Jaromir Janousek: Társadalmi kommunikáció

Szerzők/elméletek vizsgálatának szempontjai
Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
Társadalmi kommunikáció elmélete - Janousek meghatározása szerint a kommunikáció specifikus szociálpszichológiai elmélete

Az elmélet érvényességi területe
Janousek a kölcsönös érintkezés specifikus formájával, a kommunikációval, azaz megfogalmazása szerint a jelentések közlésével foglalkozik. A kölcsönös érintkezés pszichikai mozzanatából kiindulva a személyközi, a csoport és a tömegkommunikáció szociálpszichológiai vizsgálatán keresztül tárgyalja a társadalmi struktúrákat és a társadalmi kommunikáció jelenségeit. Janousek a társadalmi kommunikáció általános elméletére összpontosít, abból indul ki, hogy jellemző vonásai a szándékoltság és a nyelvhasználat.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
Társadalmi kommunikáció, melyhez szervesen kapcsolódik a személyközi, csoport és tömegkommunikáció, illetve az interakció fogalma is

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Az elmélet magyarázó, ugyanakkor számos leíró részt is tartalmaz, melyekből következtetéseket von le.

A koncipiálásba bevont funkciók
Jelentésstruktúra, motiváció, szerepek cseréje, szükséglet, anticipáció és pszichikai funkciók. A szónak mint szövegalkotó folyamatnak a funkcióját vizsgálva Janousek azt állítja, hogy a folyamatban a szó eszköz funkciót kap. A pszichikum szabályozó funkciója úgy valósul meg, hogy az anticipált képet illetve tervet összehasonlítja a megismert valósággal, illetve a gyakorlati megvalósulás állapotával.
A szerepcsere funkciója a kommunikáció fenntartása. Csupán az emberre jellemző nyelvi kommunikáció képes az átkapcsolást egészen a kölcsönös szerepcseréig vinni.
Míg két személy esetében a szerepcsere könnyebben megvalósul, csoporton belül ez a szerepek strukturáltsága miatt sokszor meghiúsul, míg a tömegkommunikációban szinte elképzelhetetlen. Ennek okán, a tömegkommunikáció szintjén ha egyáltalán van visszacsatolás, az kívül marad a közlési folyamat lényegén.
A motiváció típusai: 1, egoizmus (az egyén szükséglete kielégítése érdekében kommunikál) 2, altruizmus (a kommunikáció a partnert segíti a szükséglet kielégítésben) 3, kollektivista (a kommunikáció a saját, a partner és a csoport szükségletének kielégítése érdekében történik) 4, "l'art pour 'art" típusú motiváció (a kommunikálás szükséglete)
A szükséglet tehát mindig jelen van az embernél mint a kommunikáció kezdeményezőjénél.
Janousek végső megállapítása szerint a kommunikáció meghatározó motívuma a kölcsönös megértésben és értelmezésben betöltött funkciója.

A koncipiálásba bevont színterek
A kölcsönös érintkezés, a személyek közötti, a csoport és a tömegkommunikáció színterei.

A koncipiálásba bevont dinamikák
Társadalmi és csoport struktúrák, a társadalomban és csoporton belüli dinamikák, illetve az interperszonális kommunikációt átható szerepek, érintkezések és interakciók.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
Janousek összefoglalja, illetve szociálpszichológiai elemzésnek veti alá a kölcsönös érintkezésre, a személyközi, csoport és tömegkommunikációra, a társas érintkezés különböző megnyilvánulásaira vonatkozó elméleteket, megközelítéseket és kutatásokat. A szerző a már meglévő és elfogadott elméleteket alapul véve alakítja ki álláspontját. Megállapítja, hogy az általános kommunikációs folyamat általa alkalmazott szociálpszichológiai elemzésének végkövetkeztetése szerint a kommunikáció az emberek kölcsönös egyetértésének és megértésének folyamata.

Az elmélet-alkotás célja
A tárgykört érintő elméletek szintézisének bemutatása, a társadalmi kommunikáció szociálpszichológiai elemzésen alapuló megközelítése.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
A kölcsönös érintkezés színterei, csoportok, tömegmédiumok.

Az elmélet háttérdiszciplinái
Kommunikációelmélet
Pszichológia
Szociálpszichológia
Nyelvtudomány

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

McLuhan, M.: Understanding Media: the Extensions of Man. Signet Books, New York, 1964

Mead, G.H.: Mind, Self and Society. The University of Chicago Press, Chicago, 1934

Fromm, E.: The fear of Freedom. 1942. 2. kiad. Kegen Paul, London, 1945

Katz, E. - Lazarsfeld, P.F.: Personal Influence. Wien, 1962

Newcomb, T.: - Turner,R.H. Converse, P.E.: Social Psychology. The Study of Human Interaction. Holt, Rinehart és Winston, New York, 1965

Skinner, B.F.: Verbal Behavior. Appleton-Century-Crofts, New York, 1957

Osgood, Ch.E.: Psycholinguistics. McGraw-Hill, New York, 1963

Shaw, M.E.: Communication Networks. Vö. Advances in Experimental Social Psychology. I. köt. Academic Press, New York, 1962. 111-146. o.

