Michael Foucault: A tudás archeológiája

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet -töredék) szokásos megnevezése:

Foucault e művében arra keresi a választ miként tagolódik a kultúra egésze, milyen szabályok elvek mentén alakulnak ki beszédmódjai. Így nem köthető vagy hasonlítható össze a hagyományos strukturalista vagy interakcionalista modellekkel, mivel "elmélete" alapvetően leíró jellegű.

Az elmélet érvényességi területe:

A hagyományos diszciplínák közül leginkább a történelem, az archeológia, a szemiotika, a kultúrtörténet felől érkeznek a kérdésfeltevések, ezek határai előbb-utóbb elmosódni látszanak, hiszen Foucault folyamatosan a köztes területeket járja be, a hagyományos diszciplínák között mozog. Másfelől pedig egy olyan lehetséges elmélet, módszer előfeltételeit próbálja meg körvonalazni, megállapítani, mely átfogó érvénnyel bírna a szellemtudományok, a történeti tudományok területeire, illetve a kultúra egészére nézve.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa

Bár a kommunikáció fogalmának nem juttat kiemelt szerepet, alapvetően egy olyan átfogó leírási modellt próbál létrehozni, mely által leírhatóak a kultúra cserefolyamatai (beszédmódjai, kijelentései, ezek képződései, szerveződései, egymással való kapcsolódásaik, csoportosulási elveik, elválásaik, szembenállásaik, egymásra való hatásaik). A kijelentésre (énoncé) és a beszédre (discours) való koncentrálással rugalmasabb egységeket hoz létre a mondatnál, illetve a propozíciónál (melyek a nyelvészet és a logika alapegységei), és azt vizsgálja miként tagolják ezek az archívum egész horizontját. (Foucault archívum fogalma a kultúra egészének jelenségeit átfogja, nemcsak a nyelvi jelenségeket.)

A koncipiálásba bevont szerkezet (ek), illetőleg szerkezeti egységek, az elmélet jellege ( leíró vagy magyarázó) és a koncipiálásba bevont színterek:

Korábbi munkáinak (A bolondság története, Elmebetegség és pszichológia - A klinikai orvoslás születése, A szavak és a dolgok) tapasztalatából kiindulva arra keresi a választ, hogy hogyan szerveződnek a kultúra, a tudományok beszédmódjai, beszédképződményei. Milyen egységek léteznek még a hagyományos diszciplináris elkülönülés mellett, melyek feltárásával bizonyos kérdések másként merülnek fel, mint korábban, és más eredményekhez is vezethet. Foucault négy alternatív képzési szabályt vizsgál meg, melyek mentén másként kapcsolódhatnak össze a beszédmező kijelentései (tárgyképzés, kijelentésváltozatok, fogalomképzés és stratégiaképzés mentén). Ezek részben a korábbi művek eredményein alapulnak.
Foucault nem hagyja figyelmen kívül a beszédmódok, a kijelentések, az archívum stb., illetve a kapcsolódások és az elkülönülések történeti létmódját sem. Egyaránt figyel az egyes kijelentések, beszédmódok történeti változásaira, illetve az összekapcsolódások és a szóródások különbözőségére az egyes jelenségek időbeli elkülönülése mentén.
Nemcsak a hagyományos diszciplínák határainak történeti változékonyságára hívja fel a figyelmet, hanem megpróbál leszámolni egy sor, általa hagyományosnak nevezett fogalommal, mint pl.: hagyomány, hatás, fejlődés, mentalitás, szerző, alany, könyv, mű, eredet. Mindezeket azért látja problematikusnak, mert mindegyik a kultúra, a történelem kontinuitásának, azonosságának, totalitásának képzetét tartja fenn. Foucault-t ezekkel szemben sokkal inkább a törések, a szakadások, a különbségek, a (kijelentés)szóródások, a fragmentumok érdeklik, nem egy kijelentés, egy beszédmód változatlan fennmaradása, azonossága, hanem szétszóródása, kibomlása, önmagától való elkülönböződése. Minden egyes jelenség esetében annak egyediségére, egyszeriségére, egyszeri felbukkanására koncentrál, s kevésbé arra, hogy milyen általános elv, csoport alá lenne besorolható.
Mindezekkel párhuzamosan dinamizája is a fogalmakat. Mind a kijelentés, mind a beszéd fogalma részben annak köszönheti rugalmasságát, hogy nem egyértelműen definiálhatóak, hanem sokkal inkább egy tágabb mező által nyerik el "egységüket", melyet befolyásol a vonatkozási síkkal, az alanyi pozícióval, a társult mezővel való kapcsolatuk, illetve anyagiságuk.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:

Foucault gondolkodása sokat köszönhet a fenomenológiának, a saussure-i nyelvészetnek, részben vannak közös vonásai a hermeneutikával (mégha egyes pontokon éles ellentétben is áll vele), illetve számos ponton érintkezik a francia strukturalista és posztstrukturalista irányzatokkal (szemiotika, feminizmus, marxizmus), még ha ő maga tiltakozik is ezen beskatulyázása ellen.
Foucault műve alapvető kiindulópontja a kultúrelméleteknek, a 90-es években megélénkült emlékezetkutatásoknak, illetve a történeti diszciplínák számára is hasznos hozadékokkal szolgálhatna.

Az összefoglalót készítette: Munk Veronika
2005.01.11