Észrevételek
Fejes Edina: Heidegger nyelvfelfogása ismertetéséhez

Bevezetés
Fejes Edina mint első megközelítés Heidegger lételméletében helyezi el nyelvfelfogását. Ezek után nyugodtan leszűkíthetjük figyelmünket Heidegger nyelvről vallott gondolatainak valamivel részletesebb elemzésére.

A koncipiálásba bevont funkciók: Beszéd, kijelentés, logosz
(vö különösképpen Lét és idő 33, 34, 35, 44§)
Heidegger számára a nyelv nem szavak és szabályok rendszere, ez csak előtere a nyelvnek (1951 : 1941), hanem hermeneutikus, vagyis egyszerre üzenet a létről és a hírnök maga (1954 : 28). A nyelv lényegét akkor ragadhatjuk meg, ha a nyelvet olyan szimbolikus formának tekintjük, amely az élet "megformálásának" eszköze. Az, hogy artikulált beszédben képesek vagyunk jelentést tulajdonítani a dolgoknak, arra utal Heidegger szerint, hogy rendelkezünk egy előzetes megértés/felismerés képességével. Mint Fejes Edina megállapította Heidegger nyelvről való diskurzusát egy sajátos törekvés jellemzi; valójában nem a nyelvről beszél, hanem a nyelvből, pontosabban a nyelvet megelőző egzisztenciál-ontológiai fenomének, a kijelentés és a beszéd analíziséből tárja fel a nyelv és a lét lényegi egymásban létét. De miért fontos ez? Heidegger szakít a nyugati filozófiai hagyománnyal, a metafizika tévedésével, amely a létet olyan objektumnak gondolja, amelyről a szubjektum fogalmat alkothat. Heidegger ontológiája próbára teszi a létről való dualisztikus gondolkozásunkat. Ha a lét a létező léte, akkor azt sem nem a létezőtől különállóként (valamiként, amiről mintegy kívülről), sem nem a létezővel azonosíthatóként (tehát a sokféle létezők esszenciájaként) nem gondolhatjuk el, csak mint ami a létező ittlétében, jelenvalólétében megmutatkozó. A lét nem ismerhető meg másként, csak abban, hogy vagyunk és ahogy vagyunk. Ebben az átlagos mindennapiságban rejlik az egzisztencialitás (Heidegger lét értelemben használja a szót) struktúrája (egzisztenciálék), s a létre vonatkozó vizsgálódásunkhoz nem is áll más a rendelkezésünkre csak ez az időben mozgásban lévő mindennapiság(történetiség. Heidegger fő argumentuma, hogy létre vonatkozó előzetes megértésünk homályos, önmagunk megértéséhez erre a homályos létmegértésre kell újra és újra rákérdezni, noha az időben előrehaladva egyre inkább megfelejtkeztünk ezt a kérdést feltenni, s így a létfelejtés állapotában vagyunk.
A nyelv kitüntetett szerepe éppen az, hogy benne valami szóhoz jut, a lét mutatkozik meg. A beszéd juttatja szóhoz, mely azért lehet értelmes, mert adott a megértés közös (bár homályos) horizontja, az, hogy a szó tulajdonképpen egy-és ugyanarra vonatkozik, amely közös nélkül tulajdonképpen a vita sem lenne lehetséges. Továbbá, a beszéd az ember társadalmiságából (a jelenlét egymásban léte) fakadóan soha nem monológ, mindig egy megszólítottra vonatkozik. (1927 : 192. o.). Végső soron egy beszélgetés van, mely történelmien "folyik". (1951: 41).
A LI-ben Heidegger. két nyelvvel kapcsolatos fenomén ('az önmagán megmutatkozó', 1927 : 45), a kijelentés és a beszéd analízisével bontja ki a nyelv ontológiai funkcióját. A kijelentést a terminus jelentései alapján definiálja, mint 1) felmutatás, logosz - 'a létezőt önmagában láttatni'; 2) predikáció - meghatároz egy szubjektumot, s így a létező, amely lehatárolódik, meghatározottságában mutatkozik meg, hasonlóan mint a kézhezálló dolgok kéznéllevősége ; 3) közlés, kimondás - amelyben az állítással meghatározott létezőt megosztja másokkal, s így tulajdonképpen a világban-benne-lét válik megosztottá. A kijelentés sajátja, hogy a megosztás (ellentétben a dolgok kézhezállóságával) nem feltételezi a kijelentett kézzelfogható közelségét. A kijelentés ilyenformán az értelmezés származékos módusza, a logosz "az igazság helye". Már itt fontos megjegyeznünk, hogy Heidegger igazságfelfogásában az intellektuális igazságfelfogást, mely szerint az igazság helyes ítéletalkotás, amely megfelel a tényeknek, megelőzi a "megmutatás", az "el-nem-rejtettség" igazságként való értelmezése, mely azonos a logosszal. (Kállay 1990) A világban-benne-lét előzetes érthetőségének artikulációja a beszéd. E fenomén analízise a kijelentés analízisének 3. értelméből indul ki. Ilyenformán Heidegger a hangsúlyt nem magára a nyelvre teszi, hanem a nyelvet ontológiailag megalapozó beszédre, lemondva ilyenformán a "nyelvfilozófiáról".