A szociálpszichológiai nézőpont alapjai

Janousek a kölcsönös érintkezés specifikus formájával, a kommunikációval foglalkozik, a kommunikációt szociálpszichológiai elemzésen keresztül tárgyalja.
Feltételezi, hogy a meghatározott társadalmi körülmények között élő emberek lelki élete és az ennek megfelelő társadalmi tevékenység nem csak az emberek világról kialakított képzeteinek helyessége, vagy a társadalmi normáktól függ. Az objektív valóság determináló hatása a szubjektumra a szubjektum saját tevékenységén keresztül érvényesül. A pszichikum ezen tevékenység során nem csupán megnyilvánul, hanem alakul is. Az emberek tevékenységük során olyan életkörülményeket alakítanak ki, melyek determinálják megismerésük, önmegvalósításuk mértékét. Így a pszichikumot egy adott időszakban a determináltság és a tevékenység közötti feszültség is meghatározza.
Az ember tevékenységét társadalmi viszonyok keretei között fejti ki, melyek a kölcsönös érintkezés eleven folyamataként is értelmezhetőek és összefüggésben állnak a világban aktívan mozgó szubjektummal.

Kommunikáció és interakció

A kommunikáció közvetítettsége kapcsán Janousek kiemeli: A közvetítettség adja a kulcsot a kommunikáció és az interakció belső összefüggésének feltárásához. Ha azt nézzük, hogy mi közvetíti a jelentés közlését akkor a kommunikációról beszélünk, ha azt, hogy a jelekkel kifejezett jelentés maga mit közvetít, akkor az interakcióról.
A kommunikáció - az információk közlése és vétele az emberek társadalmi viselkedése és társadalmi kapcsolatai során - belső összefüggésben van az interakcióval az emberek kölcsönös egymásra hatásával.
A kölcsönös érintkezés mozzanataiba tartozik az interakció (kölcsönhatás) és a kölcsönös közlés (kommunikáció). Ezek során az ember túllép egyéni tevékenységi körén ezzel pedig akarva, akaratlan, közvetve vagy közvetlenül beavatkozik a társadalmi folyamatokba.
Ugyanakkor a kölcsönös érintkezés közvetítő láncszemeken, a beszéden, mimikán, mozdulatokon keresztül valósul meg. Ezen láncszemek segítségével létrejöhet, de nem szükségszerűen a pszichikus érintkezés, legyen az kölcsönös megismerés, befolyásolás, megérzés vagy átérzés.

A Kommunikáció és interakció szociálpszichológiai nézőpontjai

A jelenkori értelmezések a kommunikációt a társadalmi interakcióval kapcsolják össze. Ennek megfelelően a kommunikáció lehet az interakció egyik neme, illetve a kommunikáció és interakció lehetnek egyazon folyamat különböző aspektusai.

Kölcsönösség vizsgálata

Minél inkább képes valaki arra, hogy a saját viselkedését és társadalmi helyzetét más szemüvegén át nézze, annál jobban illeszkedik a társadalmi kapcsolatokba s lesz hatékonyabb a társadalmi interakció.
Mead szerint a kommunikáció a szervezetek közös tevékenysége során létrejövő interakciója alapján alakul ki, a kommunikáció tehát feltételezi az interakciót.
A kommunikáció egzisztencialista értelmezésében Jasper szerint a másik ember attitűdjének elsajátítása helyét a kölcsönös megnyilatkozás veszi át. Az egzisztenciális kommunikáció ezért nem redukálható a kölcsönös közlésre.
Piaget a gyerekek társadalmi beilleszkedése kapcsán a kényszert és az együttműködés mozzanatát különbözteti meg és vizsgálja kommunikációs szempontból. Az mondja, hogy a kényszer egyoldalú az együttműködés viszont kölcsönös. Az együttműködésben a szubjektumok kölcsönös kompenzáló tevékenysége vezet egyensúlyhoz, ami egyenlő mértékű kölcsönös tevékenységre utal.

