Talcott Parsons elméleteinek, munkásságának ismertetése

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése:
cselekvéselmélet.

Az elmélet érvényességi területe:
szociológiai elméletek általában.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa:
participációs fogalom, vagyis azokkal a készségekkel kapcsolatos, amelyek a társadalom hatékony működését biztosítják.

Az elmélet leíró vagy magyarázó:
az elmélet leíró.

A koncipiálásba bevont funkciók:
alkalmazkodás, célelérés, integráció, mintafenntartás.

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek:
társadalmi alrendszerek, pl. politikai testületek, gazdasági rendszer, család.

A koncipiálásba bevont színterek:
a társadalom egésze.

A koncipiálásba bevont dinamikák:
a társadalmi rendszerek evolúciója.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:
biológiai evolúció, újfunkcionalizmus (Münch, Luhmann), strukturalizmus, fenomenológiai rendszerelméletek, materialista rendszerelméletek, technicista-mechanikus felfogású gondolatrendszerek, szociálpszichológiai elméletek (Robert Bales megfigyelési sémája, szerep elméletek, manipulációs elméletek, interakciós elméletek, személyiség elméletek), néprajzi-antropológiai elméletek, Alfred Marshall - Vilfredo Pareto - Emile Durkheim pozitivista felfogása, Max Weber idealista és materialista elgondolásai, Sigmund Freud pszichoanalitikus elméletei, Bronislaw Malinowski kultúra-elmélete, Ferdinand Tönnies közösség-társadalom elmélete, közgazdasági elméletek (szocializmusról és kapitalizmusról, Adam Smith láthatatlan kéz elmélete, Durkheim munkamegosztás elmélete).

Az elmélet-alkotás célja:
az emberi cselekvés egységes elméletének megalkotása az empirikus tapasztalatok összehasonlítása céljából.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe:
Parsons az elméleteit az amerikai társadalmi rétegződési rendszeren, valamint az amerikai tudományos szakmák és a felsőoktatási rendszeren keresztül mutatja be.

Az elmélet háttérdiszciplinái:
rendszerelmélet, szociológia

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:

The Structure of Social Action. 2. kötet. New York, 1937. The Free Press.

Actor, Situation and Normative Pattern. An Essay in the Theory of Social Action. (a mű befejezésének időpontja 1939; először német fordításban, a Harvard University Archivesban található kézirat alapján Aktor, Situation und normative Muster címmel jelent meg 1994-ben.

Essays in Sociological Theory. 1949.

The Social System. Glencoe, Ill., 1951, The Free Press.

Toward a General Theory of Action. New York, 1951, Harper and Row.

Working Papers in the Theory of Action. 1953.

Economy and Society. 1956.

Societies. 1966.

Sociological Theory and Modern Society. 1967.

The System of Modern Societies. 1971.

Social Systems and the Evolution of Action Theory. 1977.

Social Systems. 1977.

Action Theory and the Human Condition. New York-London, 1978, The Free Press.

The Early Essays. Chicago, 1991, The University of Chicago Press.

On National Socialism. New York, 1993, Aldine de Gruyter.

Talcott Parsons

Talcott Parsons (1902-1979) lelkész családból származott. Egyetemi tanulmányait 1920-ban kezdte meg, a szociológiával Th. Veblen művein keresztül került kapcsolatba. Tanárai voltak többek között T. Hobhouse, M. Ginsberg és B. Malinowski. M. Weber és W. Sombart nagy hatást gyakorolt gondolkodására, olyannyira, hogy doktori disszertációját is őrájuk alapozta. 1937-ben tűnt fel A társadalom cselekvés elmélete című művével. Ebben az időszakban Amerikában egy szociológiai puccs zajlott le, a chicago-i iskola uralmát megtörték, és ezzel a szociológia új korszaka kezdődött el. Ebben az új periódusban - a '40-es évek végén, az '50-es évek elején - Parsons a szociológia atyja volt, a szociológiai rendszerelmélet megalapítója és fő képviselője, nemcsak Amerikában, hanem Európában is. A negyvenes-ötvenes években írta meg rendszer- ill. strukturális-funkcionális cselekvéselméleti (az elmélet első elnevezése: voluntarista cselekvéselmélet) koncepciójának alapműveit. A hatvanas-hetvenes években Parsons érdeklődése a modern társadalmak ismertetőjegyeinek meghatározása és a fejlődéselmélet kidolgozása felé fordult.

