A luhmanni rendszerelmélet

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése:
Maga az elmélet az önreferenciális rendszerek szociológiai elmélete. A kommunikáció ennek az eleme.

Az elmélet érvényességi területe:
A társadalmi rendszer általában.
"A társadalmi rendszeren egészen általánosan egy olyan rendszert értek, melynek a működése (operációja) kommunikáció, mely tehát állandóan kommunikációval helyettesíti a kommunikációt..." (in: Huber 1991:122).

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa:
Rendszerelméleti, szemben a cselekvéselméletivel.
A nem tartós elemekből álló rendszerek esetében alapvető az autopoiészisz mint folyamat, mivel e rendszerek állandó önreprodukálása elengedhetetlen. Ilyen a társadalmi rendszer is. Minden kommunikáció megszűnik, ha nem követi másik (l. pl. valamilyen csoport esetében). E rendszer elemei a kommunikációs jelenségek. A társadalmi rendszer így állandó kommunikatív cselekvésekre van utalva.

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek:
A társadalmi rendszer elemeit nem a személyek, hanem az események, cselekvések, azaz a kommunikációk alkotják. A társadalmi rendszerek így kommunikációból állnak. Ez a társadalmi rendszer legkisebb eleme. Az az operáció, mely a rendszer autopoiésziszét megvalósítja, és mely a döntő elhatárolódást a környezettől végrehajtja. Eközben folyamatosan utal más kommunikációkra, illetve feltételez másokat. A szubjektumtól függetlenül zajlik ez a folyamat, mivel a tudatrendszerek a kommunikáció során nem ismerhetik saját tudatrendszerük belső állapotát.
A megismerés forrása az operatívan zárt rendszerek megfigyelése.
A társadalom kommunikatívan zárt társadalmi rendszer. Részrendszerei egymással környezeteket alkotnak, és csak strukturális csatolások és operatív nyílások révén kommunikálnak.

A koncipiálásba bevont színterek:
A társadalmi interakciókra összpontosít Luhmann elmélete. Társadalmi rendszerek kettős kontingencia révén jönnek létre, két pszichikai rendszer találkozik, kerül kapcsolatba, a folyamat hármas rendszerként írható le, mivel a pszichikai rendszerek belső állapotai kívülről láthatatlanok, operatívan zártak. Az emberi kapcsolatok ily módon egy társadalmi rendszert hoznak létre, mely két pszichikai rendszert hat át (két személy tudata), és összesen három értelemrendszer, mely önállóan, ám aktív kapcsolatban, párhuzamosan fejlődik.
Luhmann tudatosan nem szűkíti le az interakciókat, azaz a kommunikációkat a nyelvi jellegűekre.