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek): Hangoltság, megértés, beszéd.
A Lét és idő fogalmi szerkezetében a beszéd a jelenvalólét két alap-egzisztenciáléjára (a jelenvalólét létjellemzői 1927 : 62), a hangoltságra (diszpozícióra) és megértésre egyaránt vonatkozik. Ittlétünk önmagában hangolt, az, hogy "hogy érezzük magunkat", döntő a lét értelmére vonatkozó kérdésünk szempontjából (29. §), megmutatja az ember jelenvalólétét, amelyben még a megértés előtt "rátekintünk" arra, hogy hogyan vagyunk itt. Ilyenformán a diszpozíció már önmagában rendelkezik valamiféle homályos megértéssel, ami arra készteti az embert, hogy szembenézzen önnön létével. A megértésnek két aspektusa van, egyrészt az ember felismeri, hogy mire képes, másrészt felismeri a dolgok kézhezállóságát. (Heidegger ezzel a metaforával utal az ember világhoz való viszonyában megmutatkozó megismerésre.) A megértés ilyenformán rendelkezi a megformálás (értelmezés) lehetőségével, s ezt a tagolt formát kijelentésben közli. Az értelmezés és a kijelentés nem puszta reprezentációja a megértettnek, hanem annak továbbépítése, a létlehetőségek kidolgozása, artikulációja, közzététele a nyelvet megalapozó beszédben. (Kálaly 1990) Nem azért van a dolgoknak jelentése, mert jelentéssel látjuk el a szó-dolgokat, hanem mert a világ előzetes érthetősége szavakban ölt testet. (1927: 34§) A jelenvalólétnek ebben a létszerkezetében érthetőek Heidegger olyan sokat idézett kijelentései, mint "a nyelv a lét háza" vagy "költőien lakozik az ember a világban".
A beszéd analízisekor annak két konstitutív elemét kell megkülönböztetnünk, a hallást és a hallgatást. Az, hogy meghallunk valamit, az együttlét egzisztenciális nyitottságára utal, ahogyan az ember mit társadalmi lény van jelen. S miután a beszédben az értelmesség artikulálódik akusztikus formában, a hallás sem pusztán zörejek meghallása, mindig valamit hallunk. A beszéd másik eleme meglepő módon a hallgatás, ami alatt nem a beszéd hiányát, hanem egy beszédet megelőző figyelmet, mondanivalót érlelő hallgatagságot ért Heidegger. Késői dialógusa (1953/54 : 39 ) meglepő bizonyítéka az egyébként a görög logosz - fogalomból kiinduló gondolatrendszer és a nem-dualisztikus ázsiai gondolkodásmód találkozásának éppen a termékeny hallgatás metszéspontjában. A nyelv kifejezésére használt japán "koto ba" szó képszerű jelentése éppen ez: olyan virág, amelynek sziromlevelei a szólító csendességet veszik körül.