Parsons a következő alapfogalmakkal dolgozik. Szerinte a cselekvések több összetevőből állnak, amelyeket a cselekvés elemzésekor figyelembe kell venni: a cselekvés feltételei; a cselekvés eszközei; a cselekvő szubjektív céljai; a társadalom normái; a cselekvés végrehajtásához szükséges energia vagy motiváció. Azt a viselkedést, amelyet ezekkel a tényezőkkel lehet jellemezni, Parsons cselekvésnek nevezi. A funkció fogalmát úgy definiálhatjuk, hogy egy adott társadalmi jelenség-funkció mivel járul hozzá a társadalom fennállásához. Ezek a funkciók lehetnek látensek (tudattalan, objektív) és manifesztek (tudatos). A struktúra azokat a rendszerjellemzőket jelöli, amelyek meghatározott keretben más elemekhez képest állandóak maradnak, vagyis olyan elemek, amelyek függetlenek a rövid távú ingadozásoktól. Ezek az ingadozások a rendszer és a környezet között történnek. Ahhoz, hogy egy rendszer fönnmaradjon, struktúrák szükségesek, a stabilitás biztosítása érdekében. A strukturált jelenségek rendszerként kezelhetők. Ha a rendszer és környezete között input-output-folyamatok játszódnak le, nyílt rendszerről beszélünk. Ennek analógiájára vannak zárt rendszerek is, de a parsonsi cselekvéselméletben a cselekvési rendszer és annak alrendszerei nyílt rendszerek, amelyek között bonyolult kölcsönfüggések állnak fenn, csereakciókat végeznek egymás között és a környezetükkel. Parsons a rendszereket különböző fejlettségi szintjüknek megfelelően kategorizálja, amelyben egy meghatározott fejlődési szinten minden rendszer az alacsonyabb szint elemeiből építkezik. A legalsó rendszerszint a fizikai-kémiai rendszerek. Erre épül rá az élet keletkezése, a biológiai rendszerek kialakulása. A cselekvési rendszerek már e fölött állnak, mert az emberi viselkedésben, a velünk született szabályozó funkciók hiányában szakadás következik be a függőségi láncolatban. Hisz a biológiai rendszerekben a viselkedés lefolyását főként olyan folyamatok szabályozzák, amelyek az evolúció során jöttek létre, és az adott élőlény szempontjából veleszületettnek számítanak. Az emberi viselkedés tehát nyílt, szabad, sem fizikailag, sem kémiailag, sem biológiailag nem teljesen meghatározott. Ennél magasabb szint, a télikus rendszerek szintje, itt már nem a cselekvés miértje a kérdés, ez már nem érinti az empíriát, vallási megfontolások tárgya lehet.

Több cselekvő közti interakcióban társadalmi rendszerek jönnek létre. Ezek olyan cselekvési rendszerek, amelyekben az interakció megszerveződik és strukturálódik, és nem egyéni cselekvők viselkedésének összegződései.

"A modern társadalmak rendszere" című tanulmány 1971-ben íródott, Parsons elképzeléseinek összegzéseként. Parsons elméletének magva a rendszerelmélet. A rendszer elemek olyan összefüggő halmaza, amelyek között rendezett kapcsolatok állnak fenn, s amelyek egy "rendezetlen" - számukra rendezetlen - külvilágtól elkülönülnek. Három lényeges mozzanatot emelnék ebből ki: az elemet; az elemek közötti kapcsolatokat; és a határt, amely a rendszert elválasztja a környezetétől. Ez a környezet bonyolult, mert nagyon sokféle állapot lehetséges benne, a rendszer szempontjából rendezetlen, vagyis, a külvilág állapotai véletlenszerűek. Ehhez képest a rendszer rendezett, vagyis csak néhány állapot fordulhat elő benne. Parsons egész elméletét rendszerek formájában építi fel, fogalmi rendszere pedig hierarchikus.

