Manuel Castells: Az információ kora

Úgy gondolom, Manuel Castells Az információ kora (Manuel Castells: The Information Age I-III., London, Blackwell, 1996, 2000) c. összefoglaló művének fő jelentősége az, hogy a globalizációval, hálózati vagy információs társadalommal kapcsolatban felmerülő témákat strukturális összefüggésben jeleníti meg. Társadalomtudósként azt a kérdést teszi fel, hogy az új folyamatok hogyan ágyazódnak be, mit jelentenek és milyen hatással lehetnek a társadalom működésében. Valószínű, hogy nem is érdemes anélkül tárgyalni az információ szerepéről, globális gazdaságról, médiáról, identitásmozgalmakról stb., hogy valahogyan értelmeznénk őket a társadalom funkcionális kontextusában. Castells egy ilyen kontextuális értelmezést rak össze, amely az egyes divatos témákat, egymástól elkülönülten érzékelhető folyamatokat is a közöttük felállított funkcionális összefüggések szerint szemléli.
Az alábbiakban a következő öt dimenzió mentén mutatom be, mit állít a könyv a globális hálózatosodás folyamatairól és hatásairól: I.) az információs technológia, II.) az információs gazdaság és a munka ennek megfelelő átalakulása, III.) az úgynevezett virtualitás, IV.) a nemzetállam szerepének megváltozása, és V.) az identitás jelentőségének megnövekedése.

I.) Az információs technológia
Az információs technológia mindannak a materiális megvalósulási alapját jelenti, amiről a továbbiakban mint az információs társadalom információs-hálózati struktúráiról lesz szó.
Castells az információs technológiai paradigma öt jellemzőjét sorolja fel, (I. 117.) ezeket követem az alábbiakban. Az első ezek közül, hogy ez a paradigma magára az információra irányul, és nem az információs technológiára - a cél az információfeldolgozás, az erre való gépek gyártása csak eszköz, szemben a hagyományos iparral.
A második jellemző, hogy mivel az információra irányul, az információs technológia az egyéni és kollektív egzisztencia valamennyi folyamatát érinti. Nehéz olyan mozzanatra gondolni az életünkben, ami valamelyik ponton ne menne át elektronikus információfeldolgozáson.
A harmadik jellemző az új információs technológiára épülő kapcsolathalmazok hálózati logikája. Ez egy olyan konfiguráció, ami mindenfajta folyamatban, szervezetben megvalósítható, egyszerre van jelen benne a szerkezet és a strukturálatlanság, s kettő közti játékból származik az újítás és a rugalmasság lehetősége. A hálózathoz tartozás előnyei az összeköttetések számával exponenciálisan növekednek, míg költségei csak lineárisan - egy hálózatban egy kapcsolat kiépítésével automatikusan hozzájutok az így elért csomópontnak a kapcsolataihoz is, míg ha nincs ez a hálózat, minden egyes elérni kívánt csomóponthoz magamnak kell kiépíteni a kapcsolatot. Ezzel párhuzamosan a hálózaton kívül maradás hátrányai is exponenciálisan nőnek. Castells további elemzésében ez a két, kiegészítő jellemző nagy szerepet játszik majd.
Az információs technológai paradigma negyedik jellemzője, hogy óriási rugalmasságot tesz lehetővé. Az informácós alapú folyamatok, szervezetek átalakíthatók lesznek, új szabályokat lehet bevezetni a szervezet lerombolása nélkül. Ennek az eredménye lehet a flexibilitás, de lehet elnyomó is, ha az új szabályt mindig egy adott hatalom (vagy külső hatalom) fogalmazza újra. A motiváció a hálózatok létrehozására tehát lehet egyszerűen a kommunikáció, de sokkal inkább lehet az is, hogy olyan pozíciót szerezzünk, ami másoknál jobb kommunikációs lehetőséget biztosít.
Az ötödik jellemző a speciális technológiák konvergenciája, egy erősen integrált rendszer kialakulása, ahol nem lehet egymástól különálló ágazatokat megkülönböztetni.

