Northrop Frye: Kettős tükör. A Biblia és az irodalom

Molnár Csilla összefoglalójának lektorálása ill. kiegészítése

Az elmélet érvényességi területe:
Molnár Csilla nem említi a hermeneutikát; teológiát - dogmatikát; irodalomkritikát többek között, valamint a bibliai történetkritikát.

A koncipiálásba bevont szerkezeti egységek:
Kérügma; vallás; mítosz; nyelvhasználati módok - ezeket nem említi, ill. az utóbbit csak részben tárgyalja Molnár Csilla a "színterek és dinamikák" címszó alatt; valamint a dekonstrukciót és a logoszt sem.

A koncipiálásba bevont színterek és dinamikák: itt azokat emelném ki elsősorban, amelyeket Molnár Csilla nem tárgyal egyáltalán, vagy csak érintőlegesen említ.

Vallás:
Frye magát a vallás fogalmát többféle összefüggésben használja. Külsődleges, azaz dogmatikus és konkrét társadalmi megnyilvánulásában, tehát mint intézményes vallást elsősorban ideológiának tekinti, s ebben az összefüggésben nem feltétlenül kapcsolja össze bármilyen transzcendens irányultsággal. Másfelől megközelíti a vallást az individuum és a belső tapasztalat szemszögéből úgy is, mint valamely végső, a biológiai-materiális léten túlmutató valósággal való kapcsolatteremtés emberi módját: a vallásnak ez az értelme teszi lehetővé az irodalom és vallás viszonyával kapcsolatos komplexebb kérdések felvetését. Ebben az összefüggésében Frye a vallást az elidegenedés leküzdésére irányuló törekvésként értelmezi.
Frye szerint a Biblia "irodalom és még valami", s ennek következtében lehetséges mint irodalmat vizsgálni, vagy pedig inkább arra a többletre összpontosítani , amely az irodalomtól megkülönbözteti. Frye a Kettős tükört és a másik Bibliával foglalkozó könyvét, Az Ige hatalmát is irodalomtudósként írta, irodalmi szemszögből, de mindkettő tartalmaz hermeneutikai vagy teológiai megállapításokat. Ezek segítségével igyekszik körbejárni azt a kérdést, hogy miképpen egyeztethető össze az irodalom és az irodalomkritika függetlenségének követelése bármilyen értelemben vett vallási perspektíva jelenlétével. Teszi ezt úgy, hogy az irodalomtól mindenfajta ideológiát távol kíván tartani, amennyiben tehát a vallás vagy a keresztény teológia ideológia, természetesen a vallást illetve a keresztény teológiát is. Másrészt viszont, Frye számára sokkal jelentősebb a vallás misztikus-eksztatikus tapasztalati dimenziója, s ez az a perspektíva, amely egy ponton fontos szerephez jut irodalomkritikájában. Frye tehát irodalomkritikai szempontból tulajdonít megkülönböztetett fontosságot a Biblia szerepének az irodalom tanulmányozásában. A Biblia és az irodalom összefüggéseinek tanulmányozását a költői és a vallási nyelv szoros rokonsága indokolja, vagyis Frye-nak az a fontos megállapítása, hogy mind a vallási, mind az irodalmi nyelv a mítoszból és a metaforából építkezik.

