Roland Barthes: Világoskamra
Észrevételek Kemenesi Zsuzsa és Fülöp Zoltán összefoglalójához

Kemenesi Zsuzsa rendkívüli alapossággal és pontossággal igyekezett választ adni a vizsgálathoz támpontul adott kérdésekre, s Fülöp Zoltán kiegészítései csak még teljesebbé teszik a Barthes által megfogalmazott elméletről kialakítható képet. Mégis megkísérlek néhány saját gondolatot hozzáfűzni a már eddig leírtakhoz.

1. Az elmélet leíró vagy magyarázó?
E kérdésre Kemenesi Zsuzsa azt a választ adja, hogy az expresszív és a kritikai nyelv között helyezkedik el. Érzésem szerint az elméletet tekinthetjük leírónak, de mivel Barthes folyamatosan példákkal és akár az általa kiválasztott fényképek elemzésével igyekszik szemléltetni mondanivalóját, legalább ennyire magyarázónak is tekinthetjük az elméletet.

2. A koncipiálásba bevont szerkezetek, illetve szerkezeti egységek:
Barthes azt az érdekes kérdést is feszegeti, hogy milyen szerepet, funkciót tölt be az a személy, akit fénykéznek: "A fényképezőgép lencséje előtt egyszerre vagyok az, akinek hiszem magam; akinek láttatni szeretném magam; az, akinek a fényképész hisz; és az, akit a fényképész művészetének bemutatására használ fel."

Barthes ötféle példát hoz fel arra, hogy mi lehet az Operator munkájának leglényegesebb mozzanata. Az a közös bennük, hogy meglepetést váltanak ki:

valamilyen ritkaság váltja ki a meglepetést
a meglepetést az okozza, ha azt a pillanatot akarják megörökíteni, amelyet a szem nem tud rögzíteni
a meglepetést valamely hősies cselekedet váltja ki
a fényképész különböző szakmai fogásai teremtik a meglepetést
egy-egy szerencsés felfedezés, ötlet adhatja a meglepetést

3. A koncipiálásba bevont színterek.
Kemenesi Zsuzsa a színházművészetet, a társadalmat és a történelmet említi. Kiegészíteném a sort a filmművészettel, hiszen Barthes - bár folyamatosan hangsúlyozza a film és a fotográfia közti lényeges különbségeket - gyakran von párhuzamot a fotó és a film között.

4. Az elmélet-alkotás célja:
Barthes szavaival: "mindenáron tudni akartam, mi a Fotográfia "önmagában", milyen lényegi vonás különbözteti meg a másfajta képektől."

A könyvet olvasván az jutott eszembe, mennyit változott a fotográfia azóta, mióta Barthes megalkotta elméletét. A lényegi kérdésekben - a fotó alapvető célja, hogy bizonyítsa valami létezését - nincs persze változás, de a technikai változások számos új lehetőséget teremtettek. A digitális fényképezőgépeknek köszönhetően megtehetjük, hogy újabb és újabb felvételeket készítünk, mindaddig, amíg a legmegfelelőbb pillanatot sikerül rögzítenünk, anélkül, hogy ez külön anyagveszteséggel járna. Mivel ma már egy mobiltelefon is alkalmas fényképezésre, az is előfordulhat, hogy a fotó alanya nem észleli, hogy épp fényképezik. S ott van az a lehetőség is, amellyel magazinok gyakran élnek: a digitálisan készített felvételek számítógéppel átdolgozhatóak, alakíthatóak. Éppen ezért előfordulhat, hogy annak a címlaplánynak, aki egy újságról mosolyog ránk, nem is zöld a szeme, hanem barna, s a szája sem olyan keskeny, amilyennek a képről látszik. Mindez Barthes idejében még elképzelhetetlen lett volna. Néhány tézisét így viszont - a valóság megörökítéséről, a pillanat történelmiségéről - a technológiai fejlődések fényében akár újra is lehet gondolni.

Ganzler Orsolya
2004. 01. 26.