Ungvári Zrínyi Imre: Dialógus, Interpretáció, Interakció
Mentor Kiadó Marosvásárhely, 2005

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése:
Szerző megfogalmazása szerint: "kulturális jelenségek kommunikatív értelmezése".
A kötet voltaképpen tanulmánygyűjtemény, mely tanulmányok mögött az a tágabb előfeltevés áll, miszerint az interszubjektív jelenségképződésnek, valamint a kommunikáció formáinak vizsgálata a társadalmi jelenségszférában végbemenő folyamatok értelmezésének és tanulmányozásának "elméleti-módszertani és erkölcsi-politikai szempontból legalkalmasabb módja".

Az elmélet érvényességi területe:
A fenn említett, tág horizontú (s ennél fogva óhatatlanul kissé laza szerkezetű) elméleti nézőpont, melynek eszköztárával szerző a vizsgált jelenségeket kutatja, alkalmasnak tűnik arra, hogy közös szemléleti keretbe helyezzen olyan, viszonylag távoli jelenségeket, mint érték- és erkölcs-kommunikáció, illetve az egyéni-, társas-, társadalmi identitás, vagy éppen az azonosság és másság különböző szintű reprezentációi.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
"posztmodern interpretatív társadalomtudományi szemlélethez közelálló"

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
leíró

A koncipiálásba bevont funkciók, szerkezetek, színterek, dinamikák:
"Az ezredforduló európai, főként, pedig kelet-európai életérzésének egyik meghatározó vonása a kommunikációs formák, a kultúrák és nézőpontok bábeli zűrzavara, amely egyre elfogadottabbá válik ugyan, de ez nem jár együtt a jelentések és szándékok értelmezésében való egyetértéssel" -írja Ungvári Zrínyi Imre könyve bevezetőjében.
És valóban, - e sokrétű sokszempontúság megvalósulása jellemzi Újvári látásmódját is, mely a dialógus attitűdök személyes világától az értékkommunikáció feltételeinek a mindennapokban, a médiában, a különböző kultúrákban történő megvalósulásáig, a társadalmi kommunikáció szintereinek és intézményeinek széles skáláját vonja elemző eszközeinek vizsgálódási körébe.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
Ez a megközelítés magában foglalja a társadalmi-kulturális jelenségek interszubjektív fenomenológiai, hermeneutikai és kommunikatív-nyelvpragmatikai vizsgálatának eredményeit. Sőt, szerző szándékai szerint ezen túlmutatóan, - eltérő módszertani hátterük ellenére - olykor együtt tárgyalja s - némi posztmodern eklektikával - kombinálja is az említett szemléletmódokat. Megközelítésének érvényességi területe így képes átfogni a vizsgált társadalmi-kulturális jelenségek vázolt körét.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe, az elmélet-alkotás célja:
Az elmélet háttérdiszciplínáit a XX. század olyan társadalomtudósai, adják, mint Edmund Husserl, Alfred Schütz, G. H. Mead, H.-G. Gadamer, Paul Ricoeur, vagy Jürgen Habermas, akik feltárták az egyéni nézőpontokat áthidaló nyelvi, kulturális-kommunikatív struktúrák, gyakorlatok és technikai rendszerek működésének alapelveit valamint ezek meghatározó befolyását a kultúra, az egyének és a közösségek életére. Ez az alkalmazás hasznosnak mutatkozott a különböző intézménytípusok sajátosságainak, a köztük lévő különbségek jellegzetességeinek, működésmódjuk természetének megragadására, egyszersmind új intézmények megjelenésének nyomon követésére.

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:

GADAMER, Hans-Georg 1984 Igazság és Módszer. Egy filozófiai hermeneutika vázlata. Budapest, Gondolat

GEERTZ, Clifford 1994 Elmosódott műfajok: a társadalmi gondolkodás átalakulása In Clifford Geertz: Az értelmezés hatalma Budapest, Századvég

HABERMAS, Jürgen /é.n./. A kommunikatív cselekvés elmélete. I-II. Budapest, ELTE Szociológiai Intézet

HALL, Stuart 1997. A kulturális identitásról in: Multikulturalizmus (Feischmidt Margit szerk.) Budapest, Osiris

WEBER, Max 1987. Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai 1. Szociológiai kategóriatan. Budapest, KJK.

Az összefoglalót készítette: Simon Miklós,
2006. június 9.