Kommunikáció meghatározások

C.I. Hovland szerint a kommunikáció olyan folyamat, melyben a kommunikátor ingereket továbbít (rendszerint verbális szimbólumokat használva), hogy a címzettek viselkedését módosítsa. RJ. Reusch és G. Bateson minden olyan folyamatot kommunikációnak hív, melyben az emberek kölcsönösen befolyásolják egymást. Schramm a latin "communis" szóból következtet, azt mondja, hogy a kommunikáció során valakivel való közösségre törekszünk. Morris úgy véli, hogy a kommunikáció jelek használata közös szignifikáció elérése érdekében.

A legtöbb meghatározás a kommunikáció interakciótól való elkülönülésének sajátosságát a közvetítő láncszemek alkalmazásában látja. Ez a legszembetűnőbben a jelekkel és jelentésekkel közvetített kommunikációnál látható.
Janousek azt mondja, hogy a jelnek operatív szerepe van a megismerési struktúrák aktivizálásában és ezek megnyilvánulásában a kommunikáció során, így a kommunikáció nem nélkülözheti a jel aktivizáló szerepét.

Személyek közötti kommunikáció

A jelentésstruktúra, a motiváció, a szerepek cseréje és az anticipáció kérdése határozza meg a személyek közötti kommunikáció folyamatát. A befogadó és közlő szerepcseréjével nem egyszerűen a másik ember szerepének átvétele történik meg, hanem a korábbi szerep megváltozásáról és a másik ember szerepének önmagunkba fordításáról van szó.
A jelentésstruktúra az a dolog, amit, ahogyan Garnier megfogalmazta, a hallgató a beszélő szándéka szerint kivesz a közlésből. Ennek kapcsán a következő változókat kell figyelembe venni: a beszélő szándéka, a közlés beszélő szerinti értelme, a közlés tárgyi tartalma, a közlés befogadó szerinti értelme és a befogadóra gyakorolt hatása. Janousek a kommunikáció jelentésösszetevői elemzésének kiindulópontjaként az emberek közötti viselkedést tekinti. Szerinte a jel és a jelölt dolgot a szubjektum emeli ki a kauzális összekapcsoltságból. A jelet a jelölt tárggyal a szubjektum, az ember hozza kapcsolatba.
A viselkedésből, tevékenységből kiindulva a jelek használatának hármas viszonyát különböztethetjük meg: 1, az objektumhoz fűződő viszonyt, 2, a jelet alkalmazó szubjektumhoz és 3, az ezzel kommunikációban és kölcsönhatásban álló másik szubjektumhoz való viszonyt.
A nyelvi kommunikáció társadalmi természetére jellemző az adó és vevő szerepének felcserélhetősége.
A tematikus közlés szintjén az interakciós tényezőktől elvonatkoztatva a hallgató tevékenységének pszichológiai mechanizmusát mint a beszélő tevékenységének tükörképét foghatjuk fel. A beszélő szándéka itt az információ átadás az anticipáció, pedig arra szorítkozik, hogy anticipálja a közölt dolog mértékét a partnernél. A hallgató igénye az információ és anticipáció kérdésében ehhez hasonló. A közlés kódolása a beszélő részéről megfelel a hallgató kódfejtésével, a tárgyra vonatkozó kezdeti ismeretei pedig, a hallgató ugyanezen tárgyra vonatkozó végső ismereteire, majd a kör a visszacsatolással zárul le.
A személyek közötti kommunikáció azonban egyidejűleg interakció is. A közlésre irányuló szándék mellett ugyanis olyan szándék érvényesül, hogy a kommunikáció révén valamilyen szükségletet is kielégítsünk. Janousek rámutat arra, hogy a jelentés tárgyi (tartalmi) és a szándékolt (intencionális) mozzanatra polarizálódik. A tárgyi mozzanatot a konnotáció (az általános eszmébe foglalt jelentések, gondolatok összessége) és a denotáció (jelentés, értelem) problémáján keresztül vizsgálja.
Az embernél mint a kommunikáció kezdeményezőjénél a motiváció több típusát különböztetjük meg. Ezek az egoizmus (a szükséglet kielégítés érdekében kommunikálás) az altruizmus (a kommunikáció a partnert segíti a szükséglet kielégítésben) a kollektivista típus (a saját, partnerünk és a csoport szükségletét kielégítse érdekében történő kommunikáció) és végül a "l'art pour 'art" típusú motiváció (a kommunikálás szükséglete).
A kommunikáció során az új ismeretek disszonanciát hozhatnak létre a meglevőkkel. Ezért az ember igyekszik olyanokkal kommunikálni, akik egyetértenek vele, vagy megpróbálja őket befolyásolni h egyetértsenek vele. Az ember a kommunikációban a disszonancia foka szerint törekszik egyetértő vagy egyet nem értő partnerek megtalálására. A disszonancia tehát a kommunikáció tartalmát és irányát is befolyásolja