Az elmélet egyszerűsített vázlatát megadja ennek a tanulmánynak a végén az 1. táblázatban, ahol azt mondja, hogy az elmélet legáltalánosabb tárgyát a cselekvésrendszerek képezik. Ezek a követezők: társadalmi rendszer; kulturális rendszer; személyiség rendszer; viselkedő szervezet. Ezek a rendszerek összefüggnek. Egy cselekvés valamennyi rendszernek része, eleme, de mindegyikben a cselekvés más oldalai kerülnek előtérbe. Másképpen fogalmazva, az egyes rendszerek eleme nem a konkrét cselekvés, hanem annak egyik aspektusa, ezért pl. egy egyén mindegyik rendszernek a tagja. Minden rendszer más elemekből épül fel. A cselekvésrendszerek nem egy külön világban léteznek. A rendszerek nem konkrét, önmagukban zárt entitások, átfedések vannak közöttük, állandó kapcsolatban állnak egymással. Ez lehet interpenetráció - kölcsönös egymásbahatolás, egymásracsúszás - pl. a kultúra és az integráció nem különíthető el, illetve output-input kapcsolat is van a rendszerek között, vagyis inputot kap a többi rendszertől egy bizonyos rendszer, és cserébe hat rájuk.

Parsons szerint két meghatározó környezete van a cselekvésrendszereknek: "felülről" a kulturális rendszer érintkezik a végső értékek világával, "alulról" a viselkedő rendszer kapcsolatba kerül a fizikai természettel, amely már nem része a cselekvésrendszernek. A két környezettel való kapcsolatot ez a két rendszer tartja fenn, ezek közvetítik a többi felé az onnan érkező hatásokat.

Parsons rendszere hierarchikus: mindegyik nagy rendszer felbontható további rendszerekre. Az osztályozás, az alrendszerek elkülönítésének elve az, hogy Parsons szerint egy rendszeren belül minden alrendszer sajátos funkciókat tölt be. Ezért nevezik Parsonst strukturális funkcionalistának: strukturalista, mert a részek (alrendszerek) magyarázzák az egészet (a rendszert), és mindegyiknek csak rá jellemző funkciója van. A funkció az a teljesítmény, amivel az alrendszer a rendszer fennmaradásához hozzájárul. Minden rendszerben ahhoz, hogy fennmaradjon, négy elsődleges funkciót kell teljesíteni. Ez a négy funkció szolgál a parsonsi osztályozások alapjául, ez szabályozza a rendszerek alrendszerekre bontását. A négyfunkciós sémát AGIL-sémának nevezik a négy funkció angol nevének kezdőbetűiről: Alkalmazkodás (Adaptation) - Célelérés (Goal attainment) - Integráció (Integration) - Mintafenntartás (Latency pattern maintenance).

Parsons a következőképpen határozza meg a funkciókat. Célelérés (G): minden rendszernek, hogy fennmaradjon, kapcsolatban kell lennie a környezetével, erőforrásokat kell megszereznie, kapcsolatot kell teremtenie a rendszer számára fontos objektumokkal. Ehhez az szükséges, hogy egy specifikus alrendszer megállapítsa az elérendő célok sorrendjét, és biztosítja azokat az eszközöket, amelyek a célok eléréséhez szükségesek. A célok elérése szempontjából fontos az alkalmazkodás (A) funkciója, vagyis a megfelelő eszközök rendelkezésre bocsátása. Ez az alrendszer a rendszer belső erőforrásait mozgósítja, feldolgozza, megfelelő formát ad nekik. Ahhoz, hogy a rendszer stabil kapcsolatot tarthasson fenn környezetével, a rendszert alkotó elemek rendezettségét meg kell őrizni - ez az integráció (I) funkciója, amelynek egy külön alrendszer felel meg. Ez az alrendszer biztosítsa, hogy az elemek eloszlása a különböző alrendszerek között optimális legyen, hogy minden egyes elem rendelkezésre álljon ott, ahol szükség van rá. Az integrációt nem a kényszer vagy az uralom biztosítja elsősorban, hanem a normatív elvárásoknak való megfelelés. Ehhez szükség van garantált értékekre, s olyan mechanizmusokra, amelyek megőrzik, továbbadják ezeket az értékeket. Ez az alrendszer garantálja a rendszer önazonosságának fenntartását. Ez a mintafenntartás funkciója - a rendszer egy korai megfogalmazásban ezt látens funkciónak nevezte el, ezért az L rövidítés.

