Moholy-Nagy László

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
1. (átfogó elméletként megragadva:) Moholy-Nagy László művészetelmélete mint vizuális, nem verbális és metakommunikatív művészeti kommunikáció. (Ahol a nem verbális kommunikációt most nem a verbális kommunikáció kísérőjeként, hanem a nem verbális kommunikációk gyűjtőfogalmaként értjük; a metakommunikációt a nem verbális kommunikáció jeleinek hatásaként értelmezzük.)
2. (direkt kommunikációs elmélet-féleségként:)
a) Moholy-Nagy totális színháza, b) Moholy-Nagy tipofotó elmélete, c) Moholy-Nagy telefonkép elmélete
(Megjegyzés: A továbbiakban - szükség esetén közölve - a zárójelben megjelenő számok és betűk a fentebbi osztályozásra utalnak.)

Az elmélet érvényességi területe
Az ember teljes élete (az ember életét a Moholy-Nagy-féle "összmű"-ként értve, illetve a tekintetben, hogy a művészet az egész életre kihat); művészet, vizuális művészetek, film (2b), színház (2a), könyvszerkesztés (2b); művészetesztétika; sokszorosítás, a gyáripar és a gépek, tömegtermelés.
Nem foglalkozik karakteresen a szóbeli és az írott világgal (csak áttételesen a színházon és a könyvszerkesztésen keresztül, de ott éppenhogy más indíttatással) és a természettudományokkal (bár az egyes művészeti ágakban felhasznál természettudományos eredményeket, ismereteket, mint például a fotózásban a kémiát vagy a Moholy-Nagy által definiált "fotogram"-ban, a filmben vagy a színházban a fizikát elsősorban a fénytan révén).

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
Egyfelől vizuális kommunikáció, nemverbális és metakommunikáció. Másfelől interaktív és kontextusfüggő kommunikáció. (Az indoklástól itt eltekintünk, mert a következő rovat mindezt nyilvánvalóvá teszi.)

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Alapvetően magyarázó, mert Moholy-Nagy elméleti írásaiban kifejti felfogását a művészet új funkciójáról, a műalkotás technikai civilizációban betöltött szerepéről, fotóról, filmről, színházról, stb.
(1) Művészetelméletének (az új művészetértelmezésre és az új művészet értelmezésére - megfontolandó kétféleség! - vonatkozó) legfontosabb vonásai, megállapításai:

"Az ipari korszakban a művészet és a nem-művészet, a kézművesség és a gépi technológia közötti megkülönböztetés elveszti abszolút jellegét." (Moholy-Nagy: New Architecture and City Planning, 1944. In. Passuth Krisztina: Moholy-Nagy László, 345. oldal)
a technikai eszközök fejlődése az optikai megjelenítés új formáit hozta létre; a modern korban a technika és a művészet összekapcsolódik; a gramofon produktív felhasználása a viaszlemezre történő közvetlen karcolás, a fényképezésnél használt brómezüst lemezé a közvetlen fényjelenségek, megvilágítások használata
a tárgyalkotásban a forma követi a funkciót, a tudományos és technológiai fejlődést
a mozgó látványok felhasználásával, látomások (képzetek) ébresztésével a tér új eszméjének felfedezése, a tér és az idő újszerű használata a művészetben
statikus egyedi kép (amely síkon megjelenített szín- és fomaviszonylatok feszültségéből keletkező egyensúlyi állapot) mellett a kinetikus kép megteremtése az új művészet jellemzője, ahol fény-tér-idő feszültségek hatnak a mozgás folyamatosságában; az így fellépő időmozzanat "és annak szüntelenül továbbfutó tagolása fokozott aktivitásra készteti a nézőt, aki - ahelyett, hogy statikus képpel kapcsolatos meditációba, elmélkedésbe merülne, amelyből csak utóbb lendül aktivitásba - arra kényszerül, hogy önmagát bizonyos mértékben azon nyomban megkettőzve képes legyen optikai élményeit ellenőrizni és egyidejűleg továbbfejleszteni." (Festészet/fényképészet/film, 21. oldal; kiemelés mint ott); "… a klasszikus művészet statikus alapelve helyébe az egyetemes élet dinamikáját kell állítanunk… A továbbfejlesztett dinamikus egyedi konstrukció eredményezi a Dinamikus-konstruktív erőrendszert, amelynél az eddigi műalkotásokat befogadó ember képességeit minden eddiginél magasabbra fokozva aktív tényezővé válik." (Dinamikus-konstruktív erő-rendszer, Kemény - Moholy-Nagy, De Sturm, 1922. In. Passuth Krisztina: Moholy-Nagy László, 291. oldal)
a tárgy nélküli festészet megszületése biológiai alapokon nyugszik, mivel "Valószínű, hogy az ember fiziológiai adottságai által meghatározott relációk: a színhatások és a színek közötti feszültségi viszonylatok, fényértékek, formák, helyzetek, irányok mindnyájunkra nézve egyforma érvényűek." (Festészet/fényképészet/film 11. oldal); Moholy-Nagy lényegében hasonlóan nyilatkozik a filmről is
a modern kor, mivel kollektív gondolkodásra, cselekvésre és kollektív formateremtésre irányul, az alkotótevékenységben a megformálás objektív törvényszerűségeinek a kialakítását követeli meg; az ilyen művészet a társadalom minden rétegének szól; az ipari gépi sokszorosítás számára olyan modelleket kell megalkotni (az egyszerű tárgyaktól a kész házakig), amelyek már nem hordoznak kézműipari külsőt, hanem a technika és a gépesítés szintjén szép, célszerű és olcsó termékeket eredményeznek, korszerű stílust képviselve
az új művészet az élet totalitásának a megragadását teszi lehetővé: "Nekünk nem «összművészetre» van szükségünk, amely elkülönül a mellette tovaáramló élettől, hanem az élet valamennyi mozzanatából felépülő szintézisre, amely végül összművé (életté) válik, amelyik egyúttal minden elszigeteltséget megszüntet és amelyben minden individuális teljesítmény biológiai szükségszerűségből fakad és egyetemes szükségszerűségbe torkollik." - Festészet/fényképészet/film, 15. oldal (kiemelés mint ott)
"… egy mű csakis sajátos eszközeiből és erőiből építhető fel, … az építészeti alkotás … az arányosan megoszló erők funkcionálisan kibontakozó összjátékából jön létre." ." - Festészet/fényképészet/film, 16. oldal.

