Memetika
Észrevételek Szekfű Balázs összefoglalójához

Az elmélet érvényességi területe

Meglehetősen széles. Átfogja az emberiség fejlődésének utóbbi kb. 15 ezer évét egészen napjainkig. Tétele szerint amióta kialakult az emberi agy azon képessége, hogy egyes korai hominidek imitálni tudták egymást, megjelentek a mémek, az imitálható és elraktározható információs egységek, amelyek ma is meghatározzák az emberiség tudatállapotát. Az érvényessége egészen a tudat és a 'self' meghatározásáig nyúlik, tétele szerint az emberi 'self', az "én" nem más, mint mémek és mémplexek (mémcsoportok) sokasága (ld: 'selfplex')

A mém fogalmát Richard Dawkins alkotta meg, a biológiai öröklődés alapegysége, a gén mintájára. Dawkins szerint a mém fertőző információminta, mely úgy replikálódik, hogy élősdien emberi elméket fertőz meg, és úgy módosítja azok viselkedését, hogy népszerűsítteti velük a mintát. Dawkins ötlete nem volt előzmények nélküli: az 1970-es évek eleje óta több szerző, például Boyd, Calvin, Campbell és Cloak is megkísérelte a biológiai evolúció elsőként Darwin által megfogalmazott alapelveit alkalmazni abból a célból, hogy megértse a kulturális minták folyamatos változását az emberi társadalomban. A genetikai replikátorok, vagyis a gének, és a nem-genetikai replikátorok, vagyis a mémek közti egyszerű különbségtétel Dawkins után többször is felbukkant a kulturális információterjedés evolúciós megközelítési kísérletei során.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa

A memetika tétele szerint a humanoidok kommunikációjukban mémeket adnak vesznek minden létező csatornán. A beszélt nyelvek előtti korszakban ez egyes magatartásformák, viselkedések utánzását jelentette. A beszélt nyelv, később az írott nyelv megjelenésével (amelyben természetesen a mémek szintén döntő szerepet játszottak, hiszen tulajdonképpen a hatékonyabb terjesztésük végett jöttek létre, a kulturális evolúcióban miattuk jelentek meg ezek a találmányok) pedig szóban és írásban, még késobb telefonon, rádióban, televízióban vagy az Interneten, minden módon tehát a mémeket terjesztjük, adjuk át egymásnak.

Dawkins, a fogalom megalkotója úgy írta le a mémeket, mint a kulturális transzmisszió olyan egységeit, "amelyek egy mém-készletben terjesztik magukat... egy olyan folyamat során, amely tágan értelmezett imitációnak nevezhető". Az Oxford English Dictionary - az első szótár, amely feltünteti ezt a kifejezést - a következőképpen definiálja a mémet: "a kultúra olyan eleme, amely feltehetően nem-genetikai úton, például imitáció útján terjed". Az imitáció kutatásának nagy hagyománya van az állati viselkedés és a humán szociálpszichológia területén egyaránt. Darwin már a tizenkilencedik században számos példát gyűjtött az imitációra az állatvilágban, Baldwin pedig központi szerepet szánt neki evolúciós elméleteiben, rámutatva hogy az adaptív folyamatok imitációként is értelmezhetők, és ezzel mintegy előrejelezve azt a fajta univerzális darwinizmust, amely lehetővé teszi a biológiai és a kulturális evolúció összehasonlítását.

A koncipiálásba bevont funkciók

Ha jól értelmezem a kérdést, a memetika legfontosabb funkciója az imitáció, az utánzás. Az elmélet alapköve, hogy leszámítva néhány fejlettebb majomfélét, csak az ember képes az utánzásra, amely - ellentétben a közvélekedéssel - egy nagyon komplex folyamat. E funkció működéséhez Blackmore szerint három lépés szükséges: annak eldöntése, hogy mit imitálunk, mi az, amit ugyanúgy szeretnénk csinálni (1), a mozgás, a jelenség elképzelése, leképezése a saját nézopontunkból -ra (2), végül a mozgás motorikus megvalósítása.

