Knapp, Mark L.: A nemverbális kommunikáció
Vári Péternek

Az első és legfontosabb, hogy az elemzést készítő kollega konzekvensen két szóba írja, hogy nemverbális, holott a nemverbális fogalma egy szóba írandó, hiszen nem azt jelenti, hogy nem verbális.

Az elmélet alkalmazási területe: viselkedéskutatás, nemverbális kommunikáció televíziózásban - írja a szerző. Ezt azzal egészíteném ki, hogy - sok más mellett - a kognitív nyelvészti kutatások tárgyát is képezi. Joggal merül fel a kérdés persze, hogy miért, hiszen a hang alapvetően verbális jelenség. Igen ám, de egyes gesztusok jelként szerepelnek, mások pedig csak a verbális közlésben érthetők. A kognitív paradigma - amelyet mint háttérdiszciplínát az elemző is említ - létrejötte a tudományban új keretbe helyezte a nemverbális kommunikáció területén folyó kutatásokat. A kognitív nyelvészet feltételezi, hogy megvan a lehetősége annak, hogy közelebb jussunk az ember megismerési folyamataihoz, az emberi elmében létező fogalmak természetéhez, mivel azok determinálják világlátásunkat.
Amint tudjuk, a kognitivisták szerint a nyelv minden szinten szimbolikus, a szemantikai struktúra megtestesül az ábrázolásban, azaz ugyanaz a helyzet többféle módon konstruálható, tehát joggal feltételezhető, hogy az ember mozgástevékenysége, így a gesztikuláció is a beszéd folyamatában azzal a természetes hajlammal függ össze, hogy a jelentés a hozzá legközelebb álló, azaz a testi-képi kategóriákban fogalmazódik meg. Ha elfogadjuk azt a tézist, hogy a gondolat a testen kívül nem létezik, akkor ez azt jelenti, hogy a konceptuális rendszerünket alkotó struktúrák magját a testi tapasztalatunk formálja. Ebből az következik, hogy a végtagok és a test -a konceptuális ábrázolás és a jelentésprofilírozás számára - alapvető eszközt jelentenek.

Készítette:
Sebestyén Eszter
2006. január 16.