A koncipiálásba bevont funkciók:
Ami a pszichikai rendszereket összeköti, a kommunikáció. Ahhoz, hogy kommunikálni tudjanak, és így társadalmi rendszerek jöhessenek létre, a pszichikai és a társadalmi rendszereknek hasonlónak kell lenniük. Mindkettő az értelmet hoz létre. Mindkettő célja: megkülönböztető információfeldolgozás révén értelmet produkálni. Az értelem jelentések utalásegyüttese (Verweisungszusammenhang).
A kommunikáció három összetevőből áll: információ, közlés (Mitteilung) és megértés (Verstehen). Ezek egysége adja az értelmet. Luhmann tovább nem elemzi őket, nem bontja fel ezt az alapegységet. A lényeg, hogy a másik fél a kommunikált információként fog-e fel valamit.
Élő rendszerek rákényszerülnek, hogy egészlegességüket (Ganzheit), egységüket (Einheit) folyamatosan újra helyreállítsák, kialakítsák. Ez a folyamat az autopoiészisz. A külső hatások a belső feldolgozás mikéntje szerint épülnek be a rendszerbe. Az autopoiétikus rendszerek képesek önmaguk létrehozására. A rendszer instabilitása az autopoiészisz állandó igénye miatt adott, azon alapul. A társadalmi rendszer kényszerűen mint autopoiétikus rendszer realizálódik.
A pszichikai és társadalmi rendszerekre jellemző a értelemhasználat (Sinngebrauch), a biológiai rendszerektől eltérően. A társadalmi rendszer az értelemképzés alapján önreferenciális. A reprodukciójuk csak ezáltal lehetséges. A lehetséges esetek között szelektál, fókuszál, kapcsolatot teremt a múltbeli stb. cselekvésekkel. A rendszerek közti interakció és kommunikáció csak a közös értelemtartalmak révén lehetséges.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Hát, vastagon leíró. Itt térek el igazán Tóth Benedek véleményétől.
Ez részben következik a maturanai háttérelmélet jellegéből, mely leíró maradt a biológia szintjén. Ahhoz, hogy Luhmann elmélete megfelelő tudományos elmélet legyen (azaz empirikus és magyarázó), nem elég, hogy leírja a társadalmat mint kommunikációból álló rendszert, hanem meg kellene tudnia magyarázni, hogyan jön létre a kommunikáció. Az összes "magyarázat" az autopoiésziszre hivatkozik, mely nem más, mint hogy önmagukat hozzák létre az elemeik létrehozásával. A hogyanra nem tud felelni, csak annyit, hogy ez a "természetük". Ez körben forgás, mely a biológiai autopoiétikus rendszerelméletre is jellemző.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:
Tudatosan elválik mind a strukturalizmustól, mind a hermeneutikától.
A rendszerszociológiát Luhmann 1984 óta bővíti ki az autopoészisz fogalmával. A kommunikáció 1975 óta, azaz a kezdetektől szerves része az elméletének.
Az egyik jól ismert kiindulópont a parsonsi társadalmi rendszerelmélet, mely a rendszerelméletben megszokott "struktúra", "funkció" fogalmakra épít (Luhmann 1960-1961-ben Parsonsnál tanult a Harvardon). Ezek helyett azonban Luhmannak az "önreferencialitás" (Selbstreferenzialität) és az autopoiészisz a bázisfogalmai. Luhmann a cselekvések közötti kapcsolatokra fókuszál.
Közhely, hogy a luhmanni társadalmi rendszerelmélet a Maturana és Varela (1980, 1984) típusú neurobiológiai rendszerelméletből indul ki (ezekben ugyanis a rendszerek önszabályozása, önalakítása [Selbstorganisation] kerül a központba), ennek minden bajával együtt, mivel az a rendszert a belső felépítése révén igyekszik megérteni, nem külső leírás (pl. teleonómia) szerint. A biológiai rendszerektől azonban Luhmann az értelemalkotás révén különíti el a társadalmi rendszereket. Az állandó szétesési tendencia (időszakos, temporális komplexitás) a társadalmi és pszichikai rendszerek sajátossága. A szociológia ezzel tud hozzájárulni az általános rendszerelmélethez. Ez az elemek instabilitásából következik.
Az igazi ellenfél a luhmanni társadalmi kommunikációs elmélet kidolgozása óta Habermas. Mint láttuk, Luhmannál a kommunikáció fogalma rendszerelméleti jellegű, Habermasnál azonban cselekvéselméleti.
Kevéssé ismert a még korábbi társadalmi rendszerelméletekkel való kapcsolata (pl. Mesarivic, M. D., D. Macko, J. Takahara 1970; Bossell, H., S. Klaczko, N. Müller, eds. 1976), noha ezek már a hármas leírású társadalmi interakció elméletével dolgoznak.
A megértés kognitív dimenziója tudatosan hiányzik a luhmanni elméletből (ez a személy és nem a társadalom szintje), egyesek szerint ez kár (Viskovatoff 1999), jót tett volna.
A luhmanni elmélet az absztraktsága és nem empirikus volta miatt nehezen kapcsolható össze szomszédos tudományokkal (biológia, pszichológia, kognitív tudomány stb.). A szerepelméletet (Rollentheorie) és szimbolikus interakcionizmust ugyanakkor igyekszik beépíteni.

Az elméletalkotás célja:
A társadalom mint sajátos rendszer leírása, olyan általános (fachuniversell) elmélet létrehozása, mely komplexitásában a valós társadalmi rendszerek komplexitásának felel meg. Ehhez Luhmann szerint az önreferenciális rendszerek szociológiai elméletének kidolgozása és alkalmazása szükséges. Minél kidolgozottabb fogalmi apparátus ennek megvalósításához. A rendszer elemeit, ezek kapcsolatrendszerét és reprodukcióját kell Luhmann szerint leírni. A legáltalánosabb fogalmi rendszerből indul ki, és a legkisebb egységeket keresi: ez a kommunikáció.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe:
A társadalom (működése). Konkrétabban a modern társadalom. A társadalom fogalma ugyanakkor Luhmannál mindig rendkívül absztrakt marad. Felfogása szerint a tudományos elméleteknek éppen ez a sajátossága. Alapvetően fogalmi rendszer kidolgozása a célja, az empirikus tesztelés, alkalmazás nem fontos, sőt.
Konkrétabban Luhmann a társadalmi rendszeren belül elkülönített társadalmi (al)rendszerekre kívánja alkalmazni az elméletét, például a jogra, művészetre, szeretetre.

