John R. Searle: Elme, nyelv és társadalom
Észrevételek Sebestyén Eszter ismertetőjéhez

A John Searle Elme, nyelv és társadalom c. könyv ismertetőjét és az ahhoz fűzött kommentárt alapos és mélyreható elemzéseknek tartom kommunkációs szempontból. Innen nézve a dolgot, nehéz is bármit hozzáfűzni. A művet én elsősorban filozófia műnek tekintem, amely örök emberi kérdésekre - Mi a valóság? Mi az igazság? Mi a megismerés? Mi az öntudat? Mi a társadalom és mi közünk van nekünk embereknek mindehhez? stb. - próbál egyszerű és érthető válaszokat adni. Ebben az értelemben ezt a mindössze 160 oldalas kis művet - amelynek elsődleges célja (legalábbis Searle szerint) gondolatainak népszerűsítő megfogalmazása az egyszerű olvasó számára -, úgy is fel lehet fogni, mint egy bevezetést az ő gondolkodásmódjába vagy éppenséggel életművének egy rövid kivonatát, összegzését. Egyes tételeit, következtetéseit csak a bibliográfiában feltüntetett főbb művein keresztül lehet megérteni.
Filozófiáját, amely gyakran két szélsőséges nézet: a materializmus (D. Dennett - öntudat mint illúzió) és miszticizmus (J. Derrida - a valóság az alany által létrehozott valóság) kritikájaként is fel lehet fogni, egyfajta realizmusnak vagy - ahogyan ő nevezi - biológiai naturalizmusnak kell tekinteni. Searle állítja, hogy a világegyetem teljes egészében megérthető, és hogy az emberi értelem képes ennek természetéről szisztematikus formában gondolkodni. Ebben a művében épp azt akarja bizonyítani, hogy létezik olyan filozófiai elmélet, amely egyszerre képes magyarázatot adni arra, hogy a természet, az elme, a nyelv és a társadalom hogyan függ össze.
Könyvének fő mondanivalója, hogy hogyan képes az ember egy szociális világot létrehozni és azt mint objektív valóságot szemlélni. Itt merül föl szellem és test(agy) kérdése, miszerint az anyagi test(agy) teremti az anyagtalan elmét (szellemet), valamint a szubjektív intencionalitás, amely képes változásokat létrehozni az objektív világban. Ennek megértésére ajánlja a hagyományos meghatározások és kategorizálások, mint pl. "mentális", "fizikai", "elme", "öntudat" vagy éppenséggel "okság" kiküszöbölését, mert ezek az öntudatot egy nem biológiai valamiből eredeztetik (szembeszáll a descartesi gondolkodással). Az öntudat nem más, mint egy agyi folyamat, csak éppen egy magasabb szintű (higher level) folyamat. Továbbá állítja, hogy ha az okság elvét sem úgy fognánk fel, mint két vagy több tárgy találkozását (pl. a billiárdgolyók elmozdulásakor), hanem úgy is, mint az öntudat által létrehozott valamit (pl. az okság lehet mentális, társadalmi, politikai vagy szociális), akkor könnnyen megértenénk az intencionalitást. Számára az intencionalitás egy szociálisan megosztott jelenség. Ennek következtében vannak az intencionalitásnak közösségi és kulturális elemei egyaránt.
Searle törekvését, hogy az elmének egy olyan materialista alaptételt próbál kidolgozni, amely ugyanakkor nem törli ki a létező szubjektivitását, sok modern gondolkodó elismeri. Kritikusai ugyanakkor sok kérdés megoldásának kidolgozását nem látják befejezettnek (ez pl. majdnem minden egyes felvetésre jellemző ebben a kis műben), és az igazi problémát az elme-agy (mind-brain) megértésében látják. Vincent Descombes, francia filozófus, a kognitivizmus képvselője pl. ezzel kapcsolatban állítja, hogy Searle állításával, hogy az öntudatot neurofizikai folyamatok okozzák nem tesz mást, mint csupán a leírást teszi magyarázattá, de nem lehet azt pusztán annak tekinteni - mondja. Ezt állítani még nem jelenti a folyamat magyarázatát. Searle állítja ugyanakkor, hogy az intenció (vágyak és hitek) az embernek a fejében vannak elhelyezve. Kifogás, hogy szubjektív érzéseink gyakran másoktól függnek, mert szociális lények vagyunk, aminek következtében ezek az érzések nem csak a fejünkben léteznek, hanem "kívül" is, a másokkal való kapcsolatokban. Ahhoz, hogy az elmét megértsük a hagyományos elme-fogalomnak egy sokkal radikálisabb elvetésésre van szükség. Ehhez talán még nincs meg a szükséges módszere a mai filozófiának.
Az elmélet leíró vagy magyarázó? azt olvashatjuk, hogy: Leíró, mert új módon fogalmazza meg a létezést, szembeszállva az addigi gondolkodókkal - pl. Descartes, irányzatokkal - pl. fenomenológia. Ez útóbbi állítás talán annyiban kiegészítésre szorul, hogy Searle intencionalitás elemzése noha más, mégis nagyon közel áll fenomenológia által használt intencionalitás fogalmához és elemzése is hasonlít a husserli intencionalitás elemzéséhez. A különbség abban áll, hogy Searle az intencionalitást sikeresen áthelyezi egy tudományosan megalapozott naturalizmusba, amelyben az intencionális állapotokat a biológiai fejlődés produktumainak kell tekinteni. Az intencionalitásnak ez a szempontja teljesen hiányzik a husserli elemzésben, noha késői írásaiban ő maga is elfogadja a természettudományok egyfajta "transzcendentális" idealizmusát.

Searle, J., Speech Acts, Cambridge University Press: Cambridge 1969.

Searle, J., Intentionality, Cambridge: Cambridge University Press 1983.

Searle, J., Minds, Brains and Science, Cambridge, MA: Harvard University Press 1984.

Searle, J., The Rediscovery of the Mind, Cambridge, MA: MIT Press 1994.

Searle, J., The Construction of Social Reality, New York: Free Press 1995.

Descombes, V., Les Institutions du sens, Éditions de Minuit, 1996

Készítette:
Kovács Lajos
2006 január 11.