Összefoglalva a kommunikációs vonatkozásokat: Moholy-Nagy művészetelméletéből egy aktív-dinamikus, társadalmi összefüggésekre figyelő (művészeti) kommunikáció képe bontakozik ki.

(2a) A totális színázról alkotott elméletében (és színpadterveiben, illetve a Bauhausban a színpadi gyakorlatban) kifejti, hogy a) a színpadi alakítás fény-szín-hang-mozgás-tér elemei a színésszel egyenrangú szerepet törltenek be; b) a színésznek az a feladata, hogy az emberek összességét vonja be a színházi akcióba.
[1. sz. ábra. Moholy-Nagy László: Mechanikus-excentrikus játék partitúravázlata, részlet, 1925. Az ábra forrása: A Bauhaus színháza, 45. oldal]

(2b) A tipofotó (a fogalom is Moholy-Nagytól) a lineáris tipográfia közléstovábbító eszköz jellege helyett az optikai és asszociatív alapokon nyugvó vizuális-asszociatív-fogalmi-szintetikus kontinuitás-lényegű ábrázolást valósítja meg, ahol az olvasó-néző alkotó módon vesz részt az értelmező folyamatban.
"Mi a tipofotó?
A tipográfia a nyomtatásban megformált közlés.
A fotográfia az optikailag észlelhető dolgok ábrázolása.
A tipofotó a vizualitás szempontjából legpontosabban ábrázolt közlés." (Festészet/fényképészet/film, 35. oldal. A szövegkép onnan átvett.) [2. sz. ábra: Moholy-Nagy László: A nagyváros dinamikája. Filmvázlat egyszersmind tipofotó. 1921-22, részlet. Az ábra forrása: Festészet/fényképészet/film, 124. oldal]
Azaz (kommunikációelméleti szempontból közelítve 2a, b): az alkotó (a közlő) és a befogadó (vevő) szerep nem értelmezhető a lineáris információátvitel szerint, a kommunikatív helyzet interaktivitásban fogható meg.

(2c) A telefonképek Moholy-Nagy 1922-ben született alkotás-sorozata. Ezek zománc technikával megjelenített konstruktivista kompozíciók, amelyeket Moholy-Nagy személyes közreműködése nélkül készíttetett el egy cégtáblakészítő üzemmel. Csak a milliméterpapíron megrajzolt terveket adta át és a gyár színminta-táblázatát használta. Így az alkotói szubjektumot teljesen kivonta a megvalósításból (elvileg elérve, hogy az alkotás értékvesztés nélkül sokszorozható legyen).
Ma már nevezhetjük egy kommunikációs kísérletnek is, ahol a közlő (alkotó) személy egy új vonatkozásban szerepel, illetve a közlés létrehozása szokatlan kapcsolatrendszerben történik.