Nyelvi módok elmélete:
Kicsit részletesebben tárgyalnám a 18. századi olasz filozófus, Giambattista Vico hatását Frye-ra, mint tette azt Molnár Csilla, aki csupán említést tesz arra, hogy Frye Vico nyomán a nyelvhasználatnak különböző történelmi fázisait különbözteti meg. Frye az így nyert kategóriákat szinkronikusan közelíti meg, azaz egyidejűleg jelen lévő nyelvi módokban gondolkodik. A mai, tudományos világszemléletnek megfelelő "leíró mód"-ot - amelyben egy adott nyelvi szerkezetet akkor tartunk igaznak, "tartalmi részleteit pedig tényeknek, ha úgy találjuk, hogy kielégítő nyelvi utánzata annak, amit leír" (Kettős tükör 46skk.) - az ún. "fogalmi vagy dialektikus mód" előzte meg, amely az igazságot a szavak logikus összerendezésével vélte megragadni, az érvelés kényszerítő erejére, mintsem a külvilágnak való megfelelésre építve (Kettős tükör 36skk.). A nagy metafizikai rendszerek a dialektikus nyelvi mód szükségképpen elvont gondolkodásának legnagyszerűbb termékei. Ezeknél egyetemesebb és ősibb a "képzeleti" illetve költői vagy metaforikus nyelvhasználati mód, amely megszünteti szubjektum és objektum szeparáltságát. Frye nyelvfelfogása szerint ennek az azonosításnak alapvető eszköze a metafora, amelyet a többi beszédalakzattal együtt a költői nyelv funkcionálisan használ. A költői szöveg domináns jellegét tehát a metafora adja, hiszen az szabadítja fel a szubjektum és az objektum azonosságából fakadó energiát (Kettős tükör 35skk.). Az ekképpen felszabaduló teremtő erő folytán a nyelv nem a valót, a meglévőt, hanem a hipotetikusat, az elképzelhetőt jeleníti meg, azaz létünk határait feszegeti. Miután a metafizikai rendszerek erősen megkérdőjeleződtek, a leíró nyelv pedig nyilván nem ragadhatja meg Istent mint a külvilág objektív elemét, a vallásnak is egy olyan személyesebb nyelvre van szüksége, amelyben, buberi terminológiával élve, Isten nem az "az" világ része, hanem mint élő "Te" nyilvánulhat meg. Frye a Kettős tükörben hivatkozik Ricouer angolul 1974-ben megjelent The Rule of Metaphor című könyvére, ámbár saját metafora-elméletét már jóval korábban kidolgozta. A bibliai hit eredendő kifejeződéseit, mondja Ricoeur, a nyelv költői funkciójának jegye alá helyezhetjük, hiszen azok nem a leíró mód egyszerűségével vonatkoznak a külvilág adottságaira, hanem ezeken túlmutatva egy megcélzott világot, az Isten országát, az új teremtést jelenítik meg. "A Biblia - írja Frye -, tele van olyan explicit metaforával, amelyben ez azonos azzal, vagy A az B. Ezek a metaforák mélységesen illogikusak, ha nem antilogikusak: azt állítják, hogy két dolog azonos, mégis megmarad két dolognak, ami abszurdum." (Kettős tükör 109.) Felhívja a figyelmet, hogy a Biblia központi tantételei eredeti formában egytől egyig metaforák (Az Ige Testté lett; a kenyér Krisztus teste, a bor Krisztus vére stb.), amelyeket később a teológia fogalmi nyelven kifejtett, ám ez Frye szerint lényegében racionalizálás, hiszen nyilvánvaló, hogy ezek a tanok sem a leíró, sem pedig a fogalmi illetve dialektikus módban nem ragadhatók meg maradéktalanul.