Az elmélet háttérdiszciplinái:
Szociológiai rendszerelmélet (l. Parsons), neurobiológiai, speciális rendszerelmélet (Maturana, Varela), távolabbról az általános tudományelmélet, bizonyos vonatkozásaiban a fenomenológia.
Luhmann a parsonsi társadalmi rendszerelméletet fogalmazza át a saját fogalmi készletével, ehhez a neurobiológiai rendszerelméletből merít (autopoiészisz), ám (mint ez) alapvetően különbözik a többi neurobiológiai elméletektől (az autopoiészisz miatt), és különbözik más társadalomelméletektől, melyek pl. cselekvésközpontúak. Az értelem (Sinn) terminus az elméleten belül fenomenológiai hátterű. Az elmélet bizonyos sajátosságai (pl. általánossága) a tudományelmélet luhmanni értelmezéséből származik.

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:

Luhmann-szövegek:

1975 Soziologische Aufklärung. Opladen: Westdeutscher Verlag.

1980 Gesellschaftsstruktur und Semantik. Studien zur Wissenssoziologie der modernen Gesellschaft. Frankfurt/Main: Suhrkamp.

1982 Autopoiesis, Handlung und kommunikative Verständigung. Zeitschrift für Soziologie 4:366-379.

1984 Liebe als Passion. Frankfurt/Main: Suhrkamp.

1986 Ökologische Kommunikation. Opladen: Westdeutscher Verlag.

1984 [1987, 1993] Soziale Systeme. Grundriß einer allgemeinen Theorie. Frankfurt/Main: Suhrkamp.

1981 [1999] Ausdifferenzierung des Rechts. Frankfurt/Main: Suhrkamp.

1988 Die Wissenschaft der Gesellschaft. Frankfurt/Main: Suhrkamp.

1989 Legitimation durch Verfahren. Frankfurt/Main: Suhrkamp.

1991a Soziologie des Risikos, Berlin. New York.

1991b Am Ende der kritischen Soziologie. Zeitschrift fur Soziologie 20:147-52.

1992a Beobachtungen der Moderne. Opladen: Westdeutscher Verlag.

1992b Die Wissenschaft der Gesellschaft. Frankfurt/Main: Suhrkamp.

1993 Erkenntnis als Konstruktion. Bern.

1995 Recht der Gesellschaft. Frankfurt/Main: Suhrkamp.

szekunder irodalom (a társadalmi rendszerelmélethez, illetve Luhmann elméletéhez):

Bossell, H., S. Klaczko, N. Müller, eds.
1976 Systems theory in the social sciences. Basel, Stuttgart.

Martens, W.
1991 Die Autopoiesis sozialer Systeme. Kölner Zeitschrift fur Soziologie und Sozialpsychologie 43:625-46.

Maturana, Humberto R.
1978 Biology of Language: The Epistemology of Reality. In: G. A. Miller, E. Lenneberg, eds., Psychology and Biology of Language and Thought. Essays in Honor of Eric Lenneberg. 27-63. New York: Academic Press.
1982 Erkennen. Die Organisation und Verkörperung von Wirklichkeit. Braunschweig.

Maturana, H. R., E. J. Varela
1980 Autopoiesis and cognition: The realization of the living. Dordrecht, the Netherlands: D. Reidel.
1984 [1987] The tree of knowledge: The biological roots of human understanding. Boston: Shambhala.

Mesarivic, M. D., D. Macko, J. Takahara
1970 Theory of hierarchical, multilevel systems. New York, London.

Sciulli, D.
1994 An interview with Niklas Luhmann. Theory, Culture & Society 11:37-68.

Viskovatoff, Alex
1999 Foundations of Niklas Luhmann's theory of social systems. Philosophy of the Social Sciences 29(4):481-516.

Az összefoglalót készítette: Wilhelm Gábor
2004. január 20.