A koncipiálásba bevont színterek és dinamikák: költészet és fecsegés; titok és igazság
Heidegger számára a nyelv megnyilvánulásának két ellentétes pólusa a fecsegés és a költészet. A fecsegésben éppen a létfelejtés nyilatkozik meg, a szónak így semmi moralizáló konnotációja sincs. Arra a létmódra utal, amelyben a beszélés "elvesztette elsődleges létvonatkozását ... csak továbbad és megismétel", a "gyökértelenített jelenvalólét-megértés létmódja" s ilyenformán könnyedén hatol be a nyilvánosságba, mondja Heidegger. (1927 : 35§). Az idős Heidegger viszont jószerével csak a költészet vonatkozásában közli nyelvről való gondolatait. Ha a "nyelv a lét háza", akkor "költőien lakozik az ember". A létfelejtés otthontalanságából a költészet teremtő-felfedő nyelvében/nyelvével talál haza a jelenvalólét. A költészetben a lét szószerűen kerül megalapításra, hiszen benne a dolgok léte és lényege van kimondva. A dolgok léte és lényege nem valami meglévőből desztillálható ki, hanem az alkotásban kreálódik. Annyiban fedődik fel, amennyiben megfogalmazódik. Újra a heideggeri fordulat: nem nyersanyagként használja a költészet a nyelvet, hanem éppen hogy lehetővé teszi a nyelvet. (1951 : 43-45.) Hölderlint kommentálva az idős Heidegger felel a Lét és időben feltett kérdésre, eszköz-e a nyelv. Nem eszköz, hanem esemény, amelyben tulajdonképpen mindig a konkrétságában jelenvalólétként a lét artikulálódik az időben. Csak ami kifejeződik, az van és csak annyiban van, amennyiben kifejeződik. "Csak ahol nyelv van, ott van világ" (41. o)
Így jutunk vissza Heidegger igazságfelfogásához. A költészet az igazság történése, alétheia. (Biemel 1991 : 130). Az igazság a dolgok felfedettsége, ennek ellentéte, a hamis az ember elszakítottsága önmaga megértésétől, vagyis a hanyatlás létmódja. Az igazság a kijelentésben/beszédben, ellentéte, a hamisság a fecsegésben nyilvánul meg. Harmadik érték a titok, az elrejtettség, ami nem az igazság ellentéte, hanem az, ami mint nem-igazság, árnyékként kíséri a logoszt, az, ami (még) nincs kimondva. (1927 : 44§, Kállay 1990) A beszélgetés folyásának ez a mindig kimaradóra való újbóli kérdezés a biztosítéka.

Az elmélet-alkotás célja
Különösen a kései Heidegger nyelvről és/vagy költészetről írt meditációi középpontjában a létfelejtésből való visszatérés lehetősége áll.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
Heidegger lételméletének, illetve nyelvről és művészetről alkotott nézeteinek érdekes alkalmazásaként Christians (1997) a technológia-értelmezés ontológiai paradigmájának bevezetésével az elektronikus médiában való vallási kommunikáció tradicionális szemléletét alapjaiban kérdőjelezi meg.

Bibliográfia

BIEMEL, Walter (1991) "Heidegger művészet-értelmezése". in: Fehér M. István (szerk) Utak és tévutak, Atlantisz, Budapest, 1991, 127-147. p.

CHRISTIANS, Clifford,G. (1997) "Technology and triadic theories of mediation" in Steward M. Hoover, Knut Lundby Rethinking Media, Religion, and Culture, Sage, London 1997, 65-85. p.

FEHÉR M. István (1992) Martin Heidegger, Göncöl Kiadó, Budapest, 1992. 309-320. p.

HEIDEGGER, Martin (1951) Magyarázatok Hölderlin költészetéhez, Latin betűk, Debrecen, 1998.

HEIDEGGER, Martin (1959) A nyelv, Sylvester János Könyvtár, Sárvár, 1998, 54-109. p.

KÁLLAY Géza (1990) "A nyelv lételméleti felfogása Heidegger filozófiájában" in: Havas Ferenc, Horváth Katalin, Ladányi Mária (szerk): Emlékkönyv Zsilka János professzor hatvanadik születésnapjára, Budapest, 1990, 122-126. p.

TILLMANN J. A. (1991) "Kelet és nyugat kapujában" in: Martin Heidegger Útban a nyelvhez Helikon Kiadó, Budapest, 1991, 51-64. p.

Szentistványi Rita
2003. 12. 07.