Metafora és mítosz:
Frye a metaforát és a mítoszt tekinti a költői és a vallási nyelv két fő jellegzetességének. A mítosz elsődleges, arisztotelészi értelmében "cselekmény", elbeszélés, "vagy általánosabban szólva a szavak egymásba rendezése" (müthosz). Ilyen értelemben a müthosz az irodalom narratív összetevője. Az irodalom narratívái pedig a szokványosabb értelmében vett mítoszból, azaz az istenekről szóló és általában rítusokhoz kapcsolódó történetekből fejlődtek ki. Innentől a kialakult történetek két irányba ágaznak el: az első csoport megőrzi vallásos összefüggését azaz megkülönböztetetten mitikus jellegét. Ebben a harmadik értelemben a mítosz "különösen jelentős történet, amely azt mondja el a társadalomnak, hogy mit fontos tudnia például isteneiről, történelméről, törvényeiről vagy osztálytagozódásáról" (Kettős tükör 77). A másik csoportba tartoznak a kevésbé komoly történetek, például a népmesék, amelyek könnyebben elterjednek az egész világon, míg a "komoly történetek" egy bizonyos társadalom kulturális tulajdonává, egy közös hagyomány szóbeli csomópontjává válnak. Valahogy úgy, ahogy a metafora a szubjektum és az objektum éles megkülönböztetését felszámolva valójában a hétköznapi értelemben vett teret számolja fel (megszünteti az A-t a B-től elválasztó teret), a mítosz ugyanezt teszi a hétköznapi értelemben vett idővel. Az arisztotelészi elv alapján a bibliai mitológia például közelebb áll a költészethez, mint a történelemhez, abban az értelemben, hogy történetei nem korlátozódnak egyedi eseményekre, hanem - a mitikus szerkezet előtérbe kerülésével - az egyetemességet fejezik ki egy eseményben, "az eseménynek azt az oldalát, amely az adott eseményt a mindig történő dolgok példájává teszi" (Kettős tükör 98). Még ha elismerten történelmi esemény is az alapja egy adott mítosznak, csak mítoszként képes jelen idejű érvényre szert tenni. Frye itt magától értetődően Jézus keresztre-feszítését hozza példának, amely mint történelmi esemény pusztán egy a kivégzések között, és csak mítoszként van ereje szembesíteni bennünket azzal, hogy "amit akkor tettek, mi éppen azt tesszük ma is".
Amiképpen a metafora sem vethető alá racionális vagy logikai igazságkritériumoknak, akképpen a mítosz sem vethető alá a történelem külsődleges igazságkritériumának. Frye ez utóbbi tekintetben a Weltgeschichte és Heilsgeschichte kategóriáihoz fordul, mondván: az utóbbi nem a "Mit láttam volna, ha akkor ott vagyok?" kérdésre válaszol, hanem inkább így szól: "Talán nem ezt láttad volna, ha akkor ott vagy, de amit láttál volna, annak aligha lett volna köze ahhoz, ami valójában történt." (Kettős tükör 101)
Amint Derrida az irodalmi nyelv figuratív sajátosságait kiterjeszti minden szövegre, úgy Frye előtérbe állítja a bibliai nyelv metaforikus és mitikus (irodalmi) vonásait, s ezáltal, Kenyeres János megfogalmazásában, "dekonstruálja" a Biblia referencialitását (Kenyeres, 1999. 186-192). Frye "dekonstrukciója", hogy tovább kövessük Kenyeres gondolatát, a sajátos frye-i konstrukció érdekében történik. Minthogy Frye különbséget tesz "nyelvi" és "nem nyelvi" között, különösen jelentős, hogy a Bibliát teljes egészében nyelvi eseménynek tünteti fel, amely önmagán kívül semmire sem vonatkozik. A "Biblia által leírt eseményeket, írja, egyes kutatók »nyelvi eseményeknek« nevezik, minthogy számunkra csupán a szavak közvetítik őket; csupán a szavaknak van tekintélyük, nem pedig maguknak az eseményeknek, melyeket leírnak. A Biblia betű szerint azt jelenti, amit mond, de csak úgy jelentheti azt, ha nincs előbbrevaló utalás [primary reference] arra, hogy amit mond, az megfelel valaminek, ami kívül áll rajta." (Kettős tükör 120) Frye ebből arra következtet, hogy a Biblia mint Isten Szava olyan értelemben mutat önmagára, hogy azonosítható Krisztussal, akit szintén Szónak (Igének) nevez az Írás. "Nem olyan könyv, amely egy rajta kívül lévő történelmi jelenlétre céloz, hanem olyan, amely azonosítja magát ezzel a jelenléttel." ( Kettős tükör 237)
Northrop Frye Kettős tükör c. könyvének segítségével kísérletet tehetünk annak tisztázására, hogy mi a különbség irodalom és vallás, szó és Szó, világi írás és Szent Írás között. Frye ugyanis nem sorolja a Bibliát egyszerűen a fikció vagy a költészet kategóriájába. A Biblia nem egyszerűen irodalom, azaz önmagába visszatérő (centripetális) nyelvi szerkezet, "több" annál (Kettős tükör 367). "Sokkal bonyolultabb nyelv- és jelentéselmélettel van dolgunk, mint más könyveknél", állítja (122), olyannyira, hogy külön nyelvi kategória felállítását tartja szükségesnek, egy negyediket, melynek körülírását a kérügmatikus, a prófétai és a metairodalmi szavakkal kísérli meg.

Poliszémia-elmélet:
A Kettős tükör utolsó fejezetében Frye a Bibliára nézve dolgozza ki poliszémia-elméletét, mégpedig az egyre magasabb szintekre terjeszkedő hegeli dialektika analógiájára: egyre bővülő kontextusokban vizsgálja a szöveg jelentését. A poliszémia elve a Bibliára nézve abból indul ki, hogy a bibliai mítoszok illetve metaforák nem Istenről szóló elvont dogmák képi kifejeződései, hanem a metaforikus, mitikus mag maga a lényeg: "A Biblia egyetemessé tett vagy költői jelentésszerkezet, amely magában foglalhat számos diszkurzív teológiai értelmezést." (Kettős tükör 127-128.)