Kifejtéseibe néhány ponton olyan leírásokat épít be, amelyekben ismérveket sorakoztat fel. Ezek a következők: a totális színház eszközei (: elektromos és és mechanikus hangalkotás; szín- és fényhatások síkfilm vetítésekkel és reflektoros téri fényjátékokkal; mozgathatóság, mozgásszervezés a színpadon; az egész színház mobil konstrukció; a néző bevonása a cselekvésbe; a fény akciója mint váratlan képrázat, villanás, foszforeszkálás, fénnyel való teljes elborítás, fokozás és kioltás); a filmszerű megformálás másolástól független elemei (: forma, áthatás, fény-árnyék összefüggések, mozgás, tempó); a fényképezés alkalmazási lehetőségei (: helyzetek és realitás rögzítése; összekapcsolás és egymásra- vagy egymás mellé vetítés, áthatások, megszerkeszthető jelenetsűrítés, realitásfölöttiség, utópia és tréfa; objektív, de egyszersmind expresszív portré; reklám, plakát, politikai propaganda; megformálási eszköz könyvben - fotók a szöveg helyett, tipofotó; megformálási eszköz síkra vagy térbe komponált tárgy nélküli abszolút fényprojekciók számára; szimultán filmalkotás)

A koncipiálásba bevont funkciók
A "funkciók" fogalmát nem tudom megragadni. Ehhez külön elmélyedt tanulmányozásra lenne szükség a nem verbális kommunikáció(k) funkcióira vonatkozóan.
Most tehát a Jakobson-féle osztályozást használom, amely a (beszélt) nyelvi kommunikáció alapfunkcióira született. Teszem ezt annak tudatában, hogy ellentmondásban vagyok az alaphelyzettel (ti. nem verbális kommunikációról beszélek), de annak reményében, hogy a nem verbális területre átvihető gondolatról (: funkciók) és kategóriákról van szó.
Poétikai funkció (1, 2a, b, c): mivel az üzenet, avagy a közlemény tölti be a legfontosabb szerepet Moholy-Nagy elméletében (elméleteiben), azaz az esztétikai hatás a kommunikációban lényegi összetevő.
Konatív és referenciális funkció (2a, b): azaz a befogadóra-irányulás és a közleménynek a kontextusban való életrekelése mind a tipofotó, mind a totális színház esetében.
Fatikus funkció (2c): mivel az ún. telefonképeknél a kommunikáció létrehozásának a módja a legfontosabb, a "csatorna" szerepe a közlemény avagy az üzenet szempontjából felértékelődik. Először is a csatorna megkettőződik, mivel az anyag mellett megjelenik az objektív paraméterekkel történő leírás mint másik párhuzamos csatornavonal. Továbbá pedig ez a másik csatorna perdöntővé válik: csakis olyan üzenetek hozhatók létre, amelyek objektív paraméterekkel leírhatók.

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek
Alkotótevékenység, alkotó és társadalom, alkotó és művész, művész és nem művész egymásra ható viszonya. Leképező ábrázolás helyett újat teremtő ábrázolás; ábrázolás fotóval jelenségimitáció, filmmel cselekmény nélkül, színházzal gondolat- és mozgássorok megjelenítésével.
Befogadótevékenység, befogadó és társadalom egymásra ható viszonya. Totális színház (2a): színész, néző és színház viszonya. Tipofotó (2b): kép, szöveg és az értelmező ember viszonya, a kép szöveghelyettesítő szerepe.
Alkotó és befogadó viszonya, különös tekintettel az alkotóként aktivizált befogadó helyzetére.

A koncipiálásba bevont színterek
Művészeti területek: avantgárd művészetek; festészet, forma- és térkonstruálás, tárgyalkotás, építészet, design; fotó, film (2b), színház (2a), könyvszerkesztés (2b). Vizuális művészetek, zene. Esztétika, művészetesztétika. Műalkotás sokszorosítás, gyáripar. Produkció és reprodukció.

