Umberto Eco: A nyitott mű

Sándor Zsuzsa Umberto Eco: A nyitott mű című kötetéről írt recenziójában az elmélet átfogó, alapos ismertetését adja. A következőkben csupán néhány olyan kiegészítést tennék, néhány olyan fogalmat magyaráznék, amely Eco elméletének jobb megismerését teszi lehetővé.
A kötetben található tizenkét tanulmány az 1958-ban megrendezésre került XII. Nemzetközi Filozófiai Kongresszusra készült, s a nagyközönség előtt nyomtatott formában először 1962-ben láttott napvilágot. Ezekről az írásokról fontos megjegyezni, hogy nem elméleti, esztétikai tanulmányok, sokkal inkább kulturtörténeti, politikatörténeti esszék.
Ecónak ez a könyve nemcsak saját munkásságában jelentett fontos állomást, hanem abban a fordulatban is, mely az esztétikai kutatások területén az információelmélet, a kibernetika, a kommunikációelmélet fogalmi apparátusának befogadása következtében a hatvanas években végbement. A kötet a megjelenéskor vegyes fogadtatásra talált, megosztotta a szakmai közvéleményt.
Bár az ismertetett elmélet középpontjában a nyitott mű fogalma áll, érdemes megemlíteni, hogy U. Eco "művön" olyan tárgyat ért, amely meghatározott strukturális tulajdonságokkal rendelkezik; s egyúttal lehetővé teszi és összehangolja az értelmezések változását, a különféle perspektívákat.
Feltételezése szerint a nyitottság mint a művészi üzenet alapvető többértelműsége nem csupán az avantgard irányzatok sajátja, hanem ez elmondhat minden kor minden műalkotásáról. Az avantgarddal létrejövő új akadémizmustól megkülönbözteti az úgynevezett "javasoló-művészetet", mely nyitott jellegénél fogva a világ és önmaga megváltoztatására szólítja fel az embert.

Készítette: Péterfi Rita
2006. január 10.