Jan Assmann: A kulturális emlékezet

Észrevételek Bodó Balázs ismertetőjéhez

"A múlt nem magától támad, hanem kulturális konstrukció és reprodukció eredményeként születik; mindig sajátos indítékok, elvárások, remények és célok vezérletével."
(Assmann, J.)

Assmann egyik legfontosabb tétele - amelyet csaknem mellékesen, szinte elrejtve említ -, hogy "az ember természetes alaptulajdonságai inkább a felejtés, mintsem az emlékezés jegyeit mutatják, és hogy igazából az emlékezés, a múlt iránti érdeklődés, valamint a múlt kutatásának és feldolgozásának ténye szorul magyarázatra".
Azonban felejtünk is, s ha meg akarjuk állapítani: mit, miért, mikor, hogyan és meddig felejtünk - akkor viszont vissza kell emlékeznünk arra, amit elfelejtettünk. Ezen munkálkodik a történettudomány, az irodalomtörténet, a régészet meg még megannyi diszciplína.

Az emlékezéssel való foglalatosság - ahogy azt Bodó is ismertetőjében említi - nem csupán és nem elsősorban egy történettudomány által vizsgált témáról mond valamit, hanem egy közösség identitását érinti meg. Éppen ezért érdemes figyelembe venni az Aleida Assmann és Jan Assmann által javasolt megkülönböztetést, mely szerint nem ugyanaz a kommunikációkhoz szükséges rövidideju emlékezet és a hosszabb időtartamot átfogó kulturális emlékezet. A Bodó által is említett időintervallumokon túl, a mindennapi élet interakcióiban muködő kommunikatív emlékezet a kommunikációk kapcsolódásához, megérthetőségéhez szükséges. Ennek alapján szövődnek dialógusaink a kérdések, válaszok hálózatába. A kulturális emlékezet viszont ünnepekben, rítusokban, ceremóniákban, mítoszokban, kanonizált alapszövegekben jelenik meg, melyekben a közösség önreflexiója összegződik. Félreértés ne essék: ez az önismeret nem egyszeruen ,,ismeretelméletileg" megragadható jellemzője a közösségnek, hanem a közösség ittléte szempontjából konstitutív.
Assmann szerint minden kultúra kialakít valami olyasmit, amit az adott kultúra konnektív struktúrájának nevezhetünk. Összefűző és elkötelező hatását ez két síkon - a társadalmi és idődimenzióban - fejti ki.
A kétféle emlékezet kétféle múlttal jellemezhető. A kommunikatív emlékezet az átélt múlthoz kapcsolódik, míg a kulturális emlékezet az elbeszélésekben megfogalmazott múlthoz nyúlik vissza.

Assmann az emlékezés kultúrájának három lényeges színterét említi:
1.) Az adattárolás - s vele a mesterséges emlékezet - elektronikus médiumainak megjelenésével kulturális forradalmat élünk át, amely jelentőségét tekintve felér a könyvnyomtatás és korábban az írás feltalálásával.
2.) A saját kulturális tradició ellenében hódít a "kultúra utáni kultúra (Georg Steiner) pozíciója, amelyben valami olyasmi, ami letünt, az emlékezés és kommentáló feldolgozás tárgyaként él tovább.
3.) A döntő motívum az emlékezés kultúrájának kialalkulásában alighanem az, hogy mostanában véget ér valami, ami mindennél személyesebben és egzisztencialisabban érint bennünket. Megkezdődött annak a generációnak a kihalása, mely tanuja volt az emberi történelem legsúlyosabb gaztetteinek és katasztrófáinak. Negyven év korszakos küszöb a kollektív emlékezésben, az eleven emlékezés megfakulásával és a kulturális emlékezés formáinak megkérdőjelezésével fenyeget.
Minden amellett szól, hogy az emlékezés fogalma köré a kultúratudományok új paradigmája épül, amely különböző kulturális fenoméneket és területeket - művészetet és irodalmat, politikát és társadalmat, vallást és jogot - új összefüggésben látja.

A kapcsolódó elméleti konstrukciók Bodó által említett képviselőin túl, meghatározó elméleti alapul szolgálnak Heidegger "létfelejtés" koncepciója, valamint Mead, McAdams és Erikson identitás-teóriái.

Készítette: Haász Sándor
2005-01-11