A kommunikáció és a társadalmi struktúra

A társadalmi rendszer nem az egyének, hanem azok viszonyainak összessége. Az egyének viszonyai önállósulnak és társadalmi típusként jelennek meg - Fromm társadalmi jellemen olyan vonásokat ért melyek egy csoport közös sajátjai.
Az egyén számos szerepen keresztül illeszkedik a társadalmi struktúrába, melyeket felváltva működtet. Ezen szerepcserék nélkül nem kapcsolódhat be az ember a társadalmi rendszerbe. A kommunikáció máshogy zajlik le azokban a társadalmi struktúrákban, melyek engedik a kölcsönös érintkezést és azokban, ahol ez csak közvetítések útján, azaz a csoport és a tömegkommunikáción keresztül valósulhat meg.

Csoportkommunikáció

A kommunikáció és a társadalmi struktúra összefüggéseit a csoportstruktúrákon keresztül vizsgálva Janousek rámutat arra, hogy a kommunikáció szorosan összefügg a csoport összetartozásával. A csoportos mozzanat a kommunikáció lényegéhez tartozik, mely a jelentések közös voltából ered - a kommunikáció közös jelentéseket tételez fel és közös jelentéseket eredményez. Mead ezt diszkurzív univerzumnak hívja, mely a közös vagy társadalmi jelentések rendszere. E szerint a gesztusoknak, szimbólumoknak azonos vagy közös jelentése van a csoporton belül.
A jelentések közös volta sokféle struktúrában jelentkezhet. Alapjai a különböző kommunikációs hálózatok és modellek.
Janousek felfogása szerint a közös tevékenység során a különböző tagok különböző mértékbe teszik magukévá a csoport kommunikációs struktúráját.
Flament kutatásaira hivatkozva kiemeli a szubjektum szerepét a kommunikációs hálózatok működésében. E szerint a kommunikációs hálózat az emberek közötti interakció folyamatában az egyik közvetítő tényező.
A csoportstruktúrához kötött társadalmi szerepek felcserélhetősége kötöttebb a hallgató/beszélő viszonynál, a kommunikáció folyamatát a csoporthierarchia és az ebből adódó szerepek mégis befolyásolják. Minél jobban anticipálja a beszélő a partner társadalmi szerepét annál jobban valósul meg a kommunikáció.

Tömegkommunikáció

A tömegkommunikációs eszközök használata a tömegkommunikáció specifikus vonása, mégis a tömegkommunikáció alapvető eszköze a közvetítő szerepben lévő ember.
A tömegkommunikációban megváltozik a társadalmi struktúra szerepe és a közvetítettség típusa. Bár a tömegkommunikáció is leírható a kommunikációs alapsémával: közlő, közlemény 1, tartalmi 2, fogalmi oldalról és a befogadó, illetve tovább bontva, ahogyan az a kommunikáció korábbi típusaira is jellemző volt: a közlő szándékára, a közlemény közlő általi értelmére, a közlemény tárgyi értelmére, a befogadóra irányuló értelmére és a befogadóra gyakorolt hatására, azonban míg a személyek közötti és a csoportkommunikációban egyének érintkeznek struktúrák (szerepek, normák, pozíciók) útján a tömegkommunikációban társadalmi struktúrák (szervezetek stb.) érintkeznek konkrét egyének közvetítésével. A tömegkommunikáció specifikumához tartozik a térbeli és időbeli kapcsolat hiánya.
A közlő egy halmazhoz (akár üres halmazhoz) fordul, nem kerül sor szerepcserére, a közlő/befogadó szerepe állandó, a közlés egyirányú, ha mégis van visszacsatolás, az kívül marad a közlési folyamat lényegén.
A tömegkommunikáció tehát az egyének közvetítésével megvalósuló információ mozgása az egyes társadalmi struktúrák között, amelyben a közlemény adója tartósan a beszélő szerepét veszi fel a befogadók halmazához képest, akik időben és térben távol vannak tőle.
A befogadó ugyanakkor nem cserélhet szerepet a beszélővel, de a további befogadók viszonyában véleményformáló lehet. Ez a kommunikáció kétlépcsős terjedésének elve (two-step-flow of communication).
A beszélő nem választhatja meg a közlemény tárgyát, a kommunikációs aktus létrejön a befogadó jelenléte nélkül is. Ez fokozott anticipációt igényel a közlőtől. A közönségre vonatkozó nem adekvát elképzelés, vagy a meglévő normák hibás érzékelése miatt azonban létrejöhet a bumeránghatás, amikor a hatás ellentétes a közlő szándékával.

Knapp Ádám,
2007. január 11.