II.) Az ipari gazdaság átalakulása információs gazdasággá
Castells azt javasolja, ne a gazdasági tevékenységek megváltozására koncentráljunk, amikor az információs gazdaság másságát próbáljuk megragadni. (I. 151.) Az indusztriális-posztindusztriális szembeállítás szerint a korunkra jellemző gazdasági változás az, hogy az ipar helyett a szolgáltatási gazdaságból, a harmadik és negyedik szektorból származik egy ország összjövedelmének jelentősebb része. Ez azonban egy posztindusztriális ország esetében csak annyit jelent, hogy az ott fogyasztott termékek nagy részét nem helyben gyártják. Castells szerint tehát nem a tevékenység változása alapján ragadható meg az információs gazdaság mibenléte, hanem aszerint, hogy ez a gazdaság elsősorban a szimbólumfeldolgozásra való képességet használja fel termelőerőként.
Arról szokás beszélni, hogy a kommunista tömb felszámolódásával globális kapitalista gazdaság született, először alkot az egész bolygó egyetlen gazdasági teret. Castells szerint nem kell egyenlőségjelet tennünk a világgazdaság és az ilyen értelemben vett globális gazdaság fogalmai közé. Globális gazdaságon ő azt érti, hogy megvan az intézményi, szervezeti és technológiai képesség arra, hogy globális léptékben, valós időben (vagy választott időben) egységként működjön a gazdaság. A világgazdaság kérdése sokkal komplexebb, empirikus kérdés. A globális gazdasággal kapcsolatban két meghatározó tényezőt emel ki, a tőke szabad áramlását és a kereskedelem megváltozását. (I. 153.)
Azzal, hogy a tőke áramlása globálissá válik, függetlenedik az adott gazdaság aktuális teljesítményétől. Az új globális gazdaság globalizálódott pénzpiacok körül épül ki, ezek a fő információt összegyűjtő és konvertálási pontok. Mivel az információ ilyen nagy szerepet játszik a pénzpiacon, és a pénzpiacok döntő szerepet visznek a gazdaságban, a piac már nem csak a kereslettől és kínálattól függ, hanem ún. információ-turbulenciák is belejátszhatnak - például a globális hálózatokban érvényesített rejtett stratégiák, stratégiailag nyilvánosságra hozott felfedezések stb. (I. 158, III. 363.)
A kereskedelemben hasonlóképpen a nyersanyag és feldolgozás helyett a hozzáadott tudás válik meghatározóvá egy áru értékében. A vesenyben a döntő emiatt a műszaki teljesítmény, technikai infrastruktúra, a tudáshoz való hozzáférés és a magasan képzett munkaerő lesz, ami egy ország esetében történelmileg is meghatározott. A fejlődő és fejlett gazdaságok közötti különbségek így újabb hatalmi különbségekként csapódnak le. Hogy egy gazdaság kifele orientálódik, még nem garancia arra, hogy fejlődik - az lesz a döntő, hogy mit tud exportálni. A 80-as, 90-es évek trendje a kereskedelemben egyrészt a piac tendenciózus liberalizációja, másrészt a kereskedelmi zónák létrehozása, ami részben védelmet is jelent a teljesen szabad piaci áramlástól.
A globalizációval kapcsolatban sokat emlegetett szereplő még a multinacionális vállalat. Az eddigiek alapján úgy lehetne leírni, hogy egy bizonytalan, állandóan változó gazdasági helyzetben az lesz a sikeres vállalat, ami minél nagyobb erővel, vagyis tőkével rendelkezik, illetve ami a leginkább rugalmas a vezetést, szervezetet, technológiát, kommunikációt tekintve. A nyolcvanas évektől kibontakozó új vállalatszervezési stratégia ezt célozza azáltal, hogy elsősorban nem az egyes termelési folyamatok megváltoztatását, hanem ezek összeszervezését, szinergiáját használja erőforrásként. Olyanok tartoznak ide, mint a just-in-time beszállítás technikája, amely révén, mivel a szállítmány épp időben érkezik, nincsen szükség raktározásra, raktárhelységre, papírmunkára. Ilyen a totális minőségellenőrzés, amikor minden egyes termelési fázisban ellenőrzik a termék minőségét, így a folyamat végén nem lesz selejt. A legfontosabb ide tartozó technika pedig a decentralizáció: a csapatmunka és az önálló döntések. Ezt a többfunkciós szakemberképzés készíti elő, a csapatmunka pedig olyan informális tudást termel ki, ami egyrészt ingyen van, másrészt egy ágazati oktatásban nem lenne tanítható.
A multinacionális vállalatok sűrűn bele vannak szőve az üzleti hálóba, rengeteg alvállalkozóhoz kötődnek, akik a maguk részéről kapcsolódnak más nagy cégekhez is, illetve egymáshoz is több szálon kapcsolódnak multinacionális cégek. Castells szerint úgy kell a multikat elgondolnunk, mint hálózatot a hálózatban, ahol a háló logikája erősebb, mint bármelyik szereplő.
Castells a kapitalizmus szelleme mintájára megpróbálja körülírni az "informacionalizmus szellemét". (I. 182.) Azt mondja, a vállalatvezetés szempontjából egyértelműen megkülönböztethető egy ilyen sajátos kultúra, amit az átmeneti jelenségek és a konkrét stratégiai döntések összekapcsolódása jellemez.

