Foucault, Michel: A tudás archeológiája
Kiegészítések Ilg Barbara ismertetőjéhez

Kultúra
"Foucault e művében arra keresi a választ miként tagolódik a kultúra egésze"
Én úgy értem, hogy Foucault-t nem a kultúra szerveződése érdekli, inkább a történeti tudás átalakulásának változó elveire figyel, hogy rámutathasson és felszámolhassa ezek teleologizáló, totalizáló, antropologizáló (az ő szóhasználatában: valamilyen emberi lényegre utaló) igényeit. Ezeknek az elveknek a helye, az archeológiai vizsgálódás szintje az, ahol egy kultúra vezérkódjainak alkalmazása és a rendről való explicit gondolkodás közt egy kultúra a rend puszta létének tapasztalatával találja magát szembe, mondja. Ez egy sajátos jellemzőkkel bíró szint, ami nem esik egybe azzal (a két megközelítés előfeltevéseit tekintve sem), amit a kultúrantropológia kultúrának nevez.

Leíró
Természetesen ez vita tárgya lehet, de nekem úgy tűnik, itt erősebbnek tekinthetjük azt a gesztust, hogy egy vizsgálódási típust és ennek megfelelő terepet épít fel és állít, ezeknek következményeket tulajdonít, s az egészet azzal az igénnyel teszi, hogy az ember (?) feltételezett szabadságát a feltételezett kötöttségektől feloldozza. Ezek szerint az elmélet inkább magyarázó lenne.
Ehhez még: Habermas "irritálónak" nevezi azt a látens kettős szerepet, amelyben Foucault egyszerre művel funkcionalista társadalomtudományt (empirikus elemzést) és történeti konstitúciókutatást (hogy hogyan lehetségesek egyáltalán az emberről szóló tudományos diskurzusok). Hogy a radikális historizmus külsősége Foucault-nál az esztétikai modernség szenvedélyét takarná. (Filozófiai diskurzus a modernségről)

Rokon elméletek
Talán Foucault nagy erőssége az, hogy saját területet létesített: én nem mondanám, hogy köztes területeket jár be a diszciplínák között. A rokon tudományoknál nyilván említeni lehet olyan diszciplínák rész-hatásait, amelyeket ő elutasít, itt említenék viszont hármat, amelyekre ő is hivatkozik: a pszichoanalízist, a nyelvtudományt és az etnológiát. (pl. 21.) A szavak és a dolgokban azt emeli ki, hogy a pszichoanalízis a többi ember-tudományokkal ellentétben szembefordul azzal, ami mindig is elgondolhatatlan marad. A pszichoanalízisnek másik felől az etnológiát felelteti meg, amely azért nem teszi fel az emberre vonatkozó kérdést, mert mindig azzal foglalkozik, ami ennek külső határait alkotja. Ennek a két tudománynak a találkozását egy tiszta nyelvelméletben tartaná elképzelhetőnek, amely egymaga le tudná fedni az etnológia azon dimenzióját, amely a társadalomtudományokat az őket határoló pozitivitásokra vonatkoztatja, és a pszichoanalízis dimenzióját, amely az emberi tudást az őt megalapozó elgondolatlanra vonatkoztatja. Persze, ezek a diszciplínák itt sajátos foucaulti értelmezésben szerepelnek.

Kommunikáció-fogalom
Egy konstruktivista tudásszociológiai elmélet mellé állítva szerintem lehet úgy olvasni A tudás archeológiáját, mint ami a kommunikációról szól. Ebben az esetben a kommunikáció itt normák, strukturált beszéd-mezők és társadalmi formák nem feltétlenül reflektált kialakítását jelenti, ebben a korlátokkal meghatározott térben történik a kommunikáció, s a hangsúly ezeknek csinált, nem szükségszerű, szabadságkorlátozó és lehetőleg felszámolandó voltára esik.

Készítette:
Gagyi Ágnes
2006. január 7.