A bühleri kommunikációelmélet

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése:
Organon- vagy eszközmodell.

Az elmélet érvényességi területe:
A társadalmi nyelvi viselkedés.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa:
Cselekvéselméleti.
Az emberek a jeleket mint kommunikációs eszközt használják meghatározott társadalmi helyzetekben.
Egyfajta relációsmodellről van szó (funkcionális jelfelfogás), mely a nyelv hármas teljesítményét ábrázolja. A nyelvi jel, a hangjelenség nem azonos magával, hanem a megfelelő aspektusok szerint változik. A jel tehát nem strukturális idea a langue értelmében, hanem csak a performatív reprezentációk formájában létezik. Eseti kérdés, melyik perspektíva domináns.

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek:
Bühler több lépésben finomította a kommunikációmodelljét. Az első, egyszerű modellben a nyelvi jel (Organum) a kommunikáció két résztvevője, az adó és a vevő (Einer, der Anderer), valamint a dolgok (Dinge) közötti kapcsolatban kap szerepet.
A végső modell ezt a hármas szerkezetet finomítja, ezen belül értelmezi a nyelvi jel hármas funkcióját. A résztvervők: az adó, a vevő és a dolgok, illetve esetek.
A nyelv a plátoni elv értelmében itt eszköz, melynek segítségével valamit kommunikálhatunk valakinek valamiről. E három pont kapcsolatára épül a modell. A nyelvi jelnek mindhárom esetben más viszonya van. Bühler célja e három eltérő kapcsolatnak a jellemzése a modell segítségével.

A koncipiálásba bevont színterek:
Bühler (1932:96) Saussure nyomán megkülönbözteti a Sprachgebilde-t és a Sprechhandlung-ot (ami a humboldti Ergon és Energeia megkülönböztetésre vezethető vissza). Bühler mint pszichológus az utóbbival foglalkozik. A nyelvészet feladata szerinte a Sprachgebilde, a szociológiáé a Zeichensystem, a pszichológiáé a Sprechhandlung tanulmányozása.
A nyelvet mint a kommunikáció eszközét minden esetben valamilyen társadalmi helyzetben használjuk.
A társadalmi kommunikáció során a nyelvi jelet az adó hozza létre, hogy a dolgokkal vagy eseményekkal kapcsolatban hasson a vevőre. A beszéd és a dolgok között kauzális kapcsolat létezik.
A finomított modellben Bühler abból indul ki, hogy az adó és a vevő két különböző pszichofizikai rendszer. A világ jelenségi mint ingerek az adóra hatnak, aki a világ dolgairól a nyelv segítségével kommunikál a vevővel.

A koncipiálásba bevont funkciók:
A hangjelenség, a nyelvi jel hármas kapcsolata, "funkciója" (ezt a terminust Bühler nem használja): szimbólum, szimptóma (vagy index) és szignál.
A szimbólum révén az adó a dolgokat ábrázolja, reprezentálja (Darstellung). A szimptóma funkció segítségével az adó belső állapotát fejezi ki (Ausdruck), önmagáról mond valamit. A szignállal az adó a vevő külső vagy belső viselkedését igyekszik irányítani (Appell).
A nyelvi jelenség szimbólum az általa reprezentált dolgokhoz és jelenségekhez képest, szimptóma az adóhoz képest, akinek a belső állapotát kifejezi, és szignál a vevőhöz képest, akinek a viselkedését irányítja.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Magyarázó,
Bühler nyelvelmélete axiomatikus (felépül valamire, de ezt nem vizsgálja tovább), melyben a társadalmi aspektus az elsődleges.
Axiómák:

1. A társadalmi kontaktus kölcsönös egymásravonatkoztatásban (wechselseitige Orientierung) jön létre és működik. A nyelv szignál, a funkciója a felhívás.
2. A bensőségesség (Innerlichkeit) kifejezése a megnyilatkozás, közzététel (Kundgabe), mely a beszélő beszédtörténésbe (Sprechereignis) való belépéséről szól. A nyelv szimptóma, melynek funkciója a kifejezés.
3. Egy dolog az őt képviselő jel révén ábrázolódik. A nyelv szimbólum, a funkciója az ábrázolás.