A memetika egyelőre vitatott létjogosultságú tudományága az evolúcióelmélet kiterjesztésére tesz kísérletet a kommunikáció területére. A természetes kiválasztódás által katalizált evolúció alapelvét Darwin fogalmazta meg, hogy megmagyarázza a biológiai organizmusok fejlődését. Dennett a természetes szelekció elméletét "univerzális savnak" nevezi: olyan erős törvényszerűségnek, amely mindenütt jelen van, nem csupán a biológiában. A mémelmélet alapelve az, hogy a kulturális evolúció, beleértve a tudás evolúcióját is, ugyanúgy modellezhető a variáció és a szelekció alapelvei mentén, mint a biológiai evolúció. A biológiai információ alapegységét génnek nevezzük, míg a kulturális információ alapegységeként a mém fogalma került bevezetésre. A mém olyan kognitív vagy viselkedési minta, amelyet az egyik személy átadhat a másiknak. Mivel az átadó továbbra is rendelkezik a mémmel, a transzmisszió replikációként értelmezhető: a mémről másolat készül a másik személy memóriájába, mém-hordozóvá téve őt.

A koncipiálásba bevont dinamikák

Ha jól értelmezem (át) a kérdést, a legfontosabb ilyen dinamika a mémek terjedése lehet. Ebben a tekintetben az elmélet megkülönböztet vertikális terjedést, amely párhuzamosan halad a gének terjedésével és a felmenők általi átadást jelenti az utódok számára, illetve horizontális terjedést, amikor a populáció tagjai egymásnak adják át a mémeket imitáció vagy különféle adathordozók által.

A kulturális transzmisszió genetikai metaforája korlátozott érvényességű: a géneket csak a szülőktől örökölheti az utód (vertikális transzmisszió), míg a mémek bármely két személy között átvihetőek (horizontális transzmisszió). Ebből a szempontból Cullen szerint inkább a parazitákra és a fertőzésekre hasonlítanak. A gének átviteléhez egy teljes generációra van szükség, míg a mémek replikációja általában csupán percek kérdése, így sokkal gyorsabban terjedhetnek. Másfelől viszont a mémek másolási pontossága általában sokkal alacsonyabb, tehát jóval változékonyabbak, mint a gének. Ez a változékonyság az, amely a kulturális mintákat leginkább megkülönbözteti a DNS-struktúráktól: az információk és a meggyőződések minden személyben kicsit másképpen tárolódnak. Ez megnehezíti a mémek vizsgálatát, ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a mém-evolúció nem modellezhető pontosan, hiszen a genetika is jól megalapozott tudományág volt már jóval azelőtt, hogy az örökítőanyag pontos szerkezetét feltárták volna.

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

Blackmore, Susan: The meme machine, 1999 Oxford University Press
Darwin, Charles: On the origins of species by means of natural selection, 1859, Murray, London
Dawkins, Richard: The selfish gene, 1976, Oxford University Press
Dennett, Daniel: Darwin's dangerous idea, 1995, Peguin, London

Aunger R. (ed.) (2000): Darwinizing Culture: The Status of Memetics as a Science, Oxford University Press.
Costall A. (1991): The meme meme. Cultural Dynamics 4: 321-335.
Gabora, L. (1997): The origin and evolution of culture and creativity. Journal of Memetics - Evolutionaty Models of Information Transmission, 1.
Lynch A. (1996): Thought contagion. How Belief Spreads Through Society. The New Science of Memes. Basic Books.
Marsden, P. (1997): Crash contagion and the death of Diana: Memetics as a new paradigm for understanding mass behaviour. Paper presented at the `Death of Diana' conference. University of Sussex. 14 November 1997.
Mérő László (2003): Memetika - blöff vagy új tudomány? Előadás a pécsi MAKOG konferencián.
Pléh Csaba (2000): A gondolatok terjedési mechanizmusai: mémek vagy fertőzések. In Replika, 40: 165-185.

Bodoky Tamás, 2004. április 4.