John R. Searle: Elme, nyelv és társadalom. A való világ filozófiája

Észrevételek Sebestyén Eszter munkájához

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusának meghatározásakor a "társadalmi kommunikáció" kifejezést használtad. Én feltétlenül kiegészíteném a személyközi kommunikáció fogalmával a felsorolást, bár elfogadom, hogy a személyközi kommunikáció jelenségei egy másik perspektívában a társadalmi kommunikáció eseményeiként jelennek meg.
A személyközi kommunikáció vizsgálatakor (amelyre az elemzés során nem tértél ki) Searle Paul Grice elméletére támaszkodik, összekapcsolja a kommunikációt és az intencionalitást: amikor közlünk valamit, akkor sikerül megértetni magunkat, ha elérjük, hogy felismerjék a megértetési szándékunkat. Searle bevezeti a közlési szándék fogalmát: A közlési szándék annak a szándéka, hogy létrehozzam a hallgatóban a jelentésemnek a tudását, azzal, hogy felismertetem vele a benne ezen tudás létrehozására irányuló szándékomat. Searle ugyan nem beszél az intencionalitás nagyságrendjeiről, Grice azonban igen, sőt kijelenti, hogy "a kommunikáció kritériuma a harmadrendű intencionális állapot: "A közlő szándéka az, hogy a Közönség felismerje, hogy a Közlő szándéka az, hogy a Közönség az r reakciót produkálja."
Csak érdekességként egészítem ki az alábbi mondattal:
Bennett (1976): igazi kommunikáció, a komoly, emberi értelemben vett beszédaktusok legalább három nagyságrendnyi intencionalitást igényelnek beszélő és hallgató részéről.

Az elmélet leíró vagy magyarázó? című szakaszban azt írod, hogy "Searle kétségbe vonta a perlokúciós (a hallgatóra gyakorolt hatás, pl. meggyőzés, megszégyenítés) aktusok létezését." Tudom, hogy ez a szakirodalom álláspontja (pl: Reboul és Moeschler), ebben a könyvben még sem találtam egyértelmű utalást erre. Igaz, hogy Searle úgy véli, hogy a nyelvi kommunikáció legkisebb teljes egysége az illokúciós aktus, láthatólag elfogadja Austin terminológiáját, melyben szerepet kapnak a perlokúciós aktusok is, mint azok a hatások, melyek az illokúciós aktus kelt a hallgatóban. A két aktus közötti legnagyobb különbséget az intencionalitás terén látja Searle: az illokúciós aktusokat intencionálisan kell végrehajtani, míg a perlokúciós aktusokat nem. Vagyis, ha nem akarok ígéretet tenni, akkor nem is teszek ígéretet, ám meggyőzhetek valakit valamiről anélkül, hogy ez szándékomban állna.

A koncipiálásba bevont színterek című szakasszal kapcsolatban csupán annyi kiegészítést tennék, hogy elme, nyelv és társadalom nem abban a sorrendben kerül elemzésre, ahogyan a cím ígéri. Searle nemcsak elme, nyelv és társadalom szerkezeti sajátosságait kívánja megmutatni, hanem azt is, hogyan állnak mindezek össze. Ez az összekapcsolási szándék végigvonul az egész könyvön egy izgalmas végső képet adva: van egy tőlünk független valóság, mely fizikai részecskékből áll. E részecskék nagyobb rendszerekbe szerveződnek. Az organikus rendszerek egyes típusai idegrendszert fejlesztettek ki, egyes idegrendszerek pedig létrehozhatnak tudatot. A tudatos állatok intencionalitással rendelkeznek. A tudatosság és az intencionalitás együtt lehetővé teszi egy faj számára a kollektív intencionalitást. A tudat és az intencionalitás birtokában az állatok képesek megfigyelőtől függő jelenségeket létrehozni, ilyen például a funkció. Kizárólag az ember képes arra, hogy státusfunkciókat rendeljen egymás fölé, és így intézményi tényeket hozzon létre, a státusfunkció pedig nyelvet igényel.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal című szakaszban fontos kiegészítésnek vélem, az atomelmélet és az evolúció elmélet említését. Ezeket Searle nemcsak hogy elfogadja, hanem olyan evidenciáknak tekinti, melyek gondolkodásának tartópilléreit képezik.
Azt írod, Searle elmélete "összefügg Dennett intencionaliás-filozófiájával". Szerintem csupán annyiban függnek össze, hogy mindkettőjüket foglalkoztatja az intencionalitás kérdése, ám megközelítésük és konklúzióik alapvetően eltérnek. Dennett kifejezetten materialista és tagadja, hogy létezne eredendő intencionalitás, az embernek is csupán eredeztetett intencionalitást feltételez. Searle azonban elveti a materializmust, mely véleménye szerint nem tud mit kezdeni a tudat létezésével, és elfogadja az eredendő intencionalitás létezését. Searle saját nézetét "biológiai naturalizmusnak" nevezi. Nem kevés szarkazmussal utalnak egymásra írásaikban.

Készítette:
Sipos Tünde
2005. november 9.