Az elméletalkotás célja:
Frye az irodalomkritika feladatát abban látja - s teszi is ezt Kettős tükör c. könyvében -, hogy megkülönböztesse a mítoszt az ideológiától, segítsen a mítosz nyelvének újraalkotásában, és helyreállítsa az irodalom kulturális szerepét mint központi kommunikációs kapcsot a társadalom és elsődleges érdekeinek látomása között.
Frye vicói ihletésre a költői nyelvet helyezi az emberi világalkotás folyamatának centrumába, rámutatva az ember kreatív szabadságára, de mindenekelőtt az ebből adódó felelősségre. Theoriájának ez a meghatározó aspektusa az irodalom és az irodalomkritika központi szerepének és tágabb értelemben vett kulturális-társadalmi jelentőségének felértékeléséhez vezet. "Az irodalom végső soron nem objektív, nem csak úgy »van«, mint a természet: azért van, hogy az emberiséget szolgálja", írta 1966-ban, válaszul az őt ért kritikákra. Hasonlóan gondolkodik a vallás szerepéről: ha a modern társadalomban egy vallás beágyazódik a kultúrába, az növeli mind a vallás, mind a kultúra értékét és relevanciáját, míg ha szeparálja magát a kultúrától, szektává alacsonyodik.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe:
Northrop Frye a 20. század egyik legnagyobb irodalomkritikusa volt, zseniális szintézisteremtő, akinek munkássága óriási távlatokat ölel fel. Gondolkodása nagy narratívák és átfogó struktúrák mentén szerveződik. Frye nemcsak a romantika és a modernitás döntő paradigmaváltásait dolgozta fel kritikai munkásságában, hanem ezeket megkísérelte ötvözni korábbi korok keresztény humanizmusának társadalmi, etikai felelősségtudatával, s későbbi műveiben mindezt dialogikus viszonyba állítani az általa képviselt hagyományok radikális megkérdőjelezőivel, a dekonstrukció képviselőivel. Frye műveiben szokatlanul tág - kulturális, társadalmi, filozófiai és vallási - kontextusba ágyazza az irodalommal kapcsolatos kérdéseket.
Művei (lásd a bibliográfiában) azért is rendkívül alkalmasak a vallás és irodalom viszonyának tanulmányozására, mert ő volt az, aki a legkimerítőbben tanulmányozta a Biblia és a nyugati irodalom kapcsolatát.

Az elmélet háttérdiszciplínái:

William Blake költészete
Frye, a huszadik század mítoszkutatásaival és pszichológiai felfedezéseivel párhuzamosan hangsúlyozza a költői nyelv pszichológiai értelemben vett primitív jellegét, és az irodalom ismétlődő struktúráiból következtet arra, hogy a költők mindegyre kultúrájuk központi mítoszait teremtik újjá. Az irodalom alapvető szervező elvei így az adott kultúra kanonizált mítoszaira vezethetők vissza, azaz a nyugati irodalom esetében a Bibliára. A Biblia koherens, tipologikus struktúrát alkotó mítoszaiban, kép- és metaforarendszerében Frye költői egységet lát, amely mintegy mikrokozmoszként sűríti magába a szavak rendjét, és ezt a rendet tükrözi az európai irodalom univerzuma. Frye William Blake költészetét tanulmányozva jutott erre a felismerésre. Visszaemlékezései szerint diákkorában egy Blake-ről és Miltonról szóló tanulmányán dolgozva, éjjel kettőkor döbbent rá, hogy a két költő rokonságát nem az egymáshoz való hasonlóság, hanem "egyazon dolog, a Biblia okozza". Másutt ezt az "összefüggés [koherencia] látomásának". Az elvet maga Blake úgy fogalmazta, hogy "az Ó- és az Újtestamentum a művészetek nagy kódja" (Kettős tükör 17.), Blake ezzel kapcsolatos elgondolásai adták meg az alapvető keretet Frye számára a Biblia és a nyugati irodalom értelmezéséhez. Családi háttere (a metodizmus) folytán adottságként hozta a Biblia ismeretét, ám ennek az anti-intellektuális pietista hagyománynak inkább azt köszönheti, hogy viszonylag könnyen hagyta maga mögött a fundamentalista bibliaszemléletet, és tette magáévá Blake látomásos-képzeleti megközelítését.