E funkcionális séma két dimenziója az eszköz-cél (vízszintes) és a külső-belső (függőleges) dimenzió. Az A és L funkciókat teljesítő alrendszerek eszközöket bocsátanak a G és I funkciókat teljesítő célmegvalósító alrendszerek rendelkezésére. Az L és I alrendszerek a rendszer belső szerkezetével kapcsolatos funkciókat teljesítenek, az A és G alrendszerek a környezettel való kapcsolattartás szolgálatában állnak.

Minden alrendszeren belül ugyanezeknek a funkcióknak kell eleget tenni, minden alrendszer tehát további alrendszerekre bomlik. Parsons elég nagy részletezettségi fokig értelmet tudott adni ennek a sémának. Ez a rendszerséma analitikus séma. Minden egyes konkrét cselekvés, intézmény, szervezet stb. egy-egy aspektusa egy-egy társadalmi rendszer része.

A társadalmi rendszer szintén alrendszerekre bomlik (2. tábla): gazdaság; politikai testület; mintafenntartás (család); szocietális közösség. A társadalmi rendszerben a központi mozzanat az integratív alrendszer, a társadalom központi problémája az integráció. Az integratív alrendszerre egy kreált kifejezést használ: szocietális közösség. Ez a társadalom normatív szerveződését jelenti, olyan dolgokat sorol fel, mint a szervezetek, különböző olyan strukturális képződmények, amelyekben az embernek tagsági viszonyai vannak. Egymást átható kollektivitások és lojalitások bonyolult hálózata, melyre a differenciáció és a szegmentálódás is jellemző. A szocietális közösség egyik legfontosabb aspektusa, hogy az egyéneket hierarchikusan elrendezi. Vagyis azt a funkciót tölti be, amelynek révén az egyének rétegekbe, csoportokba sorolódnak, és ez szükségszerűen, minden társadalomban kialakul. A társadalmi rendszer következő fontos alrendszere a célelérő alrendszer, amit Parsons politikai testületeknek nevez. Nemcsak a szokványos értelemben vett politika tartozik ide, hanem minden olyan társadalmi tevékenység, amiben valamilyen célkijelölés szerepel. Így a gazdaságnak azok a tevékenységei, amelyek az erőforrásokat a célok között elosztják (pl. bankrendszer). A következő alrendszer, amely adaptációs funkcióval rendelkezik, a gazdasági rendszer. Itt az erőforrások rendelkezésre bocsátásáról van szó. Ez az alrendszer gondoskodik azokról az erőforrásokról, amelyeket a célelérő alrendszer felhasznál. Végül az utolsó, de nagyon fontos alrendszer az, amely az adott társadalom mintáját tartja fenn. Parsons szerint a mintafenntartás funkcióját alapvetően a család látja el. Ez értékeket jelent, amelyek a mintafenntartó alrendszerben őrződnek meg.

A parsonsi rendszer tulajdonképpen egy fejlődéselmélet, evolucionista felfogás, mert Parsonsnál a társadalmi fejlődés differenciálódást jelent, a funkciók differenciálódását: rendszerek és alrendszerek kibontakozását. A modernségnek is ez a lényege, vagyis, hogy egyre bonyolultabb alrendszerek jönnek létre. Az evolúció befoglalást is jelent: kis közösségek egyre nagyobbakká válnak, újakat fogadnak be, így jönnek létre például a nemzetek. Az evolúció során, annak következményeként adaptív feljavítás is történik, vagyis az erőforrások egyre több egység rendelkezésére állnak (lokális erőforrások). Parsons - mint fentebb láttuk - még a rendszereket is evolucionista felfogásban rendezi el.

