Neil Postman: Amusing Ourselves to Death - Public Discourse in he Age of Show Business
Penguin Books, 1985

Az adott kommunikáció-elmélet szokásos megnevezése
A megnevezés talán még nem szokásos, de létezik olyan kommunikációs lexikon (A Dictionary Of Communication And Media Studies, by: James Watson és Anna Hill), amely McLuhanizmusként emlegeti a médiaanalízis McLuhani módját.
Postman hallgatta Mc Luhan óráit, még mielőtt tanára jelentősebb művei megjelentek volna (The Gutenberg Galaxy. 1962;Understanding Media: The extensions of Man. 1964; The Medium Is The Message. 1967). Postman sok tekintetben követője McLuhannek, de a médiumok hatásának elemzésében egyszerűen a felgyülemlett tapasztalat gazdagsága miatt alaposabb tud lenni. Éppen ezért az Amusing Ourselves to Death -ben Postman próféciának nevezi McLuhan elméletét (és ezt nem pejoratív felhanggal teszi). Alapvető - explicitté is tett - különbség a két elmélet között, hogy

amíg McLuhan egy-egy új médiumot csak egy régi eszköz kiterjesztésének tekint (így például az autót gyors lónak, a lámpát erős fényű gyertyának), addig Postman a médiumot olyan szimbolikus kódot konstruáló technikaként értelmezi, amelynek kultúraképző ereje van. A szimbolikus kód felfejtése így a szociális és intellektuális környezetünk értelmezéséhez szükséges. E tekintetben Postman elmélete kultivációs elmélet.
amíg McLuhan szerint az üzenet tartalmával egyenértékű fontosságú lehet annak megjelenítési módja, addig Postman állítása erősebb: a forma határozza meg a tartalmat; bizonyos formák ellenállnak bizonyos tartalmak közvetítésének.

Az elmélet érvényességi területe
Az elmélet a tömegkommunikációs eszközök hatásával foglalkozik. Azt állítja, hogy a gondolkodástípus, amelyet (elsősorban a televízió) létrehozott, a társadalom minden területén érezteti hatását. Így elméletét példáival a jogi-, politikai-, egyházi kommunikációra is kiterjeszti.
(A gondolatsor érdekessége, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek amerikai helyzetjelentése összevetésre érdemesnek bizonyul a XXI. századi, talán már nem elsősorban a televízió által meghatározott magyarországi uralkodó gondolkodási attitüddel (rövid idejű koncentrációkészség; dekontextualizált információkra való éhség; asszociatív gondolkodás; a közélet minden színterén a szórakoztató, látványos előadásmódok utáni vágy stb…). Postman egyébként - ugyanolyan profetikusan, ahogyan azt McLuhan tette, ebben a könyvében a számítógép kérdését nagyvonalúan a televízió által elindított folyamat folytatásának látja.)

Az elmélet leíró vagy magyarázó
Az elmélet a telegráf és a fénykép információra és tudásra való hatásának elemzésével jut el a kettő "összegének", a televíziónak a leíró hatáselemzéséig. A televíziónak tulajdonított hatást a közélet jelentős színtereiben (jog, politika, oktatás) való attitűdváltozáson keresztül vizsgálja.

A koncipiálásba bevont szerkezetek és dinamikák
Az elmélet szerint nyelvünk a média, a média metafora, a metaforának pedig kultúraalkotó ereje van. (Az új nyelv olyan kommunikációt eredményez, amelyben irreleváns, mindennapi életünkre hatás nélküli információkhoz jutunk, amely információknak mégis konkrét realitást, kontextust ad a vizuális élmény, így a hitelesség átveszi a valóság szerepét. Ennek eredményeképpen a befogadóban az az érzet alakul ki, hogy tanult valamit, ám dekontextualizált tudásának lehetséges felhasználási színterei csupán a partyk, kvízjátékok, keresztrejtvények: nem a mindennapi élet. Ez az új típusú információ és tudás ráadásul alapvetően - az elmélet szerint a televízió fő céljának megfelelően - szórakoztató módon tálalt. A metafora működésbe lépésének köszönhetően ez a fajta új, szórakoztató, fregmentált tudáskép analogikusan felbukkan az élet egyéb színterein is.

A koncipiálásba bevont színterek
Az elmélet a tömegkommunikáció hatásával foglalkozik.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal

kapcsolódik a már említett "McLuhanizmushoz";
a Northrop Frye által használt rezonancia fogalma segítségével támasztja alá alapgondolatát, miszerint a kommunikáció minden médiuma metaforaként él: megvan ahhoz az ereje, hogy bármely új és váratlan kontextusban működésbe tudjon lépni
elhatárolódik attól az egyébként a hasonló elméletekben gyakran megjelenő gondolattól, miszerint az ember kognitív kapacitásában bármiféle változást okoznának a tömegkommunikációs eszközök

Az elmélet-alkotás célja
Annak az állításnak az alátámasztása, miszerint a televízió olyan világot eredményez(ett), amelyet Huxley megjósolt a Szép új világban: - nincs szükség a könyv médiumának kiátkozására a társadalomból, mert nincsen, aki egyáltalán olvasna; - nem attól kell félni, hogy valaki kisajátítja az információt, hanem annyi információ lesz, hogy mi állunk ellen neki; - az igazság kérdése irrelevánssá válik. Röviden, hogy nem gondolkodás helyett szórakozunk, hanem nem tudunk arról, hogy min röhögünk, és hogy miért hagytuk abba a gondolkodást.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
Az itt tárgyalt könyv, az Amusing Ourselves to Death, a médiát tekinti az új nyelvünknek, ami pedig definíció szerint a világról alkotott tapasztalatainkat formálja. Azaz azon a kimondott előfeltevésen alapul a gondolatmenet, hogy a nyelv segítségével formáljuk a világot. Ha pedig a nyelv a média, akkor az vizsgálandó, hogy milyen kultúrát, világot alakít (a tudatunkban). A médiumok közül elsősorban a televízió szimbólumképző mechanizmusát vizsgálja a könyv, azonban az utolsó fejezetben (Teaching as an Amusing Activity) kitér arra, hogy az új információs közegben mi az oktatás feladata. Ha csak egy pillantást vetünk Neil Postman két korábbi híressé vált kötetének címére (Teaching as a Subversive Activity (1967) és a Teaching as a Conserving Activity (1980)), látható, hogy Postmant alapvetően az oktatás lehetőségeinek kérdése foglalkoztatta, azaz az elmélet eredeti alkalmazási terepe ott keresendő. Az 1980-as könyvének gondolata szerint az oktatás feladata, hogy a társadalmi egyensúlyt fenntartsa: a társadalomban a hangsúlytalanná, periférikussá vált nézőpontokat előtérbe tolja. Az oktatás funkcióját a termosztáthoz hasonlítja: "it is a matter of indifference whether an environment be warm or cold. Assuming the thermostat has been se tat a sane and healthful temperature, its job is to make what is too warm cooler and too cool warmer." (pp.19.). Az Amusing Ourselves to Death az oktatás szerepében már kevéssé hisz, de az iskola demitologizáló szerepét tolná előtérbe.

Az elmélet háttérdiszciplínái
Szemiotika, technikatörténet

Az összefoglalót készítette: Blaskó Ágnes
Dátum: Sopron, 2004. január