Talcott Parsons elméleteinek, munkásságának ismertetése
Adalékok a koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek vonatkozásában Parsons; pragmatikus cselekvéselmélet teóriájához

A cselekvés iránya és a"Wertrationalität" jelentése

Talcott Parsons megpróbálta kitölteni azokat a hézagokat, amelyek a racionális cselekvés weberi elemzésében maradtak. Visszatért egy tisztán funkcionális elmélethez, megkísérelte megfogalmazni az értékorientációk elméletét, tekintettel azoknak a szocializációs folyamat során végbemenő fejlődésére.

Első megközelítése szerint - melyet nevezhetnénk "Parsons I-nek", megkülönböztetve a funkcionális, "Parsons II" elmélettől - a szocializáció során bármely társadalmi rendszerben az egyénnek az értékorientációk következő bináris elkülönítéseit kell elsajátítania:

1. indulati - semleges
2. egyéni - közösségorientált
3. univerzalista - partikularista
4. minőség - teljesítmény
5. diffúz - specifikus

Ezen az alapon elkülöníthetünk

2	5	=32

különböző cselekvésorientációt. E 32 különböző lehetséges orientációs minta közül egyre alkalmazható "zweckrational" címke, nevezetesen arra a cselekvésre, amely egyidejűleg a következővel rendelkezik:

"Zweckrationalität", Talcott Parsons változóival definiálva

Az e változók jellemezte specifikus viselkedést tekinthetjük "zweckrational"-nak. Parsons elemzése mindig a cselekvő nézőpontjából indul ki. A fent bemutatott minta az egyéni hasznosságot mérlegelő orientációk legtisztább formájának tekinthető.
A neoklasszikus gazdaságtan szerint az egyének azért cselekszenek, hogy elérjék legfontosabb egyedi céljukat. Minden más cél eszközzé válik, mely többé-kevésbé hasznos vagy haszontalan a végső cél elérése szempontjából. Olyan mértékben "racionális" az egyén, amennyiben viselkedésében a fenti mintát követi. E minta a túlegyszerűsített problémamegoldás logikájának tekinthető. Az egyén "racionálisnak" címkézhető, ha figyelembe veszi az összes olyan lehetséges esemény hasznosságát és bekövetkezésének valószínűségét, melyek végső célja szempontjából különböző kimenetelekhez vezetnek.

E racionális kalkulációhoz el kell kerülnie az indulati impulzusokat, csak a saját érdekét veheti figyelembe, a kollektív szükségletek és célok nem lehetnek megfontolásának tárgyai. Nem építhet csupán tulajdonságokra és minőségekre, hanem teljesítenie kell. Emellett meglehetősen specifikusnak kell lennie, csak olyan stratégiák érdekelhetik, melyek a legfontosabb célja eléréséhez segítik hozzá. Ezért társíthatjuk az értékorientáció ezen mintáját a "zweckrational" cselekvéssel.

Mit érthetünk "wertrational" orientáció alatt? A modell-változók felhasználásával 32 különböző értékorientációt különböztettünk meg, melyek közül csak egy tekinthető tisztán "zweckrational"-nak. További példákat nézve valamelyest felfedezhetjük az értékteret.

Mit mondhatunk például a következő mintáról?

Egy "racionális" rasszista orientációs mintája

A fenti orientációs mintával jellemezhető cselekvő lehet például egy "racionális rasszista". Ebben az esetben az általa leginkább méltányolt minőség egy bizonyos "faj", amelynek létében hisz.

De ha e mintát megvizsgáljuk és összehasonlítjuk a tisztán "zweckrational" orientációval, akkor egy alapvető különbséget találunk. A "zweckrational" esetében maga a cselekvő az egyedüli személy, aki hasznot húz a racionális cselekvésből. Minden más cél csupán eszközként jöhet számításba az egyéni érdeknek megfelelő végső cél eléréséhez. A rasszista esetében legalább két szereplőt találhatunk, akik profitálnak a racionális cselekvésből.