Végül lássuk részletesebben Parsons rétegződéselméletét "A társadalmi rétegződés elméletének átdolgozott analitikus megközelítése" című műve alapján. Parsons szerint a rétegződés nem más, mint az adott társadalmi rendszer egységeinek rangsorolása a közös értékrendszer standardjaival összhangban. A rétegződést tehát az értékrendszer okozza, az értékeknek, az értékrendszernek átütő ereje van az adott társadalom rétegeinek kialakulásában. Hasonló értékrendszer van a különféle társadalmakban. Például a magas végzettség általában magas jövedelemmel párosul. Négy alapértéket tudunk megkülönböztetni: az univerzális/univerzalisztikus érték gazdasági jellegű, a hatékonysággal jellemezhetnénk; a cél-érték politikai jellegű, megmutatja, hogy milyen célokat tűz ki egy társadalom maga elé; az integrációs-érték szolidaritást és odaadást vár el a társadalom tagjaitól, a társadalmi elvárásokat határozza meg; a mintafenntartó-érték a tradíciók fennmaradását biztosítja és a változásokat, normaváltásokat szabályozza. Ezeknek az értékeknek az aránya, egy adott érték dominanciája, kiemeltsége határozza meg egy adott társadalom szerkezetét. Például az USA-ban az univerzális értékek vannak túlsúlyban, a szovjet rendszerben a politikai jellegű értékek voltak, a kommunizmus volt az uralkodó, Indiában, Kínában a tradíció uralkodik minden felett, Németországban az integráció az elsődleges.

A nagyon összetett és differenciált cselekvési rendszerek a médiumokon keresztül szabályozhatóak és koordinálhatóak. A médiumok szimbólumrendszerek, eszközök arra, hogy a cselekvési szándékok világosak és érthetőek legyenek. Külön nyelvek, amelyeket Parsons az alrendszereihez illeszt. Társadalmi médium a pénz (gazdaság), a hatalom (politika), a befolyás (közösség) és az értékkötődés (kulturális rendszer). A cselekvési alrendszerek médiumai: helyzet-meghatározás (kultúra), érzelem (társadalmi), teljesítőképesség (személyiség) és intelligencia (viselkedési rendszer)

Összefoglalásul azt mondhatjuk, hogy Parsons szerint a társadalomnak egy jól működő rendszernek kell lennie, mely képes a konfliktusokat a rendszeren belül rendezni. Parsons egy analitikus, módszertanilag megkonstruált sémát hozott létre, melyet az interakciók tanulmányozása céljából alakított ki. A hangsúly, a rendszerintegráción van. Felmerülhet a kérdés, hogy mire jó ez az egész osztályozó sémarendszer. Parsons szerint mindez azt a célt szolgálja, hogy az empirikus kutatási eredményeket be lehessen osztani a megfelelő rekeszekbe, és így biztosítani lehessen az empirikus tapasztalatok összehasonlítását, az eredmények felhalmozását. Az emberi cselekvés egységes elméletét akarta megalkotni. Úgy gondolta, hogy kora jelentős társadalomtudósainak elméleteiben vannak olyan közös vonások, amelyeket egy általános cselekvéselméletben lehet összefoglalni. Ez a séma ezt a célt nem tudta megvalósítani. A modern szociológia nem volt hajlandó a parsonsi szellemben integrálódni. Erőteljes viták akadályozták ennek kialakulását: úgy gondolták, hogy elemzéseiben azért hanyagolja el a konfliktusokat és a társadalmi változást, mert a fennálló viszonyok megszilárdításában érdekelt. A parsonsi elmélet egyike a nagyigényű, képzeletgazdag és kritikára ingerlő nagy elméleteknek. Az utóbbi években reneszánszát éli: elméleteire épül az újfunkcionalista iskola. Az elméletet Niklas Luhmann fejlesztette tovább és Richard Münch is alapjainak tekinti. Végül egyértelműen vannak olyan szociológiai szakágak, amelyekben erősen jelen van a parsonsi gondolkodás, például a gazdaságszociológiában, az orvosi szociológiában, a vallásszociológiában, a szocializációkutatásban.

Felhasznált irodalom

Parsons, Talcott: A modern társadalmak rendszere. Elméleti tájékozódás. In.: Talcott Parsons a társadalmi rendszerről, Szociológiai Füzetek 45., Budapest, 1988, 84-111.oldal, vagy Felkai Gábor-Némedi Dénes-Somlai Péter (szerk.): Szociológiai irányzatok a XX. században II. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2000, 40-61. oldal

Parsons, Talcott: A társadalmi rétegződés elméletének átdolgozott analitikus megközelítése. Angelusz Róbert (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 1997, 80-135. oldal

Morel, J. - Bauer, E. - Meleghy, T. - Niedenzu,H-J. - Preglau, M. - Staubmann, H. (szerk.): Szociológiaelmélet. Osiris Kiadó, Budapest, 2004, 155-177 oldal

Az összefoglalót készítette: Sólyom Barbara
2004. október