Az ezekből levonható következtetések:
A nyelv eredete a közösségben keresendő, nem az egyénben. Csak társadalmi folyamatok láthatják el jelentéssel.
Ahol nyelv van, a jel kettősségével találkozunk: jeladó, jelvevő; van tehát megnyilatkozás és befogadás (Kundgabe és Kundnahme).
Ezáltal hangolódnak egymásra az interakció résztvevői.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:
A jel- és a kommunikációmodell Bühlernél kettéválik, bár kölcsönösen összefügg. Kommunikáció nincs jel nélkül, a jel valamilyen kommunikációra utal. A nyelv jel típusú, egyben eszköz jellegű.
Bühler nyelvelmélete a szemiotika és a mai kognitív nyelvészet (Fillmore, Lakoff stb.) egyik legfontosabb előzménye.
Bühler a nyelv mint jel három aspektusa (Darstellung, Ausdruck, Appell) felbukkan Snell (1952) hármas nyelvi funkciójában (Wirkungs-, Ausdrucks-, Darstellungsfunktion).
Morris (1938) szintén nem a jel milyenségét, hanem a visekedését, a szemiózist vizsgálja - Bühlerhez hasonlóan. A választott dimenziókban tér el Bühlertől: ezek nála a szintaktika, szemantika, pragmatika.
A morrisi szemantika a bühleri Darstellungnak felel meg (noha kétféle lehet: designatum és denotatum); a pragmatika (interpretant, interpret) a bühleri Ausdruck és Appell (ez Bühlernél tagoltabb). Új Morrisnál a jelimmanens strukturális reláció, a szintaktika. Morris Bühlerhez hasonlóan az aspektusok egységes folyamatban való megjelenését hangsúlyozza. Egy jelet nem lehet kizárólag valamelyik aspektusában meghatározni.
Jakobson (1968 [1960] szintén egy kommunikáció modellt állít fel, hat funkcióval (set). Az emotív, konatív, referenciális megfelel a bühleri modellben szereplőknek (kifejezés, felhívás, ábrázolás), melyet Jakobson idéz is (+ ezen kívül poetikus, phatikus, metanyelvi).

Az elméletalkotás célja:
A nyelvi cselekvés vizsgálata és magyarázata.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe:
Nyelvpszichológia. A nyelv funkcióinak a vizsgálata Bühler szerint egy önálló nyelvpszichológia feladata.

Az elmélet háttérdiszciplinái:
Alapvetően a pszichológia, nyelvpszichológia (Bühler zámára a nyelvi viselkedés pszichológiai problémaként jelentkezik). Másodsorban nyelvészet (a nyelvi visekedést a nyelvészet eszközei segítségével interdiszciplinárisan írja le), filozófia, szemiotika.

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:

szövegek:

1932 Das Ganze der Sprachtheorie, ihr Aufbau und ihre Teile. in: Bericht über den XII. Kongress der Deutschen Gesellschaft für Psychologie in Hamburg vom 12-16. 4. 1931. Jena.

1934 [1965] Sprachtheorie. Die Darstellungsfunktion der Sprache. Jena: Gustav Fischer.

1969 Die Axiomatik der Sprachwissenschaften. Frankfurt: Klostermann.

szekunder irodalom:

Eschbach, Achim, Hg.
1984 Bühler-Studien. Frankfurt: Suhrkamp.
1986 Karl Bühler's theory of language. Amsterdam: John Benjamins.

Innis, Robert
1982 Karl Bühler: Semiotic foundations of language theory. New York: Plenum Press.

hivatkozott irodalom

Jakobson, R.
1968 [1960 ] Closing statement: Linguistics and poetics. in: Style and language. Sebeok, T. A., ed. 350-377. Cambridge, Mass.

Morris, Charles W.
1938 Esthtics and the theory of signs. Den Haag.

Snell, Bruno
1952 Der Aufbau der Sprache. Hamburg.

Az összefoglalót készítette: Wilhelm Gábor
2004. június 05.