Megjegyzések Blaskó Ágnes összefoglalójához
Neil Postman: Amusing ourselves to death - public discourse in the age of show business
(Penguin Books, 1985)

Blaskó Ágnes összefoglalóját maximálisan jónak találtam - a megadott szempontok szerint pontos kivonatot ad a nem is olyan régen elhunyt Neil Postman egyik, méltán leghíresebb, könyvéről.
Kritikai észrevételeim inkább abból erednek, hogy úgy tűnik, Blaskó Ágnes a postman-i életmű egészéből keveset ismer, legalábbis keveset sző be ismertetésébe - egyetlen kivétel talán a McLuchanhoz fűződő ifjúkori és végeredményben az egész életművön végig megmaradó kötődés.
Nem találjuk meg - sem említés szintjén, sem bibliográfiai adalékként -- azokat a postman-i munkákat, amelyek nélkül csak részleges, egyoldalú képet kapunk a szóban forgó műről, ugyanakkor Postman esetében összefüggő témasorozatok egymás utáni kidolgozásáról van szó.
Álljon itt tehát néhány igen fontos munka, amelyek segítik az "Amusing Ourselves to Death" értelmezését, s amelyeket - véleményem szerint -- legalább bibliográfiai tételként meg kellett volna említeni:

Informing Ourselves to Death, Neil Postman nagyhatású beszéde, amelyet a Német Informatikai Társaság által szervezett eseményen mondd el 1990. okt. 11-én.
http://world.std.com/~jimf/informing.html
Blaskó Ágnes megemlíti, hogy már az "Amusing"-ban történik utalás a számítógépre, az internetre, érdemes lett volna tehát ezt a tételt is bevenni.

Technopoly: The Surrender of Culture to Technology, 1993, Vintage Books, New York.
Hasonlóan a televízió hatásának vizsgálatához, ebben a műben is éles elmével kritizál valamit Postman, ez pedig a technológia mindent elárasztó jelenléte kultúránkban.

The Dissappearance of Childhood, 1994, Vintage Books, New York.
Blaskó utal arra, hogy Postmant alapvetően az oktatás lehetőségeinek kérdése izgatta, s állítása szerint ez jelenthet valami segítséget állandóan tévéző gyermekeink életében. Ebben a könyvében továbbviszi Postman a gyermekeinkkel kapcsolatos észrevételeit: szerinte a gyermeki létnek mint intézménynek a rohamos rombolását láthatjuk napjaink Amerikájában.

A tévé a párbeszédeket képekben kommunikálja, nem szavakban, azaz a forma a tartalom ellen dolgozik - állapítja meg maga Postman. Ez talán magyarázza azokat a szűkösen kifejtett állításokat, amelyet Blaskó "A koncipiálásba bevont szerkezetek és dinamikák" címszó alatt fogalmaz meg ("Az elmélet szerint nyelvünk a média, a médiametafora...")

Az egyéb szempontokra adott válaszokkal egyetértek - hadd írjam még le végső kiegészítésként azt, hogy maga Neil Postman hogyan határozza meg az "Amusing Ourselves to Death" című munkáját:
"... an inqury into and a lamentation about the most significant American cultural fact of the second half of the 20th century: the decline of the Age of Typography and the ascendation of the Age of Television."

Bohács Krisztina, június 29., Budapest