Giambattista Vico filozófiája:
Mind a vicoi dekonstrukció, mind pedig a vicoi konstruktivizmus felszínre kerül a bibliai nyelv frye-i elemzése során. Vico műve Frye számára a költői és a vallási nyelv közös eredetének és szoros rokonságának további megerősítését nyújtotta, jóllehet az emberi képzelet konstruktív erejének teológiai vonatkozásait a hívő katolikus Vico tendenciózusan elkerülte.
Azzal, hogy Frye megfosztotta a bibliai nyelvet transzcendens referenciájától, valójában Vico verum factum elvét egyesítette Blake radikális "képzeletteológiájával".

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:

Northrop Frye művei, amelyeket Molnár Csilla nem említ:

Fearful Symmetry: A Study of William Blake. Princeton University Press, 1947.

Anatomy of Criticism: Four Essays. Princeton University Press, 1957.

The Educated Imagination. Toronto: Canadian Broadcasting Corporation, 1963.

Fables of Identity: Studies in Poetic Mythology. San Diego, New York, London: Harcourt Brace & Company, 1963.

The Well-Tempered Critic. Bloomington: Indiana University Press, 1965.

A Natural Perspective: The Development of Shakespearean Comedy and Romance. New York: Columbia University Press, 1965.

Fools of Time: Studies in Shakespearean Tragedy. Toronto and Buffalo: University of Toronto Press, 1967.

The Modern Century. London: Oxford University Press, 1969.

A Study of English Romanticism. New York: Random House, 1968.

The Stubborn Structure: Essays on Criticism. Ithaca: Cornell University Press, 1970.

The Critical Path: An Essay on the Social Context of Literary Criticism. Brighton, Sussex: Harvester Press, 1983.

The Secular Scripture: A Study of the Structure of Romance. Cambridge: Harvard University Press, 1976.

Spiritus Mundi: Essays on Literature, Myth and Society. Fitzhenry & Whiteside, 1991.

Northrop Frye on Culture and Literature: A Collection of Review Essays. Chicago: University of Chicago Press, 1978.

Idő nélküli világ. (Válogatás az On Culture and Literature: A Collection of Review Essays c. kötetből.) Fenyvesi Anna (szerk.) Harmadkor 9: Melléklet. JATE Közművelődési Titkárság.

Creation and Recreation. Toronto: University of Toronto Press, 1980.

Myth and Metaphor. Selected Essays, 1974-1988. Charlottesville: University Press of Virginia, 1990.

Reading the World: Selected Writings, 1935-1976. Szerk. Robert D. Denham. New York: Peter Lang, 1990.

The Double Vision: Language and Meaning in Religion. Toronto: University of Toronto Press, 1991.

"Kettős látomás I. II. III. IV." Ford. Lukács Ilona. In Pannonhalmi Szemle, 1995/I. 1995/II. 1995/III. 1995/IV.

A World in a Grain of Sand: Twenty-two Interviews with Northrop Frye. Szerk. Robert D. Denham. New York: Peter Lang, 1991.

A Biblia igézetében: esszé, prédikáció, interjú. Szerk. Fabiny Tibor. Budapest: Hermeneutikai Kutatóközpont, 1995.

Frye, Northrop and Helen Kemp. The Correspondence of Northrop Frye and Helen Kemp, 1932-1939. Szerk. Robert D. Denham. 2 köt. University of Toronto Press, 1996.

Northrop Frye's Late Notebooks, 1982-1990: Architecture of the Spiritual World. Szerk. Robert D. Denham. 2 köt. Toronto: University of Toronto Press, 2000.

The "Third Book" Notebooks of Northrop Frye, 1964-1972: The Critical Comedy. Michael Dolzani. (szerk.) Toronto: University of Toronto Press, 2002.

Northrop Frye's Notebooks and Lectures on the Bible and Other Religious Texts. Robert D. Denham. (szerk.) Toronto: University of Toronto Press, 2004.

Továbbá Northrop Frye-ról:

Fabiny Tibor. "Northrop Frye és a mítoszkritika." In Helikon 34 /1988/, 314-316.

Fabiny Tibor. "Érdekeltség és szabadság. Northrop Frye halálára." In Nagyvilág 1991. december, 1881-1883.

Kenyeres János: From Blake to the Bible. Northrop Frye in Modern Criticism. Kandidátusi értekezés, 1997.

Kenyeres János. "Northrop Frye and Literary Theory." In The Anachronist, 1988.

Kenyeres János. "Kerygma, Concern and Literature: Northrop Frye and the Bible." In The Anachronist, 1999.

Az összefoglalót készítette:
Ferenczi Andrea
Kommunikáció doktori program II. évf.
Bp. 2004. január 5.