Mit jelent a gazdaság szerveződésének átalakulása a munka szempontjából? Elsősorban azt, hogy eltűnnek a munka olyan hagyományos jellemzői, mint a teljes idejű foglalkoztatás, a világos, jól elhatárolt munkafeladatok, és az életciklusra jellemző karrier-mintázat. Nő a magas képesítésű munkahelyek száma, ugyanakkor a szakképzetlen, alacsony bérű munkahelyek száma is. Egy karcsúsodó hengert lehet itt elképzelni, ahol az, hogy egy adott területen a henger felső vagy alsó felében vannak többen, attól függ, hol helyezkedik el az illető gazdaság a nemzetközi munkamegosztásban. (I. 289.)
A magas képesítésű munkahelyeken menedzserek dolgoznak, és ahogy Castells mondja, "szimbólum-elemzők és -építők", vagyis a tőkévé váló tudás termelői. A szakképzetlen, alacsony bérű munkahelyen dolgozókat Castells "rendelkezésre álló" munkaerőnek nevezi. (I. 296-296.) Ez azt jelenti, hogy ők azok, akiken a gazdasági intézmények a rugalmasságukat gyakorolják. Ami az intézmény szempontjából rugalmasság, az egyes munkás számára a bizonytalanságot jelenti.
Strukturálisan ezt úgy írja le Castells, hogy a tőke akadálytalan áramlása hat, de nem tud teljesen áttevődni a munkaerő áramlására, mivel az még mindig meglehetősen helyhez kötött. (I. 302.) A munkaerő áramlása egyrészt egy szűk globális elit áramlását jelenti, másrészt, nagyobb részben, kényszermigrációt.
A munkafolyamat integrációja tehát a munkaerő szempontjából dezintegrációt jelent. A munka elveszti az intézményes védelmet, egyéni (egyenlőtlen) alkufeltételeken múlik, s ezekben az alkukban nincsenek általánosan érvényes szabályok. Valamilyen felkészültség nem jelent egyértelmű előnyt az állandó technikai változás miatt. A tagságra sem lehet támaszkodni: az, hogy valaki egy ország állampolgára, a jóléti állam leépülésével már nem a biztonság forrása, ugyanígy az sem, ha valamilyen vállalat tagja, a fent ismertetett új szervezeti struktúrák miatt.
A gazdasági átalakulás hatásait összefoglalva Castells három alapvető törésről beszél:

1.) a munka szétválik elit, tudástermelő munkára és "rendelkezésre álló" munkára
2.) az új gazdaság kizáró jellegű: a háló szempontjából irreleváns helyek, emberek kizáródnak a hálóban zajló áramlásból, hátrányuk hatványozottan növekszik. Az így kitermelődött szegénységet nevezi Castells "Negyedik Világnak", ami egyaránt jelen van a nagy tőkekoncentráló központok urbánus szegénységében, és regionális, illetve kontinentális szinten. (III. 70, 357.)
3.) Elválik egymástól a tőke áramlásának globális hálózataiban működő piaci logika és a munkások mindennapi tapasztalata. (Ez későbbi kifejtésben kulcsfontosságú lesz.)

