Turing adekvátság és a kínai szoba - kommunikációs szempontból
Néhány kiegészítés Sebestyén Eszter: Searle, John R. Kínai Szoba-elmélete című elmélet-ismertetéséhez.

Alan Turing Számítógépek és gondokodás (1950) című híres tanulmányában vezette be a róla elnevezett próba fogalmát. A Turing próba célja annak eldöntése, hogy a velünk írásban kommunikáló partner ember vagy számítógép. A próba gyakorlati megvalósítása során a számítógépet elrejtik a tesztelo személy szeme elől, amellyel a továbbiakban terminálon keresztül kommunikálhat. Ugyanígy egy embert is elrejtenek egy másik ugyanolyan terminálkapcsolat túlsó végénél. A tesztelőnek pusztán kérdések feltevésével meg kell próbálnia eldönteni, melyik a számítógép. Az ember őszinte válaszokat ad, és megpróbálja meggyőzni a tesztelőt arról, hogy ő az ember. A gép azonban arra van programozva, hogy hogy meggyőzze a kérdezőt arról, hogy ő az ember. Ha a tesztelő nem tudja eldönteni, melyikük a gép, akkor a gép átment a teszten. A Turing próba alapján a gép válaszát egy adott helyzetben intelligensnek tekintjük, ha nem tudjuk egyértelműen megkülönböztetni a természetes személy által adott választól.

A Turing-próbát az információkezelő rendszerek és az emberek között zajló kommunikáció szempontjából általánosítva Hernád István Neokonzervativizmus: A kognitív tudományok egységesítő korlátja (1994) című írásában úgy vélte, hogy ha egy gép átmegy a Turing próbán, ezt négy különféle adekvátsági szinten teheti meg. A Turing-adekvátság első szintje a viselkedéses adekvátság, tehát a gép ugyanúgy kommunikál, mint az ember. A második szinten a gép ugyanolyan algoritmusokkal jut el az emberéhez hasonló kommunikátum megfogalmazásáig, a harmadik szinten ugyanolyan fizikai rendszerben "futtatja" a kommunikátum létrejöttéhez vezető algoritmusokat, a negyedik szinten pedig mindeközben ugyanúgy is érez, mint egy ember érezne a kommunikáció során.

Az "erős" mesterséges intelligencia koncepciót bírálva John Searle Az elme, az agy és a programok világa (1980) című tanulmányában kétségbevonja hogy a Turing próbát teljesítő gép intelligens volna vagy egyáltalán gondolkodna. Ennek szemléltetésére a kínai szoba problémáját veti fel, amely a Turing próba egy sajátos változata. Az emberi vizsgáztató egy zárt szobán kívül áll, melynek ajtaján csupán papírra írt, kínai nyelvű üzenetek juthatnak be és ki. A vizsgáztató egy történetet és a történetre vonatkozó kérdéseket juttat a szobába. A szobában egy ember ül, aki semmit nem tud kínaiul, de az anyanyelvén megfogalmazott útmutatással rendelkezik, amely tisztán formális eszközökkel megmondja, hogy miként kell a történetben lévő kínai írásjegyeket a kérdésekkel helyesen összekapcsolni, és ilyen módon létrehozni a válaszokat. Ha a válaszadó elég jó szabályokkal dolgozik, a vizsgáztatónak úgy tűnhet, hogy kérdéseire egy kínaitól kap választ, pedig a szobában lévő személy semmit nem ért a kérdésekből, pusztán formális szimbólummanipulációt végez a kínai írásjegyekkel. A kínai szoba látszólag mégis megérti a történetet, és értelmesen válaszol a kérdésekre.

Searle szerint tehát abból, hogy egy gép esetleg adekvátan reagál, nem lehet azt a következtetést levonni, hogy érti is, amit csinál. Nem lehetséges, hogy "valami gondolkodik, megért és a többi, kizárólag annak köszönhetoen, hogy egy megfelelo programmal ellátott számítógép… a formális szimbólumok kezelése önmagában nem rendelkezik intencionalitással… a szimbólumok nem szimbolizálnak semmit. Nyelvészeti szóhasználattal élve csak szintaxisuk van, szemantikájuk nincs". Searle tehát csupán a mesterséges intelligencia (MI) "gyenge" változatát tartja elképzelhetőnek, szerinte a komputer csak szimulálja az emberi gondolkodást. Az "erős" MI mellett érvelők szerint viszont a számítógép nem csupán a szellem vizsgálatának egyik eszköze, hanem a jól programozott gépeknek a szó emberi értelmében vett megértést és más kognitív folyamatokat tulajdoníthatunk.

Kommunikációs szempontból véleményem szerint valódi kommunikációról csak a Turing-adekvátság negyedik szintjén, "erős" MI esetében beszélhetünk. Turing-adekvátság szempontjából a kínai szoba az első szintet képviseli, és bár ez a vizsgáztató számára rejtve marad, itt csak a kommunikáció szimulációjáról beszélhetünk. A kínai szoba hasonlata jól demonstrálja azt, hogy a "gyenge" MI esetében a "gépi oldalon" hiányoznak a valós kommunikációhoz szükséges intencionalitás és megértés folyamatai.

Felhasznált irodalom:

Pléh Csaba: Bevezetés a megismeréstudományba, Typotex, 1998

Alan Turing: Computing Machinery and Intelligence, Mind, 1950

Hernád István: Neokonstruktivizmus: A kognitív tudományok egységesítő korlátja. Pszichológia, 1994

John Searle: Minds, Brains, and Programs, Behavioral and Brain Sciences, 1980

Bodoky Tamás,
2006. július