Roland Barthes: Beszédtöredékek a szerelemről
Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1997

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
Strukturalizmus, posztstrukturalista irodalomkritika, illetve filozófiatörténet, nyelvészet.

Az elmélet érvényességi területe
Irodalomtudomány: Barthes a "kritika kritikáját" írja. "Ha úgy tetszik, egy portrét szeretnék felvázolni, de ez a portré nem lélektani, hanem szerkezeti: a beszéd helye tárul fel általa: annak a valakinek a helye, aki magában beszél szerelmesen, szemben a Másikkal (a szeretett lénnyel), aki meg sem mukkan."

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
A dis-cursus (beszéd) szó eredetileg annyit jelent, mint ide-oda futkosni, ahogyan a szerelmes is teszi: ármánykodik önmaga ellen, beszéde nyelvi rohamokban jelenik meg. Ezeket a beszédtöredékeket nevezhetjük alakzatoknak. "Az alakzat nem más, mint a munkában lévő szerelmes." Az alakzat jelszerűen körvonalazott és emlékezetes, akár egy kép vagy történet. Némelyikük egy elvont fogalom, gondolati viszony valóságos létezőként való felfogásának tekinthető.
Ezt a jelrendszert mindenki tetszés szerint alkalmazhatja saját magára, az alakzatnak meg kell jelennie, helyét fenn kell tartani. Egyfajta szerelmi topológiáról van szó, amelynek minden alakzata egy hely (toposz) volna. "Csakhogy a Topológia sajátossága éppen az, hogy kissé kiüresedett: egy Topológia már státuszánál fogva is félig meddig kódolt, részben projektív (vagy éppen azért projektív, mert kódolt)."
A szerelmes beszéd nem dialektikus; az idők végezetéig használható.
A könyv befogadója ideális esetben egyszemélyben az Olvasó és a megszólított Szerelmes: az író a szerelmes beszéd utánzása felé sodródik, az egyes szám elso személy, a monológ felé.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Az elmélet magyarázó.

A koncipiálásba bevont funkciók
Nyelvi kifejezésmódok, megfeleltetés, kommentár.

A koncipiálásba bevont szerkezetek, illetőleg szerkezeti egységek
Az alakzatok neve alatti mondat nem az alakzatok meghatározásának, hanem argumentumának tekinthető. Argumentum: "tartalom, elbeszélés, összegzés, kisebb dráma, kitalált történet."
Amit a szerelmes mond, mindent összevetve nem más, mint egy "szintaktikai ária", "szerkesztési forma". A szerelmes mondatkötegekben beszél, ezeket a mondatokat azonban nem illeszti egy magasabb szintű rendszerbe.

A koncipiálásba bevont színterek
Barthes művének a szerelmi ajándékról szóló fejezetében arról értekezik, hogy a szerelmes rögtön összeeszkábál valamilyen művet, melyet a Másiknak szeretne ajánlani, rá kell azonban jönnie, hogy az ajánlás lehetetlen, mert a gesztusban a Másik saját személye kétségbevonását, eltörlését látja. Barthes szerint a Másik nem fétisként, tárgyként van jelen, hanem eleven erőként hat. E lény néma angyal, jelenléte matematikai értelemben vett káosz - egyik rendszer megzavarása a másik által. Barthes meggyőződése szerint az irodalom nem a mű szerzőjének egységes, ellentmondásmentes tudatát fejezi ki.
Van egyfajta morális hivatása az irodalomnak Barthes-nál is (ettől egyébként az élete végéig nem állt el). Ez a morális hivatás azonban nem egy irodalmon kívüli, politikai ügynek a szolgálatában rejlik - az egyenesen tönkreteszi szerinte az irodalmat -, hanem magával az irodalommal mint társadalmi intézményformával szemben érvényesül ez a morális felelősség, amely az írás aktusában testesül meg. Ezt a koncepciót lehet összefoglalni azzal, amit később Barthes a kérdező irodalom eszményének nevez. Az irodalomnak eszerint nem az a dolga, hogy válaszoljon a politika vagy a társadalom által felvetett kérdésekre, hanem hogy olyan kérdéseket tegyen föl, amelyekre nem lehet egyértelmű választ adni, amelyek állandó mozgásban tartják a kollektív képzeletet. Ha ugyanis az irodalmi mű olyan kérdéseket tesz föl, amelyekre egyértelmű válasz adható, akkor az nem más, mint az irodalom halála.
Barthes szerint mindenféle jelelméletről csak a nyelv felől lehet beszélni, tehát tulajdonképpen a nyelvi jelek használatából kell megértenünk az összes többi jelhasználatot. Egyik sem független a nyelvi jelektől, már csak azért sem, mert mi magunk mindenféle megértési műveletet csak a nyelv közegében, a nyelv mintájára tudunk végezni. Vagyis teljesen alárendeli a nyelvnek, a nyelv kérdésének az általános jelhasználat kérdését.

A koncipiálásba bevont dinamikák
A beszédnek az a lényege, hogy alakzatai nem elrendezhetőek: nincs jelentősége annak, hogy melyik alakzattal kezdődik, s melyikkel ér véget a könyv.
"Ezért is hagytam olyan bizonytalan, befejezetlen állapotban ezeket az olvasmányokra vagy beszélgetésekre való utalásokat, ami rendjén is van egy olyan beszéd estében, amelynek instanciája, megvalósulási formája nem más, mint azoknak a különböző helyeknek (könyveknek, találkozásoknak) a felidézése, ahol ezt vagy azt olvastuk, mondtuk, hallottuk."

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
Foucault irodalom-felfogása: Nyelvről vallott nézetei áthatották a humán- és társadalomtudományok nagy részét, mély szkepticizmust keltve az emberi elmének az objektív valóságot megismerő képessége iránt. Kiindulási pontja a nyelv, és az a végkövetkeztetése, hogy csakis a nyelven keresztül ismerünk. Így a világ, amelyben élünk, a nyelvben ismerhető meg: mivel mi is a világ részei vagyunk, mi is a szöveg részévé válunk.
Eric Berne játszmaelmélete: Eric Berne szerint az ember örök problémája, hogy hogyan strukturálja az ébrenlét óráit annak érdekében, hogy megszabaduljon az unalomtól. Erre a társas kapcsolatok szintjén több módszer is adódik, mint amilyenek a rituálék, az időtöltések, a játszmák, az intimitás vagy a tevékenység. Ez utóbbi mintául szolgálhat a másik négy bármelyikéhez, az elso három pedig az átélt intimitás valamiféle pótléka.

Az elmélet-alkotás célja
"E könyv szükségességét az a megállapítás indokolja, hogy a szerelmes beszéd manapság végtelenül elmagányosodott. (...) Az, hogy egy beszéd saját erejénél fogva így fenn tudjon maradni, s korszerűtlensége ellenére ne sodorja el semmi, hogy képes legyen harcba szállni a nyájszellemmel, az csak úgy lehetséges, ha egy fajta megerősítésnek ad - bármilyen parányi - helyet. Ez a könyv végső soron erről a megerősítésről szól."

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
Műértelmezés, esztétika, irodalomtudomány.

Az elmélet háttérdiszciplínái
Strukturalizmus, általános nyelvészet, hermeneutika, szemiotika, pszichológia.

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

Georg Simmel: A kacérság lélektana, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1996.

Michel Foucault: A szexualitás története, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1996.

Roland Barthes: A szöveg öröme, Osiris, Budapest, 1996.

Roland Barthes: Sade, Fourier, Loyola, Osiris, 2001.

Az összefoglalót készítette: Németh Mihály
Dátum: 2005. január 12.