III.) A "létező" virtualitás
Castells "real virtuality"-ről beszél, valós, "létező" virtualitásról. (I. 327.) Vagyis azt a kérdést teszi fel, mit jelent a virtualitás konkrét társadalmi hatásai (és nem csak oly sokszor hangoztatott végtelen lehetőségei) szempontjából. Tesz egy kört a médiahatás erősen vitatott kérdése körül, amit nem ismertetek. Saját álláspontja szerint a médiát alapvetően egy technológiai rendszernek tekinti, amelynek beágyazottságát, társadalmi használatát vizsgálni empirikus kérdés.
Így például a 60-as évek televíziója egy új elektronikus kommunikácós eszközt jelent a kormány és a vállalati oligopólium kezében, amely valóban tömegmédia abban az értelemben, hogy az egyetlen központi tartalom a közönség minden tagjához eljut (aki egyidőben tévét néz, ugyanazt a műsort látja). Mindez a nyolcvanas évekre megváltozik, a kínálat diverzifikálódik, különböző program-csomagok különböző célcsoportokat céloznak meg, a közönség szabadon válogat, szörföl a kínálatban. A média kereskedelmi jellege nő, nőnek a befektetések, ugyanakkor erősödik a fúziós trend is, a média egyre kevesebb óriástársaság kezében összpontosul.
A kilencvenes évek nagy újítása ebből a szempontból az interakció: az internet elvben végtelen számú elérhető kapcsolatot jelent és bárki számára nyitott tartalom-alakítást.
Az első probléma, ami ezzel kapcsolatban felmerül, az internetes szakadéké: hogy közel sem mindenki rendelkezik számítógéppel és internet-kapcsolattal.
Castells azt teszi ehhez hozzá, hogy a különböző csoportok, társadalmak érkezési sorrendje az internetes interakcióba hosszútávon befolyásolja a tartalmat, az internetes kommunikáció és kultúra mintázatait. (I. 382.) Ha a hozzáférés kulturálisan, gazdaságilag és oktatástól függően is meghatározott, ez tágabb kontextust jelent, mint a technológiai hozzáférés: hogy valaki kompetensen meg tudjon szólalni egy fórumban, ahhoz nem csak arra kell képesnek lennie, hogy megnyomja a Belépés gomot. Az internet-használattal kapcsolatban Castells olyan kutatásokra hivatkozik, amelyek szerint a felhasználók nagy része a munkában, munkával összefüggő, vagy kereskedelmi oldalakat látogat, az ún. internetes közösségek elsősorban a gyenge kapcsolatok építésében lesznek hasznosak, illetve az internet hatását a személy kommunikációjára mértékkel kell kezelnünk: aki amúgy nagyon szociábilis, az interneten is az, aki kevésbé, az ott is, illetve aki függőségre hajlamos, az lehet, hogy könnyen lesz internetfüggő, de ha nem lenne az, lehet hogy más addikció alakulna ki nála.
Bár elismeri, hogy van eredményes lokális internethasználat, vagy hogy grassroots kezdeményezések eredményesen tudnak erőforrásokat mozgósítani az internet segítségével, Castells szerint nagyobb súllyal esik a latba az, hogy az internet megerősíti annak a menedzseri és professzionális rétegnek a kozmopolita identitását és kultúráját, társadalmi kohézióját, amely szimbolikusan egy globális vonatkoztatási keretben él, ellentétben bármely ország lakosságának a nagy részével (leginkább ők férnek hozzá, leginkább ők alakítják, ennek megfelelően a többiek annyival kevésbé). (I. 393.)
A multimédiás technológiák előállításában folyó gyorsasági versennyel kapcsolatban azt jegyzi meg, hogy a nemes célok, on-line oktatás, on-line sebészet stb. helyett a jelenlegi gyakorlat inkább azt mutatja, hogy a multimédiás rendszerek fejlesztése főleg tele-szerencsejátékra, távolsági szórakoztatás célokra koncentrál, s itt is meghatározó lehet a későbbiekben az, hogy mi van előbb. (I. 398.)
Castells médiahasználattal kapcsolatos legfontosabb állítása tehát az, hogy a felhasználók közt egy rétegződés figyelhető meg, ő "interaktálókról" és "interaktáltakról" beszél. Hogy valaki hova fog tartozni, az társadalmi helyzet, rassz, nem, ország stb. függvénye is, s az eredmény sem csak egy tartalmi különbséget, hanem hatalmi viszonyt jelent. (I. 402.)
A "létező virtualitás" az lenne, hogy a különböző kommunikációs módok kódjai egyesülnek egy óriási, nem-történeti hipertextté abban az új szimbolikus környezetben, ami az egyre több mindent magába foglaló média. Hogy mit foglal magába a média, nyilván kényes kérdés, Castells itt két dolgot mond: hogy egyre több mindennel kapcsolatban a média nem reprezentációt, hanem magát a tapasztalatot jelenti, és hogy bármilyen üzenettel kapcsolatban az lesz a fő kérdés, hogy benne van, vagy nincs benne valamilyen médiában. Ha benne van, alkalmazkodnia kell annak logikájához, nyelvéhez, belépési pontjaihoz, kódolásához-dekódolásához stb. (I. 404-405.)

