anyag és szakértelem a festők és a kőfaragók műhelyéből került ki, a rézmetszés az arany-ezüstművesekéből, a rézkarc pedig a fegyverművesekéből kerültek ki. Az első időkben a nyomatot a dúcról a képet a papírra egyszerű megoldásokkal dörzsölhették át, mivel nyomtatógép (hengeres sajtó) nem létezett. átdörzsölhették (nyomtatógép / hengeres sajtó nem létezett). A korabeli egylapos fametszetek és rézmetszetek többsége vallási tárgyú kép volt.
Ivins a nyomtatott kép fejlődését - mintegy állatorvosi ló - a botanikai kézikönyvek ábrázolásainak segítségével mutatja be. Emlékezetes példája az ókori görög botanika kudarca, amely tudomány éppen a pontosan megismételhető képek hiányában nem fejlődött (igazolva ezzel hipotézisét, miszerint a 15. század elejig - a nyomtatott képek megjelenéséig - a tudomány fejlődésének oka a pontosan megismételhető képek hiánya volt). A 15. századból több, korabeli botanikával foglalkozó könyvre hivatkozik (az Ivins könyv magyar kiadása képek nélkül jelent meg). Ezekre a könyvekre az volt a jellemző, hogy - amennyiben a festők nem az eredeti növényt rajzolták le, hanem korábbi képek másolatát készítették el, amelyek ugyancsak korábbi képek másolatai voltak, akkor - elkerülhetetlenül racionalizálták a képi beszámolóikat, pl. szimmetrikus, erőteljesen leegyszerűsített ábrát rajzoltak. Ivins szerint azonban ennek nem a technológia vagy az anyag, hanem a korabeli gondolkodás volt az oka. Ivins kitér a nyomatok részletességének igényére és a technikai problémákra, részletezi a fametszet háttérbeszorulásának és a rézkarc lassú, de biztos előretörésének az okait. A rézkarc azonban igen költséges eljárás volt (a lemez viszonylag hamar elhasználódott), így a rézmetszet és a rézkarc - technológia - háttérbe szorult.
Ebben hozott változást Aloys Senefelder teljesen új eljárása, a litográfia - síknyomtatás, kőnyomat. A litográfiát korlátlan példányszámban, a vonalminőség romlása nélkül lehet nyomtatni. Mindössze 5 évvel Senefelder felfedezése után Wedgwood a fény segítségével képet állított elő egy kémiailag kezelt papírlapon: a megismételhető kép technológiájának történetében soha nem dolgoztak ki két ilyen életbevágóan fontos technológiát ilyen rövid idő alatt.
A 17-18. században kisszámú kivételtől eltekintve a képek úgy készültek, hogy egy, esetleg két lépéssel is eltávolodtak címbéli alkotójuk vizuális közlésétől. A dúcot nem a rajzoló vagy az illusztrátor készítette, hanem a rajzaik másolója. A művet először lerajzolta a rajzoló, majd azt lemásolta a metsző, aki így nem az eredeti alapján dolgozott (pl. sokszor így készültek a festmények, szobrok reprodukciói.) Ez az állapot a Plínius által megfogalmazottakra rímel, és fent is maradt még a 19. században is. Ebben hozott változást a litográfia, mert általa a közönség első kézből juthat a képekhez (a festő közvetlenül a kőre rajzol, a kő alapján készül a nyomat.)
A tizenkilencedik században a nyomtatott kép "felnőttkorába ért". Nemcsak az összes régi eljárást használta fel, hanem újakat is kitalált - többet, mint amennyit azelőtt ismert. 1800 és 1901 között több nyomtatott kép készült, mint 1801 előtt összesen. A század legjelentősebb felfedezése a fotográfia és a fotográfiai eljárás kidolgozása volt.
Amint a társadalmat elárasztották a nyomtatott képek, a közösség ezekből kívánta megszerezni a vizuális információ java részét. Az ember fotószerűen kezdett látni, míg végül az ábrázolás hűségének mértékéül a fotográfia képét fogadta el. Annyira bízott a fotóban, amennyire korábban egyetlen képre sem volt jellemző.
A fénykép olyan dolgokról is közölt információt, amelyet a saját szemével soha senki nem látott és nem is fog.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal és háttérdiszciplinái
Művészetörténet, esztétika, filozófia, a technika/nyomdászat fejlődése, fotóművészet, pszichológia/percepcióelmélet.

Herendy Csilla,
2007. január 11.