A két szereplő közül az egyik maga a cselekvő egyén, a másik egy kollektív szereplő (az adott személy képzeletében), nevezetesen a "faj" (bármi is legyen egy ilyen kollektív aktor a valóságban). Az egyéni érdekből fakadó cél ("zweck") mellett egy második végső célt találunk, a "faj" érdekét. Csak abban az esetben beszélhetünk "zweckrational" viselkedésről - amely valójában nem értékorientált -, ha valaki a racionalista ideológiát saját érdekében használja fel. A "zweckrational" orientációval összehasonlítva így a "wertracional" orientációt az jellemzi, hogy a cselekvés és annak eredménye legalább két különböző haszonélvező érdekeivel összecseng. Egy ilyen "wertrational" cselekvőnek legalább két különböző hasznosság szerint kell kalkulálnia és optimális döntést hoznia: a cselekvő saját haszna és azon szereplő haszna szerint, akinek érdekében cselekszik. E két szereplő csak a "zweckrational" orientáció esetén esik egybe. Minden más esetben megjelennek az értékek, és legalább két különböző szereplő érdekeit kell összeegyeztetni.

A helyzet nagyon komplikálttá válik társadalmi interakciók esetén, ha a szereplők értékracionálisak. Ha két "zweckrational" orientációval bíró személy lép interakcióba, csak kettejük érdekei merülnek fel. Ha viszont két különböző "wertrational" orientációjú személy lép interakcióba, legalább négy szereplő érdekei fognak ütközni. Csak abban az esetben jöhet számításba pusztán három szereplő, ha e két személyt azonos értékirányultság jellemzi, érdeke. A fenti különbségeket szemlélteti az 1. ábra.

Ha összehasonlítjuk a három esetet, rögtön világossá válik, hogy a másodiknak nincs egyszerű megoldása. Ezért azt a szituációt, melyben különböző értékirányultságok merülnek fel, összeegyeztethetetlen érdekekből fakadó konfliktusok és bizonytalanságok jellemzik. E kétértelműségek csupán olyan mértékben csökkenthetők, amilyen mértékben a különböző szereplők értékorientációja megegyezik.

A fenti elemzés alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a "zweckrational" szereplők előnyben vannak abban az értelemben, hogy az általuk létrehozott társadalmi interakciós rendszerek a legkevésbé komplikáltak. Az ilyen egyszerű rendszerek nagy hátránya az, hogy a tagok eltérő érdekeiből fakadó konfliktusaik megoldási lehetőségei jelentős mértékben korlátozottak. A racionalitás e típusa gyakran "zsákutca-szituációkhoz" vezet, amelyek közül néhányat a játékelmélet fogolydilemmaként ír le.

Másfelől az "értékracionális" cselekvés hátránya legfőképp az, hogy bonyolult interakciós rendszerekhez vezet, melyekben a hasznosságok nehezen kalkulálhatók és amelyekben ezért komplikált cserefolyamatok válnak szükségessé. Az értékracionális cselekedetek rendszerének előnye - úgy látszik - abban rejlik, hogy bennük sokkal könnyebb elkerülni az érdekek feloldhatatlan konfliktusait, és lehetőséget nyújtanak a konfliktusok általános értékrendszerek kialakítása révén történő megoldására. Ez egy olyan előny, amelyről nem beszélhetünk "zweckrational" cselekvés esetén.

Ezért úgy tűnik, a "zweckrational" orientációhoz képest az "értékracionális" orientáció a társadalmi rendszerek evolúciójának egy magasabb lépcsőfoka. Amikor ezt állítjuk, egyfelől tudatában kell annak lennünk, hogy az "értékorientált" cselekvés könnyen csak megjátszás lehet. Ebben az esetben "zweckrational" stratégiát követő emberek az értékorientációt csupán tettetik és ideológiai fegyverként használják. Nem kérdés, hogy ily módon az értékracionalitás kutatása korlátokba ütközhet. A gyakorlatban ez a "nyitott társadalmak" legjelentősebb problémája.

Másfelől az értékracionális cselekvés különböző formái változnak, ha lehetőség nyílik közös előnyöket kidolgozni a közös értékek alapján. Az első példánkban például a faj mint érték vált megfontolás tárgyává. Világos, hogy egy ilyen érték sok embert kizár a közös értékrendszerből és radikalizálja az érdekorientált cselekvésekből fakadó konfliktusokat. Ezért várható, hogy csak az univerzális orientációk vezetnek olyan értékrendszerhez, amely hosszú távon evolúciós előnyökkel bír. Alapvető eltérések vannak ezért az értékek különböző típusai között, melyeket mindezidáig nagyon kevéssé ismerünk.

1. ábra: A "zweckrational" és a "wertrational" cselekvés cselekvői és haszonélvezői
1. eset: Két "zweckrational" orientációval bíró "zweckrational" cselekvő

2. eset: Két "wertrational" cselekvő, mindegyikhez két különböző haszonélvező tartozik

3. eset: Két közös értékrendszerrel bíró cselekvő

Készítette: Haász Sándor,
2006 május 31.