IV.) A nemzetállam meggyengülése
A nemzetállam befolyásának csökkenésével kapcsolatban Castells több tényezőt sorol fel. Ide tartozik a kereskedelmi hálózatok fölötti ellenőrzés elvesztése, az, hogy a nemzetközi (gazdasági, katonai, környezeti stb.) kérdések közös kezelésében az állam már csak egy tárgyaló fél, egy befolyási forrás szerepét játssza. Gyengítő tényező a bűnözés összekapcsolódása nemzetközi hálózatokba, (II. 260, III. 166.) illetve az, hogy egyre több lokális és speciális individuális igény nehezedik az államra, amelyek kisimításához már nem rendelkezik egy épülő nemzetállam erejével, ezért decentralizációval válaszol, ezzel ismét saját hatalmát csökkentve. Strukturálisan úgy írható ez le, hogy az identitás és az instrumentalitás elválnak egymástól, nem épülnek össze egységgé a nemzetállam testében. Az instrumentalitást globális hálózatok határozzák meg, az identitás ezek logikájától függetlenedve, saját szimbolikus alapokon építkezik (erről a későbbiekben lesz szó), a nemzet és nemzetállam nem jelent átviteli és stabilizációs rendszert közöttük. Castells ezt úgy mondja, hogy a nemzetállam a globális szerveződés áramlásai és a lokális kötöttségek közé van beszorulva. (II. 308.)
A nemzetállam kríziséhez tartozik a demokrácia krízise: a jóléti állam leépülése, az állam tehetetlensége mellett az információs politizálás is eredményezi azt, hogy a demokratikus államokban is csökken a politikai intézmények és vezetés társadalmi legitimitása.
Az információs politikát Castells úgy magyarázza, hogy ma is az indusztriális politikai stratégiákkal és szervezési módszerekkel dolgozik, s ezért válik inadekváttá. (II. 312.) Az állami intézményekbe való bejutás ma is azon múlik, hogy sikerül-e megfelelő mennyiségű szavazatot mozgósítani. Ez azonban ma elsősorban a médián, főképp a tévén keresztül történik. Amíg a média autonómiát élvez a politikai hatalommal szemben, addig a politizálásnak kell alkalmazkodnia a médiához. A média ma elsősorban kereskedelmi vállalkozás, ami nézettséget ad el, a politizálásnak tehát a nézettségért folytatott versenyben kell versenyképesnek lennie. Emiatt átveszi a szórakoztató műsorok jellemzőit, a feszültséget, drámát, 0-összegű játékokat, az eseményt kell előtérbe helyeznie, nem a magyarázatot, a konfliktust, nem a megegyezést, és megszemélyesítésekkel kell dolgoznia: nem valamilyen politikai logikára, hanem személyes motivációkra kell hivatkoznia, s ezzel függ össze, hogy az egyik leghatékonyabb politikai fegyver egy politikai szereplő felépített imázsának a lerombolása, a "személyiség kivégzése" lesz.
Másrészt, mivel az adott kormányzat az (újra)választásra dolgozik, működését annak a mindennapi mérése határozza meg, hogyan sikerült intézkedéseivel befolyásolnia a közvéleményt. Ehhez folyamatosan pollokra, imázs-elemzésekre, fókuszcsoportos interjúkra stb. van szükség, s az állandó reklámozás és a visszacsatolások megszerzése rengeteg pénzt felemészt. Emiatt a politikai siker nagyon nagy részben a politikai aktorok finanszírozási képességeitől is függ. Castells következtetése: egyrészt mindenkin lesz mit leleplezni, másrészt visszacsatolódik magába a hatalom-média-pénz köre.
Összegezve, Castells úgy tartja, az indusztriális politikai ideológiák és mozgalmak (liberális demokrácia, szocializmus, munkásmozgalom, sőt a civil társadalom is) mára nem rendelkeznek azzal a strukturális jelentőséggel, amivel korábban. Esetleg egy olyan helyi politizálás lehet szerinte a leginkább életképes, amely egyrészt képes egy rugalmas hálóban különböző befolyási erőforrásokat megmozgatni, másrészt az a lokális érdek, amit képvisel, elég "kicsi" ahhoz, hogy homogén legyen. (II. 354.)

V.) Identitás
Az eddigiek szerint tehát a társadalom különböző funkciói hálózatokba kapcsolódnak össze a térben távoli, információs technológia által lehetővé tett interakció révén. Ez a hálózati, funkcionális áramlás elszakad az egyének, cselekvések, helyek nagy részétől, amelyek lokálisan kötöttek (Habermasszal úgy mondhatnánk, az életvilágtól). A helyi kötöttségek felől nézve ezeknek az áramlásoknak eltűnik a strukturális értelmük: túl komplexek, összefüggéseik egy helyről nézve nem beláthatóak. Castells leírása szerint mindez azt eredményezi, hogy az új társadalmi rend, az információs társadalom a legtöbb ember számára mint valami meta-szociális káosz jelenik meg.
Castells ezzel hozza összefüggésbe az indentitások megerősödését világszerte, azt mondja, ez épp ennek a káosz-tapasztalatnak a lecsapódása. (II. 2.) Identitáson ő azt érti, hogy valaki prioritást tulajdonít egy adott jelentésnek, amely köré a többi jelentést és a cselekedeteit szervezni fogja. (II. 6.)
Miért lesz fontos ez? Castells szerint a hatalom ma egyrészt a globális hálóban létezik diffúz módon elosztva, s gyakorlását nem lehet összpontosítani. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek hatalmi visszaélések világszerte, hanem hogy a hatalmat nem lehet megbízhatóan irányítani. Castells azt mondja, az információs társadalomban a hatalom működését inkább az információ kódjaiban, a reprezentáció képeiben tudnánk sokkal pontosabban megragadni, amelyek köré a társadalmak az intézményeiket építik és a cselekedeteiket szervezik. Nyilván ez az, ami a leginkább instabil, ami a leggyorsabban változik, s amire mindenki (politikai, üzleti marketing stb.) hajt. A hatalom terepe ma, mondja Castells, az emberek fejében van. (II. 359)
Épp ezért lesz az identitástnak kiemelkedő szerepe, mivel leköti a jelentést, s a hatalmat lehorgonyozza a társadalmi struktúra valamelyik területén. (II. 360.)
A társadalmi berendezkedéshez való viszonya szempontjából Castells az identitásnak három fajtáját különbözteti meg: legitimáló, reaktív és proaktív identitást. (II. 8.)
A legitimáló identitás az uralkodó intézményeket legitimálja és racionalizálja. Ilyen volt a civil társadalom identitása a klasszikus liberális nemzetállamban.
A reaktív identitást úgy határozza meg, mint "a kizárók kizárása a kizártak által" (II. 9.): vagyis itt a közösségi identitás egy külső sértés érzékeléséből építkezik, tartalma nem más, mint az erre a sértésre adott negatív válasz, nem elemzi a sértés okait, struktúráját, sem a közösség helyzetét. Castells azt mondja, ezekre a közösségekre jellemző egyfajta millenarizmus, ahol a világvége, káosz, romlás külső fenyegetésével szemben ez a közösségi identitás az egyetlen menekvés. Jellemző az is, hogy egy vagy több felértékelt, karizmatikus (prófétikus) vezető köré csoportosulnak, a közösség maga pedig differenciálatlan, nem individuumok deliberációján alapszik. Ilyenek a különböző vallási vagy nacionalista fundamentalizmusok. Castells három mozgalmat elemez részletesen, a mexikói Zapatista mozgalmat, az amerika Patriot Movementet és a japán Aum Shirinkyo szektát. Az egyes esettanulmányokban az itt ismertetett alaptípusok természetesen csak tájékozódásul szolgálnak, nem egyenlők a leírással. Külön jelentősége Castells elméletének itt szerintem, hogy a megerősödő nacionalizmusok értelmezéséhez használható szempontot nyújt a valamiféle premodern irracionalitás fellángolásaként, vagy a 19. századi nemzetépítő modell erőszakos, anakronisztikus érvényesítéseként való értelmezés helyett.
A harmadik identitás-típus a proaktív: ez a reaktívhoz hasonlóan elutasítja a létező társadalmi berendezkedést, alternatív értékeket és életmódot alakít ki. A különbség az, hogy úgy gondolja, hogy ezeket később az egész társadalomra ki kellene terjeszteni.
Castells itt két példát hoz, a feminista és a zöld mozgalmakét. A feminzmust kicsit bonyolultabb, a létező trendekre rátevődő, azokkal összefonódó folyamatként tárgyalja. Úgy látom, a zöld mozgalmakat tekinti prototipikusan proaktív mozgalomnak. Azt írja, ezek pontosan leképezik az információs társadalom probléma-gócait. Még a legegyszerűbb NIMBY (Ne az én kertemben! Not In My Backyard) mozgalom is magasabbra helyezi a helyi élet "használati értékét", mint bármilyen más, funkcionális (pl. gazdasági) logikát. A zöld mozgalmak épp azokon a pontokon kezdenek dolgozni, ahol a hálózati működés sérti a lokalitást, s ezzel a lokálist saját igényei révén köti össze a hálózati áramlással, újra hidakat verve a lokális kötöttségek és globális szerveződés között.