A koncipiálásba bevont dinamikák
A teljes témafeltárást minden vonatkozásban dinamikák hatják át (különösen jól megfigyelhető ez az elmélet magyarázó kifejtésében és a szerkezetek taglalásában), így ennek a rovatnak a külön kitöltése legfeljebb címszavas összefoglalás lehet.
Dinamikák: az emberi törekvések, az egyetemes élet dinamikája; a néző befogadó szerepében az alkotó mozzanat aktivizálásából fakadó dinamika; a formai elemek elrendezése, a fény, a transzparencia és az áthatások dinamikája festményben, fotóban, filmen; kép és szöveg dinamikája könyvben, filmforgatókönyvben; a kinetikus műalkotások önnön dinamikája és ennek összetalálkozása befogadói mozzanatokkal.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
Moholy-Nagy művészetelmélete egyes vonatkozásaiban nagyfokú rokonságot mutat a (berlini) dadaizmus, a (szovjet) konstruktivizmus, a (malevicsi) szuprematizmus és a (holland) De Stijl elméletével (illetve ezek kiáltványaiban megfogalmazottakkal).
Eszmei rokonságban van a Bauhaus Walter Gropius által megfogalmazott szellemiségével; egyes vonatkozásaiban a Bauhaustól származó Gesamtkunstwerk (összművészet) elméletével, míg más vonatkozásokban ennek tagadásával.
A filozófiák és megismeréselméletek közül - a fentebbiek viszonylatában is - rokonság mutatható ki a következőkkel: a) a funkcionalizmus (a művészet és az ipar kapcsolatáról vallott felfogásában, a tárgyforma és a funkció viszonylatában), b) az objektivizmus (az individuum tagadásának példája a telefonkép-kísérlete, ahol minden nem kontrollálható mozzanatot kikapcsol az alkotásból), c) Bergson filozófiája, itt is elsősorban az "élen vital" elmélet, ami szerint a dolgokban benne rejlő és munkálkodó erő van, így minden szüntelenül változik; illetve a szubjektív, azaz a megélt idő értelmezés (legszebb példái a kapcsolatnak A nagyváros dinamikája című filmvázlata, 1921-23 és a Fény-tér-modulátor c. műve 1922-30-ból), d) determinizmus, biológiai determinizmus (legjobb példája a Gesamtwerk gondolata, szembeállítva a Gesamtkunstwerk-kel).

Az elmélet-alkotás célja
A művészet és a művész (feladatának, szerepének) újszerű, a kornak, a technikai civilizációnak megfelelő értelmezése. A gyáripar, a tömegtermelés esztétikai szempontú értelmezése.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
Moholy-Nagy saját művészeti alkotásaiban: festészet (1, 2c), fotó (1), térkonstrukciók (1), könyvtervezés (2b), színpad- és díszlettervezés (2a), filmtervezés (1, 2b) és filmkészítés (1).
Eredeti alkalmazási avagy felhasználási terepnek tekinthető a Bauhaus-beli (1923-28) és a New Bauhaus-beli (Chicago, 1937-től) pedagógiája, mivel elméletét beépítette tanításába.

Az elmélet háttérdiszciplínái
Művészettörténet, művészetesztétika. Filozófia (filozófiák), megismeréselmélet (megismeréselméletek). Egyes természettudományok, elsősorban a fizika (fénytan) némely művészeti technikák (és a velük kapcsolatos elméletek viszonylatában).

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

Moholy-Nagy munkái:
Schlemmer/Moholy-Nagy/Molnár: A Bauhaus színháza. Corvina Kiadó, 1978. A "Bauhausbücher" 4. kötetének tipográfia-követő kiadása
Moholy-Nagy László: Festészet, fényképészet, film. Corvina Kiadó, 1978. A "Bauhausbücher" 8. Kötetének tipográfia-követő kiadása
Moholy-Nagy László: Az anyagtól az építészetig. Corvina Kiadó, 1973. Eredetileg a "Bauhausbücher" 14. kötete
Kassák Lajos - Moholy-Nagy László: Új művészek könyve. Kiadó: Európa - Corvina, 1977. Az 1922-ben Bécsben megjelent kötet fakszimile kiadása

Moholy-Nagyról szóló magyar nyelvű könyvek:
Beke László: Moholy-Nagy László munkássága. Corvina, 1980
Passuth Krisztina: Moholy-Nagy. Corvina Kiadó, 1982

Egyéb szakirodalmi forrás:
Forgács Éva: A Bauhaus és a művészet új fogalma. Valóság 1973/6. 21-32. oldal
Forgács Éva: Bauhaus. Jelenkor Irodalmi és Művészeti Kiadó, Pécs, 1991

Az összefoglalót készítette: Sándor Zsuzsa
Dátum: 2003. december 19.