Ludwig Wittgenstein: Nyelvjáték-elmélet

Kommunikációelmélet megnevezése
Nyelvjáték - elmélet

Az elmélet érvényességi területe
Nyelvfilozófia, jelentéselmélet, funkcionalista elmefilozófia

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
Nyelvi kommunikáció

Az elmélet leíró vagy magyarázó
Alapvetően magyarázó, ugyanakkor nyelvfilozófiai és funkcionalista eredeztetésében, a test-lélek vagy fizikum és mentalitás problematikájának elemzése szempontjából leíró jelleget is ölt.

A koncípiálásba bevont funkciók
Szociális tanulás: kontextus-függő nyelvhasználat elsajátítása
Funkció vagy szerep-tulajdonítás: a fizikai világ jelentésértelmezése
Szabálykövetés: lehet explicit, de nem szükséges pl. mintakövetés

A koncípiálásba bevont szerkezetek
Jelentés, interszubjektivitás, gondolkodás, életforma

A koncípiálásba bevont színterek és dinamikák
Wittgenstein szerint a nyelvet nem a szavak és a dolgok közötti megfelelés rögzítésével tanuljuk, hanem megtanuljuk, bizonyos helyzetekre milyen nyelvi reakcióval feleljünk. Nem lehetséges csak rámutatással nyelvet tanulni, mert akkor jobbára csak főneveket tanulnánk meg. Egy mintát, viselkedést sajátítunk el az anyanyelv tanulása során.

A hagyományos jelentéselméleteket elutasítja, mondván, azzal, hogy minden jelentést egy magyarázattal határozunk meg, soha nem érhetjük el a kívánt pontosságot. Azt, hogy mit jelent a játék, egy másik mondattal kell megválaszolnunk, amely helyettesíti a nem értett mondatot. Csak tautologikusan definiálhatunk: egy szó jelentése az, amit a jelentés magyarázata megmagyaráz. Ez az aktus pedig voltaképpen ugyanannak a rendszernek a része, egy nyelvhasználat tagja, minélfogva kijelenthető, hogy a jelentés voltaképpen a szó használata a nyelvben, a szó jelentése. A jelentés így nem valaminek a megjelölésén (a rámutatáson) keresztül határozható meg, hanem a nyelven belül.

A nyelvjáték fogalma a nyelv használatának gyakorlatát jelenti: azt, ahogyan a különféle helyzetekben a nyelvet játékba hozzuk. Ez nem csak nyelvhasználati sajátosságokat foglal magában, hanem általános cselekvéseket, sőt életformákat is. Az intézményesült szociális formák (mint kérés, köszönet, veszekedés) valamint az egyéb társadalmi rendszerek (mint politika, vallás, tudomány) egyaránt nyelvjátékok, melyekhez, szabályszerűségek, élethelyzetek, viselkedési formák is tartoznak, s saját kontextusukban adnak a szavak grammatikai szerkezetén túl megértéshez szükséges jelentést.

Wittgenstein szerint a nyelvnek és a nyelvi viselkedésnek is vannak szabályai. Ezeket kell követnünk (vagy éppen elvetnünk). De ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy a nyelvhasználat során rögzített szabályokat alkalmaznánk: a szabálykövetés inkább társadalmi, nyilvános praxis, egy útmutató követése, melyet vakon követünk, reflexió nélkül, beleszületve egy gyakorlatba, egy szokásba.

Kapcsolat más elméleti konstrukciókkal

Jelentésfunkcionalizmus:
Az elmefilozófia egyik központi áramlata, a funkcionalizmus megjelenése időben Wittgenstein késői filozófiájához közel, az 1950-es évekre tehető. Az időbeli egyebeesés mellett van azonban még egy lényeges kapcsolat a kettő között: a funkcionalizmus egyik ága - a jelentésfunkcionalizmus - éppen Wittgenstein késői filozófiájából táplálkozott, átvéve néhány alapvető gondolatot.
A funkcionalizmus egységesnek tekinthető gondolati áramlatként való felbukkanása elsősorban a test-lélek problémához kötődött. E probléma új megoldásaként azzal kecsegtetett, hogy képes átlépni test és lélek (illetve test és elme) kapcsolatának korábban megkerülhetetlennek tűnő kérdését. A funkcionalizmus javaslata szerint a mentális állapotokat egymáshoz való viszonyuk, valamint az inger-válasz relációban játszott szerepük alapján kell meghatároznunk. Lényegtelenné válik tehát, mi a tényleges (fizikai) megvalósulása egy adott mentális állapotnak, vagy miként lehetséges "kommunikáció" a fizikai test és az elme között, mivel a szerep elsődlegességet élvez az állapottal szemben. E szemlélethez Wittgenstein elsősorban a szójelentés használatban történő rögzítésével és a nyelvjáték-elmélettel kapcsolódik. A későbbiekben Wilfrid Sellars lesz az, aki ezen elgondolásokat funkcionalista elméletté gyúrja és fejleszti tovább, majd pedig Gilbert Harman, aki a fogalmi szerep-szemantikában számos wittgensteini gondolatot bontakoztat ki.

Kapcsolható még a neopozitivista szellemiségű Bécsi Kör nyelvfilozófiai vonatkozásaihoz.
Wittgenstein munkássága nyelvfilozófiai úttörő munka az austin-i beszédaktus-elmélet, illetve a grice-i maximák későbbi értelmezéséhez, amelyek kommunikációelméleti alapja szintén a közös nyelv és az együttműködés.
Az elmélet-alkotás célja
A megértés és jelentéstulajdonítás nyilvános és koherens /a természetes közösségek szintjén elfogadott/ kognitív reprezentációinak elméleti és gyakorlati megközelítése.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
Nyelvfilozófia, megismerés-tudomány, jelentéselmélet

Az elmélet háttérdiszciplínái
Logika, nyelvészet

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

Wittgenstein, Ludwig: A bizonyosságról. Bp. Európa 1989.

Wittgenstein, Ludwig: Filozófiai vizsgálódások. Bp. Atlantisz 1992.

Wittgenstein, Ludwig: Logikai-filozófiai értekezés. Bp. Akadémiai Kiadó 1962., 1989., 1990

Az összefoglalót készítette: Haász Sándor
2005-01-11.