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
"hálózati társadalom", "információs társadalom": az elektronikus hálózati technológia által lehetővé tett kommunikáció megváltoztatja a társadalom szerkezetét

Az elmélet érvényességi területe
az információs társadalom, hálózati globalizáció elméletei

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
1. térben távoli, egyidejű interakció technikai eszközök segítségével
2. szimbolikus társadalmi interakció

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
mindkettő.

A koncipiálásba bevont funkciók
áramlás, hely, identitás

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek
globális hálózatok, lokális kötöttségek, identitás-közösségek

A koncipiálásba bevont színterek
információs technológia, globális gazdaság, globális munkaerő, nemzetállam szerepváltása, identitás szerepváltása

A koncipiálásba bevont dinamikák
a hálózati áramlás és a lokális kötöttségek konfliktusa

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
strukturális összefüggésbe helyezi a médiahatás-vitát, új nacionalizmus-elméleteket, kultúrakutatást, posztmodern szubjektumelméleteket, feminista, zöld, fundamentalista stb filozófiákat, vitatkozik az ismert globalizáció, reflexív modernitás, információs társadalom-elméletekkel. Az erőforrások elosztására, a hatalmi viszonyokra irányított figyelme marxista, a marxizmus leírása mint inadekvát, indusztriális ideológiáé viszont a zöldekkel közös, akár a lokalitás felértékelése. Habermas második fejezetének is tűnhet: a lokális életterek feldarabolódása a hálózatban áramló funkcionális részrendszerek által.

Az elmélet-alkotás célja
magyarázni, megérteni a jelen helyzetet. Nem titkolja, hogy társadalmi cselekvés alapjának is gondolja ezt, ha nem is ad egyértelmű programot.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
globális hálózatosodás, identitás-mozgalmak elemzése

Az elmélet háttérdiszciplinái
A kommunikáció szociológiája
Médiaszociológia
Gazdaságszociológia
Nacionalizmuselméletek
Nyilvánosságelméletek

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

Castells, Manuel (1996, 2000): Information Age - The Rise of The Network Society, The Power of Identity, End of Millennium. London: Blackwell.

Castells, Manuel (1983): Crisis, Planning, and the Quality of Life: Managing the New Historical Relationships between Space and Society. In Society and Space, 1: 3-21.

Castells, Manuel (1983): The City and the Grassroots: A Cross-Cultural Theory of Urban Social Movements. London: Edward Arnold.

Az összefoglalót készítette:

Az összefoglalót készítette: Gagyi